DAEMON

1. fejezet

Sziasztok!❤

Itt van végre. Darcy és Daemon megérkezett!

Jó olvasást a párosukhoz!😁 Remélem tetszeni fog.

Üdv, Skyler❤

Ui: Bocsánat a kis késésért, de közbejött valami. Valamint mostantól minden rész előtt lesz egy arra jellemző idézet, illetve a végén lesz egy részlet a következő fejezetből.

_________________________

"A sebek a múltra emlékeztetnek, de nem kell meghatározniuk a jövőt."

Gyilkos elmék c. film

Darcy

-A fenébe is, Lizzie-jelentettem ki neki, amikor leparkoltunk a ház elé. Hangos dübörgés rázta meg a környéket, és a fejem már most megfájdult attól, hogy be kell mennem abba a házba, és jópofizni egész este.

Egyetlen ok miatt jöttem most ide, és az csak a legjobb barátnőm. Ő és én ég és föld vagyunk, mégis minden porcikáját imádom a csajnak. Kiállt mellettem akkor, amikor mindenki más elfordult tőlem. Egy gimibe jártunk, és amikor mindenki más a hátam mögött kibeszélt vagy csak egyszerűen beszólt nekem, ő volt a támaszom. Azóta mióta egyszer a gimi WC-jében rám talált kisírt szemekkel, el sem mozdult mellőlem.

Azonban tény és való: Lizzie belevaló, életvidám. Állandóan nevet vagy mosolyog, ha szomorú, akkor tényleg nagyon-nagy baj van. Imádja a szép ruhákat, szeret bulizni járni is, de hála jó istennek, inni nem nagyon. Ezért hálát is adtam tekintve, ha túlságosan részeg, akkor nekem kellett volna érte jönnöm a kocsival minden egyes buliba, így meg szerencsére gyalog is el tudott jutni haza innen, az alig 10 percre lévő háztól.

Hogy mégis milyen háztól?

Nos, ez volt a focisok táborhelye. Négy fiú lakott itt, aki benne volt az egyetemi focicsapatban. Őszintén szólva, csak Jace Thorne-t ismertem. Lizzie ugyanis állandóan róla beszélt, bele volt teljesen habarodva. Állandóan elment a fiúk meccsére, és a bulijaikon is ott volt, de mivel még alig jártunk ide egy fél éve, nem nagyon járt sikerrel. Ugyanis a híres Jace Thorne nem volt hajlandó elsősökkel leállnia. A focicsapat többi tagjáról nem is beszélve.

Ahogy a ház felé sétáltunk, lepergett előttem az előző félév eseményei. Amikor idejöttünk a Slippery Rock Egyetemre Pennsylvaniába, még senkit nem ismertünk egymáson kívül. A kis albérlet pedig épp annyira volt elég nekünk, hogy ketten eléldegéljünk benne. Több ember nem is fért volna oda. De legalább olcsó volt. Egyetlen problémánk, hogy én ének-zene, irodalom tanári szakra jártam, míg Lizzie rekreációt tanult. Nem igazán volt hasonló a két szak, egyedül a pszichológiai tárgyakat sikerült egyszerre felvennünk, mivel az mindkét szakhoz kellett.

Rápillantottam a házra.

Sosem voltam az a bulizós fajta, ennek pedig az oka is megvolt. Azután minden megváltozott. Előtte talán még egy olyan lány is lettem volna, aki minden hétvégéjét buliban tölti, aki a legnépszerűbb lány lesz... Sőt, előtte minden más volt. Az egész életem tönkrement, de már rájöttem, hogyha a múltban élünk, nem lesz szép jelenünk. Nem engedhettem meg, hogy rányomja a bélyegét ez az egész a jövőmre. Így hát harag helyett új életet kezdtem. A gimi után elhagytam a szülővárosomat, és soha többé nem tértem vissza.

A nagynénémék is közelebb költöztek hozzám. A szüleim... Nos, a szüleim már nem éltek, a nagynéném nevelt engem 10 éves korom óta, és imádtam őt, a férjét, és az unokatesómat. Feláldozták magukat miattam, és még akkor is, amikor elhagytam azt az átkozott várost, az emlékeimmel együtt, ők követtek engem. Nagyjából 2 órányira laktak tőlem, és elmondásuk alapján sokkal jobb így nekik. Mindannyiunkat tönkretett az az eset.