Music Is My Life◀The lyrics are my story.

3.

-nekem mennem kell! -mondta. És elindult az ajtó felé. Lenyomta volna  a kilincset, de hírtelen megfordult. - sajnálom, hogy a sportolást meg a többi barátomat eléd helyeztem! Te vagy a legrégebbi barátom! - jó érzés volt hallani, hogy egyáltalán a barátja vagyok.

- semmi baj!-mondtam

- gyere ide! -és magához húzott. Ölelkeztünk, de csak baráti ölelés volt. -na jó mostmár megyek! - és elhagyta a szobámat.

Holnap suli... Ne már! Be kell pakolnom és kiválasztok valami ruhát.
....
Sikerült mindennel elkészülnöm. Mostmár irány az ágy.

Kedd reggel van. Egy újjabb sulis nap. Még annyira sincs kedvem bemenni mint tegnap. Ball lábbal kiléptem az ágyból és a telefonomért nyúltam hogy az ébresztőt lekapcsoljam. Abba maradt az a szörnyű ismétlődő hang. Annyira fáradt vagyok visszabújok egy kicsit. A szüleim már rég elmentek dolgozni. Visszaaludtam. Később arra keltem, hogy valaki lehúzta rólam a takarót. Diana két szemével nézett engem.

- Angelica ébredj! - mondta,miközben simogatta a vállam.

-mennyi az idő? -ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órámra. - jaj! Késésben vagyok! Sőt már el is késtem!

- én ma nem megyek, nem érzem magam jól! -mondta kicsit szomorúan és az ágyam szélére ült.

- de nekem nagyon sietnem kell! - kipattantam az ágyból és gyorsiramban készülődni kezdtem.

Csak a második óra közepén értem be a suliba. Senki nem volt a folyosókon. Beléptem az osztályba és minden tekintet rám szegeződött.

- ellnézést a késésért!-kértem ellnézést a tanártól, de ma sehogysincs szerencsém.

- menjen ki! Majd valaki megadja az órai feladatokat! De most már nehogy be jöjjön erre a 15 percre! -kifogtam ma a legjobb tanárt.

Kifáradtam a teremből és becsuktam magam után az ajtót. Leültem a szekrényem elé és csak bámultam magam elé, a falra. Mindenhol kamerákat szereltek fel a hétvégén. Kicsit sem volt ciki ez az egész. Jelző, utána a kicsöngő. Végre bemehetek.

- Angelica! Kérje el az egyik diáktól a jegyzeteit! És holnapra készüljön fel mert felel! Ha csak nem, nem jön holnap sem pontosan! - miért kell megalázni ennyire? Nem engedett be és még holnap feleljek is? -mégvalami! Beírlak hiányzónak! -és kicsoszogott az ajtón.
Mindenki röhögni kezdett, de hírtelen abbahagyták. Egy kék szempár kukucskált be az ajtón. Ez a srác mindig a legjobkor jön. Az én osztályom is isteníti.

- szia Angelica! Hol voltál az első két órában? -kérdezte Edward.

- haver te őt ismered? -kérdezte az egyik focistársa az osztályomból.

- ja miért? Te vagy a barátja? -kérdezte.

Erre a fiú telitorokból röhögni kezdett. - de hogy! Hogy járhatnák egy ilyen gázos csajjal? -azt hittem elsüllyedek szégyenemben, mert amíg Edward menő lett én cikis lettem.

- Angelica beszélhetnénk? Kettesben? -kérdezte továbbra is ingerültség mentesen. Mikor a fiú röhögve otthagyott minket a fiú rátért a tárgyra. - szóval ezért nem akartál velem találkozni...

- Edward, én csak nem akartam, hogy megtudd mi a helyzet...

- semmi baj, de ez neked tuti nem jó így! - mondta. Segíteni szeretne, milyen aranyos, de nem engedhetem.

- segíteni akarsz! De nem kell! -mondtam, de a fiú mindenki szeme láttára megcsókolt. Tilos volt a suliban effajta tevékenységet folytatni. Jól esett ez az egész, de mi nem járunk. Bár tuttomszerint van barátnője. Eleinte hagytam,de utána eltoltam magamtól. - ezt miért kellett? -kérdeztem hallkan. -semmi szükség, hogy belekavarj a népszerűek világába!

- segíteni szeretnék! Mindenki örülne, ha megcsókolnám, de te miért nem?-kérdezte. Nem is értem neki ez miért nem világos.

- engem nem érdekel a népszerűség! Sose szerettem!- a számra emeltem a kezem. Tudtam, hogy értékes információt osztottam meg. - és barátok vagyunk!

- te voltál már híres? -kérdezte.

Igen! A blog az enyém, amit a múltkor ajánlottam. (Már aznap este megkereste.) Rengetegen szeretik a bejegyzéseimet és a zenéimet.

-nem csak el tudom képzelni milyen rossz lehet! Én legalábbis nem élvezném! -ezért is menekültem egy álnév mögé.

-rendben! - sarkonfordúlt és elment. Szomorú voltam, de erre a csókra egy örökkévalóságig fogok emlékezni.

A többi órák lassan teltek, még mindig az a pillanat járt a fejemben.
Több osztálytársam megkeresett a szünetben és kérdezgették, hogy mi most eggyüt járunk-e. Idegesített ez a sok kérdés, de mindegyikre NEM-mel válaszoltam. Bár szeretném, hogy máshogy legyen, de velem sose jönne össze önszántából. Csak sajnálatból alakítaná a pasimat.

Nehezen aludtam el egy ilyen nehéz nap után. Anyáék kifaggattak, hogy hol voltam abban a két órában. A húgom is tanusította, hogy elaludtam, de nem hitték el. Túlságosan szigorúak velem.
Meg még felkellett készülnöm a felelésre.