Boy With Luv / TaeKook (Befejezett)

Csalások /14.rész

Aznap Tae nálam aludt. Reggel mikor felkeltem nem találtam meg mellettem, de mikor kimentem, láttam hogy édesen alszik a kanapén. Kezei a feje alatt, összegömbölyödve, és a tincseivel a hajába lógva aludt.
Egy pillanatig boldog is voltam, aztán eszembe jutott a tegnap. És hogy Namjoon elment valahova. A jelek szerint pedig vissza sem jött.
Ahogy azt az elmúlt két nap alatt sem tette. Sem szombaton, sem vasárnap. Én pedig nem tartottam be amit Yoongi kért. Hivtam. Párszor.
Yoongi és Jimin is eljöttek tegnap. Hirtelen állítottak be, így elkerülhetetlen volt a találkozás Taehyungal. Nem nagyon foglalkoztak vele, egy rövid bemutatkozás következett. Bár Jimin és Yoongi kicsit ittasnak tűnt. Lehet hogy holnap már arra sem fognak emlékezni hogy itt voltak. Ezután rá is tértünk a fontosabb dolgokra. Nam hollétére. Sem Yoongi, sem Jimin nem hallott róla. Teljesen eltűnt. A szüleit is hívtam, de nem járt otthon sem. A mellkasom pedig jól van. A napokban szinte teljesen el is múlt a fájdalom. Terveim szerint szerdán bemegyek az egyetemre.

Ma délután Tae ide jött, mivel most ideiglenesen itt lakik. Éppen zuhanyozott, mikor Jimin hívott a hírekkel. Namjoon az egyetemet is kihagyta. Már nem sírok. Az utóbbi két napban amíg nem láttam, bőven elfogytak a könnyeim. Egyszerűen nem bírtam sírni. De most mégis könnyezett a szemem. Ez volt az utolsó reményem. Annak fényében, hogy nem veszi fel a telefont, és nem tudunk róla semmit, az utolsó reményem az hogy hazajön.
-Kook mi az? - hallottam meg Tae hangját. Mikor felnéztem, és látta hogy sírok, azonnal megindult felém. Egy törölközővel a derekán. Ennyi volt rajta. Nem ébredt fel bennem semmi..dehogyis
-Namjoon nem jelent meg az egyetemen. - sóhajtottam egy hatalmasat, Tae pedig leült mellém, és megölelt. Ez valamennyire le is nyugtatott, de a tudat, hogy Namjoon még mindig sehol, felemésztett.

