DAEMON

4. fejezet

Sziasztok!

Tudom, tudom... Kifogásokat keresek, de nagyon sokat csúsztam és erre nincs igazán jó kifogás. Sajnos nem fogom tudni mindig időbe felrakni a részeket. Mint említettem nincsen kidolgozva egyetlen rész sem előre, a történet és egyébként a fejezetek végére tűzött részletek is az adott pillanatban formálódnak tovább a fejemben és ezért néha nem mindig tudom időben felrakni a részeket, mert nincs mindig van ihletem hozzá. Az biztos, hogy mostantól szombat vagy vasárnap érkeznek a részek, mert a péntek mostantól a suli és a meló miatt semmiképp sem oldható meg.

Előre is köszönöm a megértéseteket és hogy ennyien szeretiteket Daemont és Darcyt!❤

Puszi, Skyler❤

_____________________

"Jobb, ha megszokod, hogy az élet már csak ilyen: ami tegnap megvolt, mára nincs sehol. Minden mozgásban van, semmi sem marad változatlan."

Cserna-Szabó András

Daemon

-Mi is maga az illedelmes viselkedés? Minden szabályt tudunk és mindig úgy viselkedünk, ahogy kell?-kérdezte a tanár, és leült az asztal szélére. Mr. Jamison jó tanár volt, és még ahhoz képest értelmes dolgokról is beszélgettünk vele, de valahogy most nem bírtam rá figyelni.

Ez az etika óra borzalmas volt. Most komolyan.

Ahelyett, hogy a tanárra figyeltem volna, minden gondolatom Darcy körül forgott és a minapi találkozásunkon. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy vége volt az órának. Lassan összeszedtem a cuccaimat, miközben véletlenül meghallottam, ahogy a tanár bejelentette, hogy lassan közeleg egy olyan óra, amin párt kell választanunk magunknak a félév teljesítéséhez szükséges esszé megírásához.

Robot és Jace-t egymásra bízom, én pedig belevetem tervem következő pontjába. Nagyon jól tudtam, hogy kit választok páromnak. Menekülni pedig nem fog tőlem tudni, mert mást ebben a csoportban szintén nem ismert.

Épp időben indultam el, hogy még utolérjem az én csendes, őzikémet, de ő ügyesebb volt nálam, és pillanatokon belül felszívódott. Egyik pillanatban még kilépett az ajtón, és amikor utolértem már sehol sem láttam a folyosón. A tekintetem kutatta a folyosót, de a rengeteg ember között elvesztettem. Morogva fordultam hátra, amikor Rob nevetve kintebb vonszolt az ajtóból.

-Na mizu? Az iskola csődöre nem tudja befogni a csendes lovacskát?-kérdezte mellettem nyerítve Jace.

Unott pillantást vetettem rá, miközben kivágtam az épület ajtaját, és kiléptem a hideg délutáni időbe.

Kevesebb, mint egy rohadt hét telt el azóta, hogy bekopogtattam az albijukba, hogy randira hívjam, ő pedig kikosarazott, de még most sem volt hajlandó szóba állni velem. Vagyis azon az egy eseten kívül, amikor a múltkor véletlenül találkoztam vele egy bevásárlóközpont előtt. Hát mit ne mondjak, nem volt egy kellemes találkozás!

Pár nappal ezelőtt...

Utáltam a fiúkat! Legalábbis ilyenkor.

Velük lakni azért jelentett jót, mert ezáltal a haverjaimmal laktam, nem ismeretlen barmokkal, tudtam, kik ők, hogyan viselkednek, és ismertem a szokásaikat, valamint jó volt, hogy az albi ára is 3 felé ment szét, mint ahogy a rezsi költség is. Ezzel szemben rohadtul utáltam, hogy bár Rob szeretett főzni, bevásárolni nem, Jace pedig örültem, hogy legalább maga után képes eltakarítani, nemhogy ő menjen el megvenni a házba szükséges cuccokat.