Fáraó macskája

42

A város széléhez érve csatába ütköztünk. Sajnálatos módon a harc hamarabb elkezdődött, mint amire számítottam. Tekintetemmel húgomat kerestem, de a véres tömegben nem láttam.

-Te látod őket?

-Sajnos nem.

A földön fekvő holtesttől elvettem a kardot. Szerencsére nem a mieink közé tartozott. Harcra készen felemeltem a fegyvert és rámosolyogtam a kapitányra.

-Hát akkor keressük meg őket.

Nem várva válaszát, belevetettem magam a harcba. Nem kímélve ellenségeimet, könyörtelenül öltem a harcosokat. Oldalra nézegetve láttam, hogy Amr is így tesz. Az arca és a testbeszéde megváltozott. Könyörtelen és halálos lett. Mint mikor Emnat néztem vadászat közben. Csak ő és az ellensége volt. A szívem csak úgy repesett. Még sosem láttam, így férfit harcolni. 

-Ne bámulj! Koncentrálj! Nem áll szándékomban elveszíteni, csak mert te nem tudod levenni rólam a szemedet.

Hangos nevetésbe kezdtem és sorra mészároltam le a katonákat.

-Ne légy úgy eltelve magadtól! Bár tény és való, hogy amit most látok, igazán izgató.

Ezúttal Amr is elnevette magát. Pengénk már vérben úszott. Izmaink kezdtek elzsibbadni, de akkor megláttuk a két nemest. Katonáink gyűrűbe fogták őket, úgy védelmezték őket.

-Ki kell őket menekíteni!

-Ne csak mond, kedvesem! 

Amral vállvetve segítettünk a védelmező katonáknak, mikor is az ellenség száma kezdett megcsappanni, így volt esélyünk kimenekíteni a párt. 

-Köszönjünk. Azt hittük, hogy végünk van.

-Nyugodj meg Amana! Sietnünk kell vissza a palotába, ott mindketten biztonságba lesztek.

-De mégis mi történik papnő?!

-Nos, mint láthattad herceg, megtámadtak minket, hamarabb mint hittem.

A palotához sietve gyanakodni kezdtem. Az ellenséges katonák száma jelentéktelen volt és ez aggasztott. A palota lépcsőjén felmenve holtestekkel szembesültünk és sajnos nem csak az ellenség öltözékét viselték. Ahogy felértünk ledöbbentünk. A fáraó véres feje a trón előtti lépcső előtt hevert, míg a teste a lépcsőn. Maissa testét a trónra szögelték, ruhája véres volt, míg arca a fájdalomtól eltorzult. Iszonyatos halála lehetett. A fáraó trónján az egykori kérő Fadel ült. Kövér és elégedett vigyorral bámult ránk.

-Már azt hittem, hogy sosem értek ide. Tudod Amana az apád és a nővéred nagyon unalmasok, így megkellet halniuk.

Nevetése bezengte az egész palotát. Undorító patkány. A hercegnő sírva lépet közelebb, mire azonnal elé álltam, le nem véve a szemem a trónon terpeszkedő alakról.

-Fadel herceg. Megtudhatjuk, hogy mégis miért intézett ellenünk támadást és hogy miért ölte meg az uralkodókat?!

-Már vártam, hogy mikor fog beleszólni a mulatságba, papnő.

A papnő szót gúnyosan és undorodva ejtette ki, majd csettintett egyet.

-Tudod, amikor ideértem érezhető volt, hogy nem kedvelsz és persze ha a drága Bashirah papnő nem kedveli a vőlegényt az nem is mehet hozzá a hercegnőhöz.

A csettintésre a herceg kutyája, Adil jelent meg. A mocskos állat hírhedt volt brutalitásáról és arról, hogy erőszakosan bánik a nőkkel. Amikor idejöttek kérőbe, ez a mocsadék megpróbált megerőszakolni, mire én megkarmoltam az arcát, mire fájdalmában azonnal elájult. Nem mondhattam az embereknek, hogy az a hatalmas karmolás tőlem van, ezért azt mondtam hogy Emna csinálta. Most, hogy látom a fél arcán virító heges karmolást elbizonytalanodtam. Lehetséges lenne, hogy ....?

-De ne aggódj, megbocsátottam, ahogy Adil is ,igaz?

-Így van. Most már megbocsátottam, legalább is neked. Az óriás macskának nem tudtam, ezért megöltem.

A kijelentésre megjelent Wasilla és Zahid, akik véres pofával elkezdtek bömbölve közeledni a férfihoz. Fadel visongva pattant fel a trónról, majd annak háta mögé menekült. Kapva az alkalmon megragadtam a hercegnő karját és az egyik folyosóhoz próbáltam vezetni, de a cselem nem vált be. 

-Mégis, hova mész papnő?!

Adil kivont karddal és támadóállásba várta a két vadat, hogy majd utána felénk jöjjön. Ez így nem lesz jó!

-Amr, vidd a herceget és a hercegnőt a templomba!

-Micsoda?! Én nem megyek sehová! Nem hagylak egyedül, húgom!

-Jól mondja, itt maradunk és harcolunk!

Nevetve ránéztem a két jövendőbeli uralkodókra, majd a fejemet ráztam. Bolondok! Pont most akarnak hősködni?!

-Nem! Amr, vidd el őket innen! Wasilla és Zahid ti is menjetek és védjétek az uralkodókat!

A tigrisek mérges morgásba kezdtek, ugyanis nem találtak fogást a gyilkos katonán, így kénytelenek voltak engedelmeskedni nekem. Amr habozva, de engedve nekem bólintót és a párt elkezdte lökdösni a két tigris után.

-Vigyázz magadra, papnő!

-Te is és az uralkodókra.

Elfordultam tőle és közelebb mentem a harcoshoz, aki megnyalta a száját és vicsorogva kezdett elmosolyodni.

-Na végre!

Amr

Ostobaság tőlem, hogy két férfival otthagyom, de igaza volt. Nem hagyhatom védtelenül a hercegnőt és a testvéremet. Még utoljára visszanéztem és amit láttam megdöbbentett. Bashirah kibontott haja elkezdett borzosodni, mint amikor a macskák felborzolják a szőrüket. Az egyik kezében a kard, míg a másik megnyúlt, ujjai elvékonyodtak és hegyes karmokban végződtek. Az utóbbi napokban kezdtem hinni Bashirah és az ő képességeiben, de most ahogy elnézem... nem is tudom.... Elrettent és elvarázsol. Megakarom érinteni. Beleakarok túrni a hajába és a szemébe akarok nézni, hogy vajon azok is macskaszerűekké váltak e.  

-Amr, gyere már!

Testvérem hangjára kiestem a révületből és otthagyva a papnőt, elindultam Amana és Gamal után.