Music Is My Life◀The lyrics are my story.

2.

Kész rémálom volt ez a hétfői nap, de már kevés kell a tavaszi szünetig. Vége a sulinak ennek az agylezsibbadós napnak. Nem vagyok ebédes a suliban, tanítás után rögtön hazamegyek, akkor már a tesóim is otthon vannak.

-szia anya! Megjöttem! -köszöntem illedelmesen és jeleztem, hogy itthon vagyok.

- milyen volt a suli Angelica?-kérdezte anya az emeletről.

Olyan bunkó vagyok, elfelejtettem bemutatkozni. Angelica vagyok, az életkorom 17. Szeretem a zenét, de ti ezt már úgyis tudjátok.

-minden jó volt, csak a szokásos! -mondtam-mi az ebéd? -kérdeztem mert a hasam kordult egyet, jelezvén hogy éhes.

- a hűtőben van csirke krumplival és az uborka nagyon finom hozzá! - ez a legkirályabb kaja.

Ez a legjobb ebben a napban. És az, hogy holnapra nem kell készülnöm a suliba. Helyette zenélhetek egész nap.
Gyorsan befaltam az ebédemet és szaladtam fel a szobámba. A kék falak megnyugtattak és a hangos zene kiverte a rossz dolgokat a fejemből. Két zenét mixelve egy csodálatos dalt kaptam, ami ment fel a blogra.

Megnyitottam és akkor láttam, hogy valaki írt nekem egy kommentet. Ez gyakran előfordul, de most olyan írt akit ismerek. Hosszú levélben megírta, hogy mekkora rajongóm. De a suliban milyen a kapcsolatom vele?- osztálytársak vagyunk és utáljuk egymást,mint mindenki mással ott. Nem is írtam neki vissza semmit, mert ha vissza üzentem volna neki abból rögtön rájön ki vagyok. Nem írtam volna szép dolgokat neki.

Egész délután mixeket csináltam és posztokat írtam. Nagyon szeretem ezt csinálni, de egyszerűen nem tudom levenni az álarcom és felválalni a dolgokat. Kíváncsi lennék mit szólnának az osztálytársaim, hogy én vagyok. Félek, hogy se a szüleim se az osztálytársaim nem fogadnák el az igazi énemet. Mert én így érzem jól magam, ha ezt csinálom. Mindegyikőjük követ és rajong értem. Az iskolában játszom meg magam, mert nem akarom, hogy tudják ki vagyok valójában és így azért sem tudnak piszkálni.

A zenét hangfalon hallgattam, max hangerőn és az ablak nyitva volt teljesen. Nagyon lekötött ez a tevékenység, teljesen elvonta a figyelmemet. Ezért nem vettem észre, hogy látogatóm van. Sose gondoltam volna, hogy ő itt lesz.

Ő a szomszédba lakik és ma nekem ütközött. Régen barátok voltunk, sokat játszottunk egymással, de az elmúlt zsúfolt években nem találkoztunk. Csak ma a suli elött.

A fiú becsukta magaután az ajtót és észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. A szoba közepén állt velem szemben. De mit keres ő itt? -én vagyok a gimiben a leggázabb, ő pedig a legmenőbb. Két évvel idősebb nálam. Remegő kézzel lehajtottam a laptopom tetejét, ezáltal elhallgatott a zene. Magam elé bámultam, ki az ablakon. A fiú továbbra is a kis kék szobám közepén állt. Éreztem, hogy akar valamit mondani. De nem tudja, hogyan mondja el. Megfordultam a széken és szembekerültem a fiúval.

- bocsáss meg csak a zene nagyon hangos volt és az édesanyám átküldött, hogy megkérjelek.... -a mondat abbamaradt és néma csönd vette át az uralmat az amúgymeg mindig hangos szobámban.

-rendben akkor halkabbra veszem a zenét, de most muszály valamit hallgatnom! -alig bírtam kimondani a szavakat. Rettenetesen remeg mindenem, a fiú jelenlététől. Beindítottam egy másik mixet, hogy megtörjem a csendet. Elkezdett mosolyogni, tetszett neki a zeném.

- hol találod ezeket a zenéket? -kérdezte Edward. Visszafordúltam a számítógéphez.

- az interneten! - mondtam határozottan. Sose voltam még ennyire biztos valamiben, tudtam, hogy nem árulom el neki az igazságot.

- azon belül hol? - kérdezte. Most reklámozzam a saját blogomat? -na nem.- na?

- van egy blog amin ilyeneket is tesznek fel! És szuperjók! -körbenéztem a szobámban és megpillantottam a hatalmas nagy kupit mindenhol. Idegesen felpattantam a székről és megmarkoltam egy adag ruhát és beraktam a szekrénybe. Az amúgymeg sötét barna hajamból egy kösza kék tincs állt ki, elkülönült a többitől és gyengéden az arcomra hullott. Elég látható jelenség volt. A suliban senki sem tudja, hogy festve van a hajam, mindig elrejtem. -szeretnél még maradni? -kérdeztem a fiútól.

- zavarok? -kérdezte zavarodottan- tudod rád nem nagyon volt időm az elmúlt sok évben! Csak az ablakon át néztem, hogy felnőssz! - elhallgatott.

- tudod te nagyon menő lettél a suliban, én nem! Jobb, ha nem találkozunk többet! -mondtam.

Zavarodva nézett rám, mintha nem erre a válaszra várt volna. Némán bámultunk egymásra Edwarddal. Bárcsak ne lennénk ennyire különbözők.