Boy With Luv / TaeKook (Befejezett)

Babilon/36.rész

4 hónap múlva...

-Namjoon indulhatunk végre?!-nyafogtam arra várva hogy végre kijöjjön a szobájából. Nagyszerű... Máris késésben vagyunk a saját diplomaoszó ünnepségéről.
-Várj már! - kiáltott vissza. Puffogva ültem Yoongi kanapéján, immár negyed órája.
Pár perc múlva végre nyílt az ajtó, és Nam ki is lépett rajta, a hagyományos, diplomaosztóra való ruhában. Mosolyogva álltam fel, és Nam az ajtóban állva, kitárt karokkal, kérdőn nézett rám.
-Na? Milyen? - kihasználva a tárt karjait gyorsan odaugrottam, és szorosan átöleltem. Hogy mi mennyi mindent terveztünk erre a napra régen...
-Tökéletes?-kérdeztem nevetve, de mégis könnyezve.
-Naa. Nemár Nyuszi! Ne sírj! A végén én is fogok! - vette poénkodósra a figurát. Vigyorogva letöröltem a könnyeim, és elindultam az ajtó felé.
-Akkor viszont gyere. Már mindenki az egyetemen vár! - bólintott, és végre elindulhattunk, hogy átvegye azt a diplomát!

Az egész diplomaosztó hosszú, és unalmas volt. Namjoon, Jimin, és Yoongi, ahogy mindenki, kapott másfél percet. Átvette, kézfogás a tanárjaival, és meghajolva lement.
Miután eltelt két óra azzal, hogy ezt mindenki végig csinálta. Ezután jöttek a beszédek. Minden csoportból egy valaki mondott egy kb tíz perces beszédet. Utána csoportképet csináltak, és végre vége lett!

-Gratulálook! - ugrottam a nyakukba miután odajöttek hozzánk. Mosolyogva öleltek meg, és én meg nem is lennék én. Elsírtam magam.
-Nemár Kook! Ne kezdj nekem itt bőgni! - húzta el a száját Yoongi. Mind felnevettünk a röhejes arckifejezése láttán, mire ő magához vonta Jimint- Te csak ne nevess! Meglátjuk este mennyire fogsz nevetni Chim!
-Nemár Oppa! - kapta rá vörös fejjel a tekintetét Jimin. Yoongi csak gonoszan mosolygott. Mi pedig természetesen majdnem megszakadtunk a röhögéstől.
-Gratulálok! - ölelte meg őket Tae is. A hónapok alatt szerencsére nagyon összekovácsolódtak, és szerencsére Tae is szerves része lett a bandánknak.
-Köszönjük - válaszolt hármuk nevében Namjoon.
-Naés! - álltam be Jimin és Nam közé a kezeim átfonva nyakuk mögött - Most hova?
-Természetesen az étterembe Jungkook! Foglalásunk van! - nevetett Jimin.
-Akkor induljunk! - indultam meg Taehyungot magammal húzva.
-Öhm... Jungkook?
-Miaz Jimin?
-Te tudod merre van? - nevetett Namjoon. Betalált.
-Nem... Menjetek inkább ti elöl! - fordultam meg, őket előre engedve.

