Fáraó macskája

31

Erősen vergődtem alatta, de nem engedett el. A számra tapadt. Durván csókolt, annyira hogy éreztem a vér ízét a számban. Amikor elfordítottam a fejemet, ő nem hagyva abba a nyakamra tapadt.

-Mégis miért csinálod ezt?!

Kérdésemre nem kaptam választ. Annyira felhúzta a karjaimat, hogy elég volt csak egy kézzel fogni, míg a másikkal a ruhám alá nyúlt. A mostani simogatásaiban, nem éreztem semmit, sőt. Legszívesebben sírtam volna. Mégis miért teszi ezt velem?! Mit ártottam neki?! Lehetséges, hogy ez az ő igazi énje?

-Amr....Amrr kérlek, hagyd abba!

Amikor a nyakamba harapott fájdalmasan felkiáltottam. Persze annyira nem fájt, de ennek ellenére fájdalmas és hangos hangot adtam ki.

Amr

A hangra abbahagytam. Felemelkedtem róla és amikor ránéztem még a lélegzetem is elállt. A szája vérzett, a nyakán és a karján bevérzések jelei mutatkoznak, de ami a legmegdöbbentőbb azok a szemtelen és makacs szemei. Nem égett bennük semmilyen tűz, mint amikor a folyosón voltunk. Könnyektől fénylő és vörös szemek meredtek rám. Mégis mit tettem?!

-Megakarsz erőszakolni?

Rekedtes hangjára összerezzentem.

-Nem....nem állt szándékomba.

Dühös tekintettel köpködte a szavakat.

-Akkor szállj le rólam!

Legördültem róla és mellé feküdtem. Mindketten háton fekve néztük a plafont.

-Én csak....csak azt hittem hogy ezt akarod.

Bashirah felült és begörnyesztette a hátát. Haja borzasan szétállt mint egy macska aki felborzolja a bundáját.

-Azt hitted, hogy olyan vagyok mint akinek Farid mondott és leakartál feküdni velem?!

-Igen elhittem amit mondott, mert mindig akörül a gyerek körül kódorogsz és mindig kiszöksz a palotából! Mégis mit hihetnék?!

Bashirah nem szólt semmit, csak kinézett az ablakon.

-Milyen nap van?

-A hét hatodik napja, de ez miért érdekes pont most?!

Nem szólt, csak kiszállt az ágyból, megigazította a ruháját és az ajtóhoz ment.

-Nem jössz?

A kérdésre annyira összezavarodtam, hogy nem tudtam szólni csak követni a mérges papnőt. Már egy jó ideje sétáltunk különb féle folyosókon, amikor egyszer csak megállt és kinézett az egyik ablakon. Mellé állva én is így tettem.

-Mond el, hogy mit látsz?

Az ablak pont a palota bejárata fölött volt. A bejárat többméteres lépcsőin asszonyok sétáltak fel.

-Asszonyokat?

-Minden hét hatodik napján megengedi a fáraó, hogy a szabad katonák láthassák hozzátartozójukat.

Ahogy jobban megnéztem az embereket igaza volt. Nem csak asszonyok, de fiatal nők, gyerekek is voltak.

-Miért mutatod ezt meg nekem?

Nem mondott semmit, csak a tömegre mutatott. A kapu kinyílt és a katonák kiözönlöttek, hogy minél hamarabb a rokonaikkal lehessenek. Ott is volt a palota kapitánya, aki rohanva ölelte meg a hozzá rohanó lányt.

-Ő ott Aida. Egykor a személyes szolgám volt, de elküldtem, amikor terhes lett. Persze jól megfizettem és megígértem hogy vigyázok a férjére.

A két párt nézve megláttam az apró gyermeket, aki a kapitány lábát cibálta.

-Aida, Kaziya felesége. Őket adtam először össze, jóval a gyermek fogantatása előtt. Talán nem vagyok olyan tiszta, mint ahogy egy papnőnek kellene, de nem vagyok szajha. Basztet úrnő arra tanít, hogy védelmezzem a gyengéket, áldjam a gyermekeket és azokat akik örök hűséget esküsznek. 

Bashirah szembefordult velem. Már nem volt mérges, inkább nyugodt.

-Hihetsz amit akarsz, de azt tudnod kell hogy sosem szegném meg anyám taníttatásait. Ez a város az én otthonom és a lakójuk a családom.

Ezzel a végszóval egyedül hagyott. A gondolataim cikáztak a fejembe és egyre csak azon kaptam magam, hogy a kinti családokat nézem. Fattyúként nekem nem adatott meg, hogy mindkét szülőm szeressen. Számtalan szeretőm volt, de mégis Bashirah iránt mást éreztem. Még időben elkaptam a lányt. 

-Bashirah várj!

Megfogtam a karját és magam felé penderítettem. A lendülettől lenge ruhája meglibben és a lábánál lévő hasíték megmutatta a derekát, amin egy díszes tőr volt.

-Mi az?

Nem tudom, hogy mit akartam neki mondani, de amint a fegyvert megláttam csak az járt a fejembe.

-Amr, mi az?!

-Honnan szerezted, azt a tőrt?