Boy With Luv / TaeKook (Befejezett)

Minden Mára/31.rész

-Naaa mi volt Namjoon?? - faggattam a barátom, akin egy fülig érő vigyor volt.
-Jin is ott volt.
-Jin?! - esett le az állam. Namjoon bólintott, és folytatta a storyt.
-És hát. Kiderült hogy eddig azért nem jelentkezett, mert veszélyeztette volna az állását, és az én diplomám.
-És akkor most mi lesz?
-Azt mondta... Hogy miután lediplomáztam, együtt lehetünk-pirult el. Mosolyogtam mint egy vadalma! Annyira jó lenne ha Namjoonnak is lenne valakije, aki olyan mint nekem Tae. Mert ez a világ legjobb érzése. Tartozni valakihez.
-Hű! És akkor...hogy lesz?
-Valószínűleg összeköltözünk-rántotta meg a vállát, azt jelezve hogy ez nem nagy dolog. Csakhogy igenis nagyon nagy dolog volt, és én ezt jól tudtam. Nem mondtam semmit, inkább csak mosolyogtam.
-Naa Kook! Mondj már valamit? - bökte meg a vállam, mire ránéztem.
-Tudod. Mikor eljöttél hogy elmondj mindent - kezdtem, mire kicsit ledöbbent, de nem szakított félbe - tudtam hogy hazudsz mikor azt mondod nem vagy biztos benne hogy szereted. Nem történt volna köztetek meg ami történt, ha nem szeretted volna már akkor is Namjoon. Mikor utána találkoztam vele a folyosón, zavarodott volt, és megijedt mikor azt mondtam neki hogy a barátomért mentem. Egyből kérdezgetni kezdett.
-Ezt eddig miért nem mondtad? - kérdezte leesett állal, én meg megvontam a vállam.
-Nem hittem akkor hogy jelentősége van. De most! Örülök neki hogy betoppan az életedbe és hogy boldog leszel valakivel! - fejeztem be, és ránézve Namjoonra, egy boldog embert láttam. Könnyezve. - Minden oké?
-Persze csak...annyira örülök hogy ezt mondod! És hogy velem maradtál. - elnevettem magam, és megöleltem, ügyelve a sérült vállára.
-Én is Namjoon...

~Taehyung szemszögéből ~

A történtek után teljesen letaglózva, sírva indultam meg Junghyunnal Namjoon szobája felé, miközben azon agyaltam, hogy hogy mondjam el Jungkooknak.
A terem előtt egy hatalmasat sóhajtva nyomtam le a kilincset, és ami odabennt várt...
Kook és Namjoon az ágyon ülve ölelkeztek. Tudom, hogy csak barátok, de ez akkor sem esett túl jól. Nem tilthatom meg neki hogy megölelje a legjobb barátját, mégis... Annyira rosszul esett.
Érkezésünkre mind a ketten mosolyogva felkapták a fejüket, aztán Kook mosolya egy másodperc alatt változott át.
-Hol van? - egy hatalmasat nyeltem, és nagyon nehéz volt megtalálni a szavakat.
-Kook.. Mih... Sétáltunk és. Ugrott...hirtelen. És elfutott.. De nem tudtuk megfogni. Futottunk utána, aztán átbújt egy nagy kerítésnek a résén, és elfutott... - nyökögtem el neki a történetet, mire szegény teljesen elfehéredett, és görcsösen kezdte el szorítani Namjoon pólóját, aki egyenlőre nem tudott megszólalni.
-De...Menjünk utána! Biztos ott van még!!é-és...Tae! Vigyél oda!! - a szemei csilogtak a könnyektől, amik ez része már az arcán folyt. Namjoon a hátát simogatva nyugtatni próbálta, de nem sikerült neki, mert Jungkook hirtelen keservesen sírni kezdett, és felpattanva hozzám rohant. A pólómba csimpaszkodva sírt miközben én szorosan magamhoz vonva öleltem, de a sírása nem csillapodott. Már az én könnyeim is meglelték a kifelé vezető utat, így mind a ketten ott álltunk egy kórteremben, sírva, mellettünk Namjoon és Junghyun akik nem tudtak mit csinálni, ezért csak csendben, lehaktott fejjel vártak arra hogy megnyugodhassunk.
-Elnézést, de vége van a látogatási idő... Oh- Kook felemelte a fejét a mellkasomról, és a vállam felett nézett az orvosra, aki belépett.
-Khm...ugye tisztában vannak azzal hogy az úr rendbe fog jönni? - biccentett Namjoon felé, mire Kook végre el tudott egy kicsit mosolyodni, és bólintott - Helyes. Akkor kérem búcsúzzanak el, és távozzanak. - Kook egy sóhajjal elengedett, majd odament hogy megölelje Joont, míg az orvos felém hajolva suttogott- Ugye nem engedték el a kutyát a kórház területén?
-Nem... - feleltem a könnyeimmel küzködve.

Junghyun a kórháztól egyenesen a szállodába ment, mi pedig síri csenben indultunk haza. Végig magamhoz húztam Kookot, aki még mindig teljesen le volt sokkolva, és időnként felsírt.
-Még csak ma hoztuk el... Miért fáj ez olyan nagyon? - kérdezte gyönyörű szemeivel felém nézve, mire értetlenül megráztam a fejem.
-Nem tudom kicsim...nem tudom- egy puszit nyomtam a homlokára, amit ő csukott szemmel fogadott.

Fáradtan estünk be a lakásba, és szó nélkül huppantam le a kanapéra. Jungkook azonnal az ölembe ült, és bekucorodott, fejét a mellkasomnak döntve, tekintetét egy pillanatra sem szakította le a kenelről.
-Min gondolkozol? - kérdeztem a haját birizgálva.
-Minden mára jött össze...
-Ezt hogy érted?
-Elhoztuk, és annyira jó volt hogy velünk van! Aztán Junghyun is újra itt van, elfogadott minket, aztán leütöttem Namjoont, és még Tan is... - sorolta fel a fejét el sem mozdítva. Másik kezemmel az állánál fogva fordítottam a fejét magam felé, és hirtelen egy puszit nyomtam ajkaira.
-Szerintem az lenne a legjobb ha most kialudnánk ezt a napot. - suttogtam mindössze pár miliméterre ajkaitól. Egy aprót bólintott, de nem mozdult. Ahogy én sem. A szemébe nézve adtam egy puszit orrára, ő pedig miután egy kicsit lehajoltam, azonnal ajkaimra tapadt.
Hevesen faltuk a másikat, talán percekig, vagy talán csak pár pillanat volt. Mindenesetre számunkra egy hosszú időszaknak tűnt, mire képesek voltunk elszakadni egymástól. Egy szó nélkül álltam fel, két kezemben tartva Kookot, aki menet közben végighúzta alsó ajkát a kulccsontomon, és egy jóleső sóhaj felszabadult belőlem.
-Ha most elkezded, nem leszek képes leállni Jungkook-suttogtam ajkaira, majd egy finom csókot leheltem rájuk.
A szobába érve finomat letettem az ágyra, miközben én is ledőltem mellé. Olyan közel húztam magamhoz, amenyire ez lehetséges volt. Fejét a mellkasomon pihentette, én pedig megfogtam a kezét. A plafont bánultam, miközben Kookie szipogását hallgattam. Sokszor egy-egy puszit nyomtam a fejére, miközben kézfejét simogattam. Elég hosszú időbe telt mire meghallhattam egyenletes légvételeit...