Music Is My Life◀The lyrics are my story.

5.

- igen? Mit akartál mondani? -kérdeztem

- sose utáltalak, csak nem ismertelek! És nem tudtam, hogy ennyire jófejvagy! -mondta. Elég meggyőzően mondta, szóval elhittem neki.

- tudod nekem régóta nincsenek barataim! Edwardal kis korom óta barátok vagyunk, de még mindig tisztán emlékszem arra a napra, mikor elhagyott, mikor elkezdett suliba járni és sportolni! De hétfőn újra találkoztunk!

-tudod, te teljesen oda vagy érte! -mondta nevetve, én elvörösödtem.

-de nem is!  Sose tetszett csak barátok voltunk! Vagyis még mindig azok vagyunk!- össze vissza beszéltem és még az arcom is olyan volt mint egy vadalma.

-igérem, hogy nem mondom el senkinek! - nézett rám bociszemekkel.

- nem tudom mit érzek iránta! -mondtam határozottan. - de szerintem semmi többet barátságnál! - tényleg nem tudom mit érzek, de azt tudom biztosan, hogy Edward sem akar többet.

- szerintem gyorsan találd ki mert nagyon látszik rajtad, hogy tetszik neked! De szerinted miért nem lehettek együtt?-kérdezte- senkitől nem fogod vissza hallani igérem!

- teljesen mások vagyunk! Ő népszerű én nem szeretek az lenni, de ő imádja! - mondtam, Nick bólintott.- úgy értem, felajánlotta, hogy segít! -javítottam ki magam zavarodva.

-értem! Minden világos! Na, gyere mennünk kell órára! Átnéztél mindent?

- remélem igen! -mondtam boldogan.

Felmentünk a lépcsőn, majd be a terembe. Mindenki ott volt az én asztalomnál. Két lány jött szembe velem és megakartak ölelni.

- jó reggelt Angelica! -köszönt az egyikük.

-sziasztok! Történt valami? -kérdeztem. Valaki becsukta mögöttem az ajtót.

Ann felált az asztalra. - gyűlés emberek! Döntsünk Angelica sorsáról! -kiálltotta

- szerintem! -tette fel az egyik iker a kezét- legyen ő is normális osztálytárs!

Nem is tudtam, hogy van nekik ilyen gyűlésük. Én mindig az utolsó pillanatokban érkezek és minden szünetben elhagyom a termet. Nyílván nem vettem észre.

- szerintem megérdemel egy esélyt! - mondta az egyik hátsó sorban ülő lány.

-szerintem is!

- akkor ezt megbeszéltük! -mondta Ann és felém fordúlt- üdv az osztályban Angelica!

- várjatok! Miért gondoltátok meg megatokat hírtelen? Hisz ti utáltatok és nem törődtetek velem!-mondtam.

- Edward beszélt velünk! -vágta rá az egyik lány hátul. Elált a szavam. Kértem tőle, hogy ne segítsen.

- jólvan szeretnék az osztály tagja lenni! -mondtam. Ann leugrott az asztalról és visitozni kezdett.

- örülök! Ennek örömére áruld el a legnagyobb titkodat! -mondta.

Nem mondthatom el a blogom meg mindent. De nincs más választásom, nem akarom őket elveszteni újra.

- attól félek a legjobban, hogy az emberek csalódnak bennem, nem ezt várják tőlem! -mondtam. Nick megölelt. Egy könny csordult le az arcomról. Eltávolodtam a fiútól és a többiekre néztem-félek, hogy csalódást okozok és, hogy híres leszek! - kirohantam az osztályból és a wc-be szaladtam. A tükörbe néztem és megláttam a saját tükörképemet. Ann jelent meg az ajtóba és engem nézett oldalról. Kibontottam a hajamat és előbukkant a kék tincs. Senki nem volt ott rajtunk kívül. Gyorsan összekötöttem coffba a hajam és mikor kiindultam volna Ann állt az ajtóban.

- mikor akartad elmondani? -kérdezte.

-nem tudom miről beszélsz! -mondtam határozottan

- ugyanmár! Te fested a hajad! -mondta boldogan. Azt hittem rájött a legnagyobb titkomra.

- igen festem... Nagyon szeretem a kéket! De légyszíves ne mond el senkinek! Cikinek érzem a kék iránti rajongásomat....-mondtam. Közben elállt az ajtóból és egyszerre kiléptünk rajta. A könnyeket letöröltem az arcomról.

- rendben! -mondta és a kis ujj esküt megtettük. -mindjárt becsöngetnek! Siessünk! Úgy érzem sokat nem tudok még rólad!

Elkezdődött a doga. Elémrakták, de elkezdett forogni velem a világ. Nick is észrevette, hogy alig írok valamit a lapra.

-mi történt? -kérdezte suttogva

- semmi csak nem jut eszembe semmi! Pedig rengeteget tanultam erre a dogára!

- nyugi minden rendben lesz! Nézd az enyémről! -ajánlotta fel kedvesen.

- köszi! -mondtam neki és megfogtam a kezét a padon.

Az utolsó 15 percben mindtha bevillant volna az egész és csak írtam és írtam az óra végéig. Nem kellett lesnem Nickről mert eszembe jutottak a dolgok.

A hatodik óra elött megkeresett a tanár.

- Angelica, meg akartam köszönni az eddigi munkáját és akartam közölni a dolgozatjának az eredményét, amit ma írt. Láttam az órán, hogy rengeteget írt és felkeltette az érdeklődésemet!

-köszönöm!

- kijavítottam, de csak az önét! Ötös lett, szép munka!

- köszönöm tanárnő!

-most menjen órára! -elindultam a termem felé széles mosollyal, jól esett, amit a tanárnő mondott. Észre sem vettem ki közeledik. A fotós. Hogy nem tud engem békénhagyni? Szerencsére egy könyv volt a kezemben, amit az arcom elé helyeztem, hogy ne ismerjen meg, úgy tettem, mintha tanulnék.