Tae és én éppen filmeztünk az ágyon, mikor hallottam nyitódni az ajtót. Mind a ketten olyan gyorsan kaptuk arra a fejünk, hogy majdnem kitört a nyakunk.
-Kook! - ez Namjoon. Tae ilyedten rámnézett, és én a szekrény fele kezdtem mutogatni. Olyan "ezt most nem mondod komolyan" arcal, de elindult a szekrény fele. Én pedig a ki a szobából. Próbáltam felkészülni arra ami az ajtó mögött vár, de nem sikerült. Egy nagy sóhajjal tártam ki a szoba ajtaját.
Az ajtó mögött tényleg Namjoon állt. A bejárati ajtó előtt fél méterre állt, és engem nézett. Gondolkodás nélkül odarohantam, és átöleltem. Namjoon viszont nem tette ezt. Nem ölelt meg. A kezei a teste mellett voltak. Eltolt magától. De ez most nagyon nem érdekelt.
-HOL A JÓ BÜDÖS ÉLETBEN VOLTÁL KIM NAMJOON HE?! TUDOD MENNYIRE AGGÓDTUNK ÉRTED?! -kezdtem el üvöltözni vele.
-Kook..
-NE! NINCS KOOK! AZONNAL MAGYARÁZZD MEG!HOGY A FENÉBE... - hogy elhallgassak megcsókolt. Lassan. De én nem éreztem semmit. Ismételten olyan volt mintha egy idegen lenne számomra, és nem a vőlegényem. És ettől a gondolattól megjelent pár könnycsepp az arcomon. Namjoon elvált tőlem, és szomorúan nézett rám.
-Nem éreztél semmit igaz? - nem hazudhattam neki. Ismer. Rájött volna. Inkább nem mondtam semmit. - Gondoltam- a szája sarkában egy szomorú mosoly jelent meg. - Üljünk le Kook. - elment mellettem, és leült a helyére. Ahol az elmúlt pár napban Tae ült. Én is leültem vele szemben.
-Namjoon. Mi ez az egész? Hol voltál?
-Muszáj volt elmennem egy kicsit. Kook... - rámnézett. A szeméből ordított valami. Vagy a csalódottság, vagy a szégyen. Vagy mind a kettő.
-Namjoon kezdesz megijeszteni!
-Kook. Én szörnyű dolgot csináltam. - a tenyerébe temette az arcát, és sírt. Nem sűrűn hallottam sírni. Az évek alatt talán kétszer. És most sírt.
-Namjoon hagyd abba! Kérlek! Bármi is az, megbocsátok! - nekem is folyni kezdtek a könnyeim. Pedig azt hittem hogy kiszáradtam. Át akartam nyúlni az asztalon hogy megfogjam a vállát, mikor felemelte a fejét. A szeméből folytak a könnyek. Szörnyű volt így látni.
- Nem érted Kook. Én...
-Namjoon? - nem akarta kimondani. Vagy nem bírta. És ebből következtetve, nem számítottam jóra. Nagyon nem. Bátorítóan ránéztem, mire ő egy sóhaj után nyitotta a száját.
- Jungkook. Én megcsaltalak. - nem nézett a szemembe. Én pedig rá. Ő ezt nem tudja, de mi megcsaltuk egymást. Hiszen én is megtettem.
-Nam...
-Kook ne kérlek halgass meg engem! - felpattant, és letérdelt mellém. - Nem tudom hogy történt. Először csak egy csók történt. Aztán pénteken megtörtént. Lefeküdtünk. De egyszerűen teljesen kiesik! Az utolsó tiszta emlékem az amikor eljöttem. - sírt. Nagyon. De teljesen ledöbbentem. Ő nem csak egy csókkal csalt meg. Ő odaadta magát másnak. Valahogy nehézzé vált a légzés. Nyeltem egy nagyot, majd ráemeltem a tekintetem. És meglátta a könnyáztarta arcom.
-Kivel?
-Jin... - a professzorral. Taehyung nem mondott hülyeséget aznap. Akármennyire fájt, neki is tudnia kellett róla. - Kook kérlek bocsájts meg nekem!
-Namjoon. Nekem is el kell mondanom valamit. - érdeklődve, megtörten, és kisírt szemekkel nézett vissza rám. - Én is megcsókoltam valakit. - Namjoon kifejezéstelen arcal nézett engem.
-Kit Kook?
-Taehyung...
-Taehyung?! KOOK! TAEHYUNG?! - pattant fel. És utána én is.
-IGEN NAMJOON?! ÉN CSAK MEGCSÓKOLTAM TE PEDIG LEFEKÜDTÉL EGY TANÁRRAL! NEM GONDOLOD HOGY ITT NEM TE VAGY AZ AKINEK ÜVÖLTÖZNI KELL?! - és ezt az egészet nem csak a szomszédok, de Taehyung is hallja a szekrényben. Isteni. Namjoon arca enyhült, és ismét szomorú lett.
-Igazad van. Ne haragudj. Itt én vagyok a barom.-beletúrt a hajába, majd lehuppant a legközelebbi székre. Hosszú, kínos és beszéd nélküli pillanatok következtek. Végül ő törte meg a csendet- Te érzel valamit amikor megcsókollak Kook? - ránéztem, majd a földre. És finoman megráztam a felyem. - Én sem.. - felnéztem rá. Nem láttam semmi mást az arcán, csak a komolyságot. Teljesen komolyan mondta. Nem érez ő sem semmit.