Az utcán sétáltunk, hatalmas jókedvel, és Tae kezét fogva, Yoongi pedig Jiminét. Namjoon pedig mellettünk sétált, és velem beszélgetett.
Jin sajnos esélytelen volt hogy el tudjon jönni. Namjoon lediplomázott, de még titokban kell tartani egy kis ideig. Ez persze nem azt jelenti hogy nem járnak össze. Ma este is lesz egy találkozójuk.
-Naés hogy lesz a találka?-kérdeztem egy perverz mosollyal.
-Taehyung mit csináltál Kookkal hogy ilyen perverz lett? - nézett a páromra nevetve Nam. Tae csak védekezően tette fel szabad kezét.
-Esküszöm hogy magától lett ilyen!
-Persze... - nevetett Namjoon.
-Ne tereld a témát! - szóltam bele, mire Namjoon sóhajtva válaszolt az eredeti kérdésre.
-Tízre megyek hozzá.
-Nem semmi... - vigyorogtam, miközben egy zebrán keltünk át.
-Az tuti! - került ki Namjoon egy embert, aki éppen átvágott köztünk. Aztán hallottunk egy nagy puffanást.
Azonnal kapkodni kezdtük a fejünk hogy honnan jött.
-Namjoon!! - üvöltötte el magát Yoongi. Azonnal abba az irányba kaptam a fejem amerre Jimin és Yoongi megindultak. Abban a pillanatban hogy megláttam amit kellett, minden szín eltűnt az arcomról, és eszeveszettül pattantam oda.
-Namjoon!! - kaptam felsőtestét az ölembe-VALAKI HÍVJON MENTŐT!-üvöltöttem, és minden mintha azonnal elnémult volna. Nem hallottam az autókat, a tömeget, semmit.
Csak az ölemben levő Namjoonra tudtam koncentrálni, akinek betört a feje, és a vére folyt le a feje oldalán.
-Rendben leszel! Megértetted?! El ne merj aludni! Kérlek ne aludj el Namjoon! - könyörögtem neki már sírva. Lassan pislogott, a szeme már alig volt nyitva. Nem aludhat el!-Hívott már valaki egy mentőt?!
-Már jönnek! - fordult meg Jimin a telefonnal a fülén. Az emberek egy körben álltak körülöttünk, ami valahogy felhúzott.
-Jungkook-hallottam Nam erőtlen, és vékony hangját, mire azonnal odakaptam a fejem.
-Ne aludj el oké?! Jönnek a mentők! - bíztattam, mire finoman megrázta a fejét.
-Nem bírom ki Kook.
-Dehogynem! Ne mond hogy nem bírod ki Namjoon! Kérlek ne!-ráztam a fejem, miközben már alig láttam a könnyeimtől. Túl sok vért veszt. Érzem ahogy átázik a nadrágom is.
-Tudod...nekem mindig te voltál,és leszel a legfontosabb Jungkook-a helyzet ellenére elmosolyodtam, és kisöpörtem egy hajtincset a homlokából.
-Nekem is te vagy a legfontosabb Nam.-elmosolyodott, aztán a fájdalomtól összeráncolta a homlokát, és szisszent egyet.
-Namjoon? - szólítottam meg. Nem válaszolt. - Namjoon! - ráztam meg egy kicsit. Megint semmi. - NAMJOON?! - lehajoltam hogy megvizsgáljam a légzését. Nem lélegzett.
Ijedten emelkedtem fel, és nem tudtam felfogni.
-Namjoon azonnal kellj fel!! - kiabáltam neki, mintha hallaná-Nem lélegzik! - néztem kétségbeesetten Taehyungra. Egyszerre lefehéredett, és mellém ugorva ellenőrizte ő is. Jimin és Yoongi a válaszára várva figyeltek. Én is reménykedtem. De mikor Taehyung fal fehéren bólintott, minden élet elszállt belőlem.
Iszonyatos iramban eredtek meg a könnyeim, miközben elig kaptam levegőtt. Namjoont magamhoz szorítva sírtam az utca közepén. Elvesztettem. Minden kiesik. A körülöttem történtek. Minden. Amire emlékszem, az az, hogy Namjoont magamhoz szorítva sírok, úgy, hogy alig kapok levegőt. Aztán hogy egy mentős elveszi tőlem. Én persze ezt nem akartam. Még jobban bőgve nyúltam utána, de Tae hátulról lefogott.
-Engedj el! - üvöltöttem, de ő nem engedett. Jimin és Yoongi is odasiettek, hogy segítsenek, mert én közben felállva próbáltam az autó felé verekedni magam, még mindig fuldokolva...
Aztán a mentő elindult nélkülem...

A következő emlékem a kórházból van. Ahogy Jin rohanva, kifulladva érkezik meg. Ahogy kijön az orvos, átadva nekem a gyűrűt, és mondja hogy vége...
Hogy leállt a légzése...
Nem tudták megmenteni.
Mind sírtunk. Taehyung mellkasába temettem az arcom, és bőségesen átáztattam az ingjét. Úgy sírtam mint egy kisfiú az anyja ölében.
Csak én már egy felnőtt férfi vagyok. Aki elvesztette a számára legfontosabb személyt. Aki a karjaiban halt meg...

A gyűrűt végül én helyeztem rá Namjoon ujjára a temetésen...
Én pedig soha nem fogom levenni...

Nem, egyáltalán nem sírtam írás közben...
És aki esetleg ebből nem sejtené... Ez az utolsó előtti rész volt... ♥️