Boy With Luv / TaeKook (Befejezett)

Nekem Te Vagy Az Első/26.rész

Nam pár perce kezdett el telefonálni, addig Taehyung és én beszélgettünk. Megbeszéltük a ma estét, mit csináljunk meg mit együnk. Szóval ilyen teljesen alap dolgokat.
-Nah! Figyelmet kérek! - fordult felénk Nam. Érdeklődve figyeltünk rá, és mikor erről meg is bizonyosodott, folytatta- emlékszel arra a fotózásra amire jelentkeztem? - nézett rám. Azonnal leesett. Valami márkát kell reklámozni, és erre jelentkezett a sulin keresztül pár hete.
-Aham. Miért? Csak nem hívtak? - csillant fel a szemem. Namjoon lassan bólintott, mire hirtelen a nyakába ugrottam és megöleltem. Emlékszem mennyire várta az első egy hétben a hívást. Aztán azt mondta hogy biztos kiválasztottak már valakit. Iszonyatosan csalódott volt utána pár napig. De nem! Annyira boldog voltam hogy valami neki is összejön! A kapcsolata Jin professzorral.... Hát igazából semmi nincs.
Namjoon nevetve ölelt vissza, majd egy kicsit el is emelt a földtől a nagy ölelkezés közepette.
-Mikor?
-Holnap délután!
-Ez nagyszerű! Gratulálok! - engedtem végre el.
-Igen. Én is gratulálok-hallottuk Tae hangját a hátam mögül. Namjoon mosolyogva nézett mind a kettőnkre.
-Köszönöm! Ahh... Megyek el is mondom a professzornak! - gyorsan megölelt, és egy iszonyat gyors kézfogás után Taehyungal már el is viharzott. Nevetve néztem utána. Most ő is  boldog lehet. Egy nagy sóhajjal fordultam Taehyung felé. Vagyis csak akartam, mert Tae már nem volt ott.  Nem ijedtem meg, hiszen hova tűnt volna? Biztos csak bement amíg én agyaltam.
Gyors léptekkel indultam be az épületbe, ami kicsit üresnek hatott. Nem volt túl sok ember.
Taet a főcsarnokban értem utol.
-Tae! - nem állt meg, ment egyenesen tovább, ezzel futásra kényszerítve engem-Taehyung! - vágtam be elé, mire megtorpant.
-Hm?
-Minden oké? - néztem rá félve. Közel sem nézett ki úgy mintha az lenne.
-Persze, csak gondoltam bejövök amíg te elbambulsz. - egy gúnyos mosoly jelent meg az arcán, amit nem igazán tudtam hova tenni.
-Tae minden oké?
-Aha. Mondom. Csak bejöttem.-és kikerülve engem, el is indult a terem felé. Köpni nyelni nem tudtam. Mi a fene baja van? Reggel még semmi nem volt...

Tae minden órán ilyen volt. Bunkó. De azt mondogatta hogy minden rendben. És én persze nem hittem neki. Ha az ember barátja egész nap nem csókolja meg, de még csak egy puszit vagy ölelést sem kap, na az ok az aggodalomra. Eggyik pillanatról a másikra jött ez a helyzet.

Délután egy órakor, az utolsó előadás után a kocsiban ülve sem javult a helyzet. Végig egyenesen kifele nézett a szélvédőn. Szegény Namjoon beszélt a hátsó ülésen, de nem tudtam volna megmondani hogy miről.. Valószínüleg a fotozásról. A legutolsó amit megjegyeztem, hogy Jin professzor nagyon örült, és gratulált.
-Ti nem jöttök be? - Namjoon kérdése biccentett ki a gondolataimból. Fel sem tűnt hogy időközben megérkeztünk Yoongihoz.
-Öhm.. - óvatosan pillantottam Taehyungra.
-Én fáradt vagyok. Inkább hazamennék-válaszolta. Egy álmosollyal néztem Nam felé, miközben megráztam a fejem. Túl régóta ismer. Azonnal levágta hogy valami nem oké, de egy meggyőző "akkor holnap" köszönéssel csukta be az ajtót. Tudtam hogy ezt még megbeszéljük. Márha kiderül mi baja van Taehyungnak.