-Mi történt velünk Namjoon?
-Eltávolodtunk. Már nem érzünk úgy ahogy régen. Én nagyon szeretlek Kook, de szerintem már nem abban az értelemben ahogy megkértem a kezed. Valami, valahogy megváltozott.
-Én is így érzek. Ez a pár napos távolság segített rájönni... Mi legyen most? - félve néztem rá. Tudtam hogy csak egy dolog van.
-Hadd ne mondjam ki Kook...
-Vége gondolom... - újabb könnyek. Namjoon lassan bólintott. Baharaptam a számat, olyan erősen hogy szinte láttam ahogy lilul.
-Elmegyek összepakolom pár cuccom, és elmegyek Yoongihoz ez ideig... - bólintottam, ő pedig elindult a szoba fele. Hirtelen realizáltam hogy ki is van a szekrényben. Azonnal felpattantam, de sajnos nem jöttem rá időben, Namjoon nyitotta a szekrényt mikor a szobába értem. A szívem kihagyott egy ütemet, majd mikor Nam kinyitotta a szekrényt, és nem volt ott más a ruhákon kívül, majdnem elájultam.
Körülnéztem a szobában, és Taet az ágy alatt láttam meg. Pontosabban a talpát. Egy hatalmas sóhajt hallattam, mire Namjoon rámnézett.
-Hiányozni fogsz Nam... - nem hazudtam. Még el sem ment, de tudom hogy nehéz lesz nélküle minden. Odalépett hozzám és megölelt.
-Nekem is Kook. Remélem hogy egyszer teljesen meg tudod nekem bocsájtani amit tettem. - erősebben öleltem. Fájt hogy megcsalt. És nem csak egy csókkal. De én meg tudom bocsájtani neki. - És szeretnélek megkérni valamire- tolt el magától. Érdeklődve néztem rá. - Szeretném ha a szakításunk ellenére jóban maradnánk. Nem akarlak elveszíteni érted? - bólintottam- Nekem mindig te leszel a legfontosabb. Nem tudom elképzelni az életem nélküled.
-Én sem. Mióta emlékszem, mi együtt vagyunk. Legjobb barátként, aztán élettársakként. Én sem szeretnélek elveszteni téged Namjoon. Én meg tudok neked bocsátani. - Namjoon csak eleresztett egy mosolyt.
-Most ezt mondod... De tudom hogy nem igaz Kook. Látom az arcodon hogy fáj. És én el sem tudom mondani mennyire fáj hogy ezt tettem veled Jungkook. - oldalra fordította a fejét. Pillanatok múlva folytatta-Lenne még valami.
-Igen?
-Kérlek ne vedd le a gyűrűt. - az említett darabra néztem. Akkor se venném le ha kényszerítene rá. - Az hogy nem vagyunk együtt, nem azt jelenti hogy nem jelentesz nekem sokat. Ezért kérlek ne vedd le az ujjadról. - bólintottam. Namjoon sóhajtott, majd visszafordult a szekrényhez. Egy percig azt hittem lezártuk a beszélgetést, mikor megfordult.
-Szereted őt? - pislogás nélkül meretem rá. Egy kis ideig nem esett le mit is mond. Aztán mikor igen, lefagytam. Ha bevallom, akkor Tae megtudja. Ha nem, Namjoon úgyis rájön.
-Azt hiszem.. Igen-mondtam ki lassan. Namjoon elmosolyodott. És valahogy éreztem hogy az ágy alatt lapuló Taehyung is.
-Örülök. Őszintén. - mosolygott. És láttam hogy komolyan mondja. Elenged.
-És te Nam? - sóhajtott egy nagyot. Látszott hogy gondolkodik.
-Nem tudom. Nem erősek az érzéseim. Nem vagyok biztos benne. - és folytatta a pakolást. Ez meglepett. Ha lefeküdt vele, akkor nem lenne kétsége hogy mit érez. Nem feküdt volna le vele ha nem szereti csak egy kicsit is. Tudtam hogy hazudik. De azt nem hogy miért.

Miután Namjoon bepakolta a bőröndjét, még megölelt.
-Ne feledd. Ha szükséged van rám, egy szavadba kerül... Szia Kook.
-Szia Nam-és kilépett az ajtón. Becsuktam utána, és elindultam a szobámba. Igen. Már nem kettőnké. Csak most jöttem rá hogy a sik sírástól megfájdult a mellkasom. Nem erősen, de fájt.
Tae éppen mászott ki az ágy alól. Mikor meglátott, azonnal odajött hozzám.
-Sajnálom Kook. Tényleg. - átölelt engem. Annyira jól esett. De furcsa is volt. Most úgy öleltem meg, hogy nincs senkim. Szabadon.
-Tudod Tae... Azt hittem össze leszek törtve ha a kapcsolatomnak Namjoonnal vége, de most úgy érzem hogy felszabadultam. Úgy érzem hogy jobb lesz ez így külön.
-Hogyhogy? Kook. Jól vagy?...

Hátssss na hol hagytam abba megint?
1456 szó lett ha esetleg valakit érdekel😂❤️
Remélem annak ellenére hogy nekem nem tetszik ez a rész nektek igen❤️