DAEMON

3. fejezet

Sziasztok!❤

MEGÉRKEZETT! Sajnálom, hogy késtem, de mivel nincsenek előre megírva a részek, minden héten írnom kell az újabbat, ami egy új helyzet, mert nem volt még ilyen. Remélem megértitek, ha lesz ilyen még, mert augusztusban dolgozom, szeptemberben meg kezdődik az egyetem, és nem tudom, mennyire tudok majd haladni úgy, hogy minden héten legyen rész.  Előre is köszönöm!

Jó olvasást a legjobbaknak vagyis nektek olvasóknak,
Skyler❤💕

_________________

"Lehetséges egyszerre igent és nemet mondani valamire? Úgy vágyni valamire, hogy közben rettegek tőle?"

S. J. Watson 

Darcy

Csengett a könyvesbolt feletti ajtó, és a barátnőm vidáman tért be.

Azóta dolgoztam itt, mióta átköltöztem ide Slippery Rockba. Csendes kis hely volt, elég gyakran tértek be ide az emberek, de legalább velük tudtam kommunikálni. Általában ők voltak azok, akikkel közös hangom volt. Imádtam a könyveket, azokról órákat voltam képes beszélni. Én olyan lány voltam, aki nemcsak a régi könyveket, de az újakat is ugyanúgy szerette, így mindenkivel meg tudtam találni a közös hangot.

A Slippery Rockon nemhiába tanultam irodalom tanárnak. Gyerekkorom óta érdekelt az irodalom. Nagyon szerettem a verseket, és a regényeket. Én magam ugyan nem írtam őket, de közben faltam egymás után minden oldalt és minden szót. Tinédzserkoromban felolvasni és énekelni is voltam a gyerekeknek önkéntesként a helyi óvodában. Annyira megszerettem azt az időt, hogy tudtam, mindenképpen tanítani szeretnék. Ki is néztem a legjobb egyetemet, de végül a nagynénéméknek nem volt lehetősége segíteni nekem a nagyon nagy mennyiségű tandíjba, így idejöttem, ahol ösztöndíjat ajánlottak fel a kiváló tanulmányi átlagom miatt.

-Na, itt vagyok, most már hallani akarom, miért beszélik a folyosón mindenhol, hogy összejöttél Daemon Connerrel-nézett rám megemelkedett szemöldökkel Lizzie, miközben a pultra támaszkodva figyelt engem.

-Hogy mit beszélnek?!-kaptam fel a fejem döbbenten.

Lizzie szemöldöke még fentebb húzódott.

-Hozzád nem jutott el az egyetemi körökben legtöbbször említett hashtag?

-Ööö, nem... Tudod, hogy a Twittert nem használom, de ma még a Facebookon sem voltam fent.

A barátnőm gyorsan elővette a mobilját, és kikereste az említett posztokat. Kikerekedett szemekkel bámultam a kijelzőt. Körülbelül 300 poszt született a #daemonújcsaja hashtag alatt. Végigpörgetve mindegyik egy lányról szólt, aki hosszú, fekete hajú volt, az alagsor felé ment Lizzie Queennel, majd később távozott. Legtöbbükhöz pedig – legalábbis ezt írták – az a pletyka is eljutott, hogy Daemont a barátai a kanapén fekve találták, miután a lány távozott.

Az átkozottak. Hiszen a leírás egyértelműen rám utalt. De jó, hogy ma elmaradt az a két órám is, amire be kellett volna mennem, így elkerülhettem a figyelmet.

Akkor esett le: mostantól bárhova megyek is, mindig tudni fogják, hogy én volt ott aznap este. Kétlem, hogy Daemon emlékezne rám, amennyit ivott. Azonban abban teljesen biztos voltam, hogy Lizzie-t ismerik, tudni fogják, hogy a fekete hajú lány én vagyok. Ráadásul Rob látott ott lent, ha Jace nem is.

A fene egye meg! Mi van, ha Rob elmondja Daemonnek, hogy ki is vagyok pontosan? És mi van, ha megkeres? Bár miért jönne el hozzám? Azért nem vagyok olyan fontos, mert ott voltam vele egy rossz pillanatban, és megnyugtattam, majd betakargattam, miután elaludt. Nem hiszem, hogy annyira meghatotta volna ez. Szerintem arra sem emlékszik, hogy Bambinak nevezett, ami valljuk be... Ahhoz képest még aranyosnak is tűnik már. Egész nap ez kattogott a fejembe. Ahogy kimondta azt a becenevet, ahogy...