Az út hazafelé csendben telt. Néha-néha rápillantottam Taehyungra, de szigorúan az utat nézte. Ami azért vicces mert én vezetek. Biztos voltam benne hogy valami baja van, de arról foggalmam nincs hogy mi.

Nulla életkedvel csapta be a kocsi ajtaját, és mire kiszálltam, már a lépcsőházban volt. Csakhogy elfelejtett egy apró tényt. Nálam van a kulcs.
Lassan ballagtam fel, minden másodpercben azon gondolkozva, hogy mi baja lehet.
Az ajtó előtt állva várt, majd miután kinyitottam az ajtót, egy szó nélkül sétált be.  Én pedig megelégeltem a viselkedését. Eggyik kezemmel rántottam vissza, majd a vállánál fogva a falhoz nyomtam. Így nem volt esélye elmenni.
Unott fejjel bámult engem, ami egy kicsit összetörte a szívem.
-Mi a franc bajod van Taehyung? - kérdeztem próbálva elkapni a tekintetét, ami valahol a fejem mellett ment el. - Tae! Nézz már rám!
-Ne tegyél úgy mintha halvány lila foggalmad nem lenne róla Jungkook-nézett végre rám, olyan maró tekintettel, hogy egy hatalmasat kellett nyelnem hogy végre meg tudjak szólalni.
-De ha nem tudom! Avass be!
-Tudni akarod mi a bajom Kook?
-Igen Taehyung kicseszettül szeretném tudni! - elengedtem a vállát, mire a szemembe nézve válaszra nyitotta a száját.
-Namjoon a bajom-leesett az állam... Hogy is mondtam? Hogy úgy tűnik jóban vannak? Kell nekem elkiabálni a dolgokat.
-Mi?
-Úgy ölelgeted őt, mintha ő lenne a barátod Kook.-lehajtotta a fejét, és számomra minden világos lett. Taehyung féltékeny. Méghozzá Namjoonra. Akaratlanul mosolyodtam el, majd az állánál fogva emeltem fel a fejét.
-Hyung.. Te féltékeny vagy igaz? - a szemébe nézve láttam hogy eltaláltam. Istenem de aranyos féltékenyen! Egy hatalmas mosollyal az arcomon hajoltam rá ajkaira. Erre vártam egész nap. Egy percig se habozva viszonozta a csókot. Nem akartam elengedni, de muszáj volt. Tudnia kellett.
-Taehyung. Nem kell féltékenynek lenned, főleg nem Namjoonra! Ő csak a legjobb barátom. Mi mindig így viselkedtünk egymással.
-Aham...
-Jajj ne csináld kérlek! - Tae nem nézett rám. És ez nekem fájt. Tudom hogy az én hibám. - Najó. Figyelj rám-végre rámemelte azokat a szép szemeit- Ha te nem vagy, megbocsájtottam volna neki. De szeretlek. És akkor már szerettelek. Egyre jobban és jobban szeretlek, minden pillanatban. Érted? Nem kell nekem senki más Taehyung! Szeretlek, és ezen semmi nem fog változtatni. Megértetted? - mélyen a szemébe néztem, és láttam csillogni ott valamit. Csak nem egy könnycsepp?
-Ne haragudj Kook! Egyszerűen még nem sikerült felfognom hogy velem vagy... - egy mosollyal az arcomon töröltem le a könnycseppeket az arcáról, mire végre láthattam azt a gyönyörű mosolyát. Újra ajkára hajoltam, és ezúttal ő diktálta a tempót. Elnyúlt a csókunk, percekig álltunk ott. Tae a falnak dőlve, kezem az arcán, az ő kezei pedig a derekamon. Elvesztem a csókunkban. Ismételten. Az időérzékem teljesen elveszett. Kissebb-nagyobb szüneteket tartottunk hogy levegőhöz jussunk, de tíz perc múlva is ugyan abban a helyzetben voltunk. És eszünk ágában sem volt ezt megállítani.

