DAEMON

21. fejezet

A legerősebb kötőanyag két ember között (...) a szerelem.

Tarun J. Tejpan

21. fejezet

Darcy

Pár hét múlva...

-Daemon, nem tudod, hol van a könyveimmel teli doboz?-kérdeztem, miközben lekiabáltam az emeletről.

-Pillanat, mindjárt viszem, kicsim-hallottam a választ, mire gyorsan megköszöntem, majd visszasurrantam a dolgozószobának nevezett közös helységünkbe, amit egyébként inkább lehetett tanulószobának nevezni, tekintve, hogy Daemon idén fog diplomázni, én pedig ott tanultam. Azonban, amint Daemon lediplomázik, nagyon jól tudtam, hogy ez a szoba az ő felségterülete lesz, hiszen építészként már most biztos helye volt az apja és a nagybátyja közös cégénél. Bár nem akarta elfogadni, én tudtam, hogy egy idő után beleegyezik, hogyha a bácsikája le akar mondani az elnöki székről, akkor ő veszi majd át a helyét. És én irtó büszke leszek rá, bárhol is legyek majd akkor.

Pár héttel ezelőtt végül beleegyeztem, hogy együtt lakjunk. Az albérletet lemondtam, kifizettem az utolsó havi bérleti díjat, és megkezdtem a kiköltözést Daemon segítségével. Nem volt sok cuccom, ezért körülbelül másfél nap alatt végeztünk is. A kulcsot végül leadtam a főbérlőnek, és otthagytam azt az albérletet, ami egy évig a menedékemet jelentette.

A kipakolás már nem volt ennyire egyszerű. Ugyanis bár kevés cuccom volt az albérletbe, Daemon ragaszkodott hozzá, hogy mivel még nincs sok cucca a házban, menjek el vele vásárolni, és szedjem össze, ami kell tekintve, hogy ő az ilyenben sosem volt jó. Úgyhogy ott találtuk magunkat plusz 6 nagy dobozzal, 3 kicsivel, illetve rengeteg táskával. Volt ott minden. Képkeretek, virágok, díszgyertyák, étkészlet, pohárkészlet, teáskanna, pirító... És még tudnék sorolni egy csomó mindent.

Amikor pont egy étkészletért nyúltam, és megkérdeztem, hogy Daemonnek mennyi tányérja van otthon, ő pedig megvonta a vállát, felhúztam a szemöldökömet.

-Nem tudod, mennyi tányérod van?-kérdeztem.

-Nos, van vagy 4-vonta meg a vállát.-Anya odaadta addig, amíg nem szerzek magamnak, hogy használjam azt, ami régen az övé volt. Két darabja hiányzik, meg az egyik meg van repedve, de addig jó volt, amíg egymagam voltam...

-Na, akkor ezt orvosuljuk-mondtam, majd két különböző tányérkészletet is beleraktam a kocsinkba.-Most már van két szép készleted is-bólogattam mindenttudóan, de Daemon csak megvonta a vállát. Őt határozottan nem hozta lázba a tányérkészlet.

Végül teljesen letettem róla, hogy őt bármi is érdekelje a vásárlás alkalmával, hiszen nagyjából már mindene megvolt, ami elég volt ahhoz, ami neki kellett, de mivel most már én is nála laktam, nem voltam hajlandó azt nézni, hogy az egész ház úgy nézett ki, mint egy motelszoba díszítésnél nélkül.

Daemon mindenbe beleegyezett, bármit helyeztem a kocsiba, ő csak bólintott, sőt a vége felé még ő is rakott bele egy-két dolgot, aminek kifejezetten örültem. Addig minden rendben is volt, amíg oda nem álltunk a pénztárhoz, és ő már a farzsebe felé nyúlt.

Elhúztam a számat. Nem fogom hagyni, hogy ő fizessen mindent.

-Hé-szólaltam meg, mire értetlenkedve rám kapta a tekintetét.-A felét én fizetem-intettem a sok holmi felé, mire megrázta a fejét.

-Nem-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-De igen-tettem karba a kezem, miközben pont mi következtünk és az eladó hölgy elkezdte beütni az összeget a pénztárgépébe.-Na idefigyelj, Daemon Aaron Conner-kezdtem bele dühösen, mire még az eladó is megállt, sőt a mellettünk lévő emberek is felénk kezdtek pillantgatni-, ki lakik még abban a házban jelenleg rajtad kívül?