DAEMON

9. fejezet

Sziasztok! 

Nos, nagyon sajnálom, hogy nem hozhattam hamarabb részt, de ez egy kegyetlen félév. Nem tudok hamarabb hozni sajnos részeket, ezért nem is ígérek semmit, mivel nem egy összecsapott fejezetet akarok nektek adni, hanem élménydús, remek fejezeteket. Ezért csak akkor fogok szólni előre, amikor már biztos a fejezet kirakása, iratkozzatok fel a profilomra, és fogtok értesítést kapni arról, mikor fogom tudni kirakni a következő részt.

Sajnos, az, hogy nem tudok előre dolgozni azt is megakadályozza, hogy részletet hozzak nektek a mindig következő részből.

Remélem, nem okozok csalódottságot se a résszel, se azzal, hogy később hozok részt nektek. 

Puszi, Skyler❤

____________________________________

"A szabadság bennünk van. Belülről kell fakadnia. Ne kívülről várd!"

Laurent Gounelle

Darcy

Hosszú hetek teltek el. Gondolni sem bírtam arra, hogy nem fogok találkozni Daemonnel, de így volt a legjobb. Megszoktam a közelségét, túlságosan is közel engedtem magamhoz, mégsem tudott rólam semmit. Az elmúlt években sosem engedtem be a szívembe egy embert sem, és most ott tartottunk, hogy felelnem kellett volna a fel nem tett kérdésekre, amire úgy éreztem, nem vagyok még képes.

Nagyon jól tudtam, hogy Daemon ki akarja tárni előttem minden kártyáját, de én még képtelen voltam arra, hogy elmondjam neki, mi is történt velem akkoriban. Így azt tettem, amit a legjobbnak tartottam. Megírtam a levelet, és még aznap reggel kiviharzottam az ajtaján. A srácok próbáltak feltartani, de megmondtam nekik, hogy majd keresem Daemont, viszont most el kell mennem. Nem akartak kérdőre vonni, de űzött tekintetemet látva, Rob kissé megijedt, nem-e Lizzie-vel van valami. Miután biztosítottam róla, hogy nem amiatt megyek el, kissé megnyugodott, de továbbra is aggódva figyelte, ahogy magamra kaptam a kabátomat és eltűntem.

Pár órával később a telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett, de én egyiket sem vettem fel. Lizzie mellett ültem a kanapénkon, és mindketten az asztalt figyeltük. Hol az övé csörrent meg egyszer-egyszer, hol pedig az enyém, de egyikünk sem nyúlt utána. Mindketten féltünk, hogy felvegyük.

Daemon átkozottul dühös lehetett rám. Így otthagyni őt? Nos, nem volt a legszebb, de nem volt jobb választásom. A legtöbbször elkerültük egymást, az etika volt a kivétel, ahol még együtt is kellett volna, hogy dolgozzunk, de tudtam, hogy most egyikünk sem lenne képes rá, hogy egymással szemben dolgozzunk. A közös esszé témáját már kiosztotta a tanár. Tökéletesen megfelel, ha együtt kidolgozzuk e-mailben.

Nos, igen, így gondoltam én akkor. Ahogy Lizzie is.

-Nem fogja megérteni, de ha nem akarsz beszélni neki róla, én azt is megértem. Ezt nem egyik pillanatról a másikra kell bevallanod neki, de eljön az a pillanat, Darcy, amikor ő is választ akar. Hagyj időt magadnak akkor arra, hogy mit szeretnél, de tudnod kell, hogy Daemon nem fogja könnyen feladni. Légy okos, és próbálj meg rájönni, hogy mi lenne a legjobb mindkettőtöknek! És hagyj egy kis távolságot, hagyd, hogy lenyugodjon.

Megfogadtam a tanácsát, bár nem hiszem, hogy úgy gondolta, vágjak el minden elérhetőséget, mégis ezt tettem. Lizzie bár nem tartotta jónak ezt, de elfogadta.

Az első pár nap után a telefonhívások megszűntek, az ajtódübörgés váltotta fel, de a főbérlő kizavarása után már ide sem tudott bejutni. Akkor jöttek az e-mailek és az üzenetek. Mindet meg kellett volna néznem, nehogy véletlenül az etikával kapcsolatos legyen benne, de nem rögtön kezdtem el olvasgatni őket. Képtelen voltam rá.