Öt órakor már úgy töltöttük az időnk, mint minden nap. Fejemet Tae vállára hajtva néztük a Rich Mant. De ezúttal nem a csatornán. Megkerestem a neten, és hozzákapcsoltam a képernyőhöz.
Kb tíz perce ment, mikor Tae felállt hogy hozzon valami nasit. Egyedül néztem tovább a filmet, aztán lépteket hallottam.
-Kook.. Mikor akartad elmondani?-mikor megfordultam a kanapén, Tae csalódott arcát láttam. Ott állt, kezében a telefonommal. Én pedig úgy éreztem hogy meghalok... Az üzenet amit nem rég kaptam. Nyilván most jött egy új, azért nézte meg.
-Tae... Nem akartam hogy felidegesítsen vagy valami..
-De nem idegesített volna fel Kook! - elindult, és leült szembe velem a kanapéra. - Nem zavar ha találkozol a testvéreddel. Te nem haragszol rá, én pedig nem ismerem. Miért zavart volna?
-Nem tudom. Ez egy hülye ötlet volt. Azt hittem hogy zavarna vagy valami-nyökögtem. Őszintén, nem akartam hogy találkozzanak.
-Látom rajtad hogy hazudsz. - húzta ki magát- Miért nem mondtad el? És most az igazat!
-Hát.. - sóhajtottam. Tae látta hogy ez egy elég mély téma lesz, ezért közelebb csúszott hozzám-Mikor elmondtam otthon hogy meleg vagyok, mindenki jól fogadta a tényt, kivéve ő. De én nem haragudtam rá, hiszen ezt fel kellett dolgoznia. De mikor Namjoon és én összejöttünk, nem bírta elviselni. Mindig bunkó volt ha Nam is ott volt, bármennyire mondtuk neki hogy hagyja abba. Ezért nem akarom hogy találkozz vele. Nem viselném el ha nem támogatna minket, mer nagyon sokat jelentesz nekem Tae! Többet mint Namjoon jelentett nekem... - láttam az arcán az őszinte meglepettséget. És őszintén, egy kicsit én is meglepődtem azon hogy mit mondtam. És hogy milyen nagyon igaz volt. Tényleg többet jelent nekem a kapcsolatunk.

~Taehyung szemszögéből ~

Mikor kimodta hogy többet jelentek neki mint Namjoon jelentett, melegség töltötte el a szívem. De ugyanakkor iszonyatosan meglepődtem.
Pár másodperc múlva eszméltem fel. Magamhoz húztam, és erősen tartottam. Percekig ölelhettem őt mire végre a szavak megtaláltak.
-Nekem is nagyon fontos vagy Jungkook. Nekem... - kicsit haboztam. Nem tudja ezt még, de előbb vagy utóbb megtudta volna, ha nem tőlem, Hoseoktól- Nekem te vagy az első barátom Kook... - eltolt magától, és őszinte csodálkozással az arcán, kezdeti pirulással nézett rám.
-Ko... Komolyan Tae?
-Igen. Komolyan. Eddig egy fiú után sem éreztem úgy, ahogy irántad érzek. Én nagyon szeretlek.
-Én is téged! - könnyezve ült előttem a kanapén, mire lecsaptam ajkaira. Lassú csokunk egyben szenvedélyes is volt. Nem tudtam betelni a puha és édes ajkaival. De hirtelen, eszembe jutott valami. Ami még ennél is közelebb hozna minket, és nem mellesleg, mindig ez volt az álmom. Finoman eltoltam magamtól, és egy hatalmas mosollyal néztem a szemébe.
-Kook. Fogadjunk örökbe...