DAEMON

18. fejezet

Sziasztok!😊😊

Nos, sok kimaradás után itt az újabb fejezet. A héten elkezdtem írni, és megjött az ihlet is, időm is volt, ami valljuk be ebben a helyzetben érthető. 

Nem vagyok olyan személy, aki külső dolgokra reagálna, de úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben elég fontos, hogy én is kiírjam ide: ha tehetitek, maradjatok otthon és pihenjetek, olvassatok, társasozzatok, élvezzétek a közelgő tavaszt, és tanuljatok! Én is így teszek, igyekszem megőrizni a pozitivitást, és most, hogy itthon vagyok, végre van időm arra, hogy írjak. A következő regényem is készülőben van, de tanulva a DAEMON-ből, azt csak akkor fogom elkezdeni publikálni, ha készen lesz. 

De most, nem akarom szaporítani a szót, tudom, hogy mindenki a fejezetre kíváncsi, így nagyon jó olvasást nektek! És vigyázzatok magatokra! 

Puszi, 
Skyler ❤❤

____________________________________

A bizalom olyan kötelék két ember között, ami csak akkor van jelen, ha képesek figyelni és megérteni egymást.

Demi Lovato

Daemon

Darcy története az enyémnél sokkal rosszabb volt, de meg tudtam érteni, milyen kínokat élhetett át. Az élettörténete súlyos titkokat rejtett, és nem is értettem, hogy tudta ennyi ideig mindenki előtt elrejteni ki is ő valójában a szíve mélyén.

Ami a legmeglepőbb volt, hogy mennyire higgadtan tudta ezt az egészet kezelni. Olyan erős lánynak gondoltam őt, aki tényleg mindent képes túlélni, és tényleg igazam lett. Annyi mindenen ment keresztül, és sikerült legyőznie mindent. Gyönyörű lelke volt, amelyet senki nem érdemelt meg igazán. Én főleg nem, de képtelen voltam lemondani róla.

Ám elmondani a bűntudatom által vezérelt szavakat, amelyekben bevallottam volna neki, hogy ki is vagyok én igazából... Nem bírtam megtenni. Legalábbis nem bírtam bevallani ott, abban a pillanatban, amikor annyira sebezhetővé vált, ezért azt tettem, amit tényleg tennem kellett: megvártam, amíg kiengedik, és elvittem magamhoz. Ahhoz a házhoz, amit én magam építettem, amit én hoztam létre.

Addig a pár napig, amíg bent tartották, megismerkedtem a családjával. Nagyon kedvesek voltak mindannyian hozzám, és úgy tűnt elfogadtak engem. Épp együtt nevettünk Darcyval valami videón, amikor a családja belépett a kórterembe, én pedig, mint mindig, felkeltem és magukra hagytam őket. De mielőtt kiléptem volna a kórterem ajtaján, mindig az ágya mellé léptem, megcsókoltam a homlokát, és megígértem, hogy később még visszajövök. És mindig úgyis tettem, mindig visszamentem.

Egy nappal mielőtt kijött volna a kórházból, ugyanígy tettem. Épp kifordultam a kórterméből, amikor hallottam, hogy újra kinyílik mögöttem az ajtó, és Darcy bácsikája lépett ki rajta, megszólítva engem.

-Várj, Daemon-kérte, én pedig egyhelyben toporogtam, amíg vártam, hogy mellém érkezzen. Darcy számára ő jelentette az apafigurát azóta a szörnyű baleset óta, és tudtam, hogy egyik apa sem nézné tétlenül, hogy a lányához egy ismeretlen fiú járkáljon be. Nem tudtam, hogy mi lesz. Eltilt majd tőle? Bár azt eddig is megtehette volna. Megtiltja, hogy együtt járjak vele? Talán, de harcolni akartam ellene.-Szeretnék beszélni veled.

Biccentett a folyosón álló székek felé, én pedig bólintva elhelyezkedtem mellette. Nagyot sóhajtva dörgölte meg az arcát.

-Darcy azóta, mióta veled van, sokkal nyugodtabbnak tűnik, mint az egész nyár alatt. És tudom, hogy mi történt, mert elmondta nekünk. Én csak szeretném tudni, hogy ez az egész... Hogy szereted-e őt?-kérdezte rám nézve, én pedig határozottan felemeltem az államat.