DAEMON

20. fejezet

Hálás vagyok azért, hogy a nehéz idők ellenére a régi barátságok felújíthatók, azért, hogy az új kapcsolatok rádöbbentenek, hogy mennyire eltávolodtunk régi önmagunktól és milyen közel kerülhetünk egymáshoz, ha újra önmagunk vagyunk. Hálás vagyok azért, hogy bármit is mondanak, újra haza lehet menni, akkor is, ha az nem az otthonod.

A pletykafészek c. film

Daemon

Nem hittem el.

Ez volt az első gondolat, amikor megláttam Jace barátnőjét. A BARÁTNŐJÉT.

Na de kezdjük az elején!

A rákövetkező hétvégén, amikor bemutattam Darcyt a családomnak, mindannyian összegyűltünk a Queen által csak partiháznak tartott régi házunkban, amibe jövőhét után már más költözik be. Az előző héten Rob és Jace is költözködni kezdett. Rob tőlünk vett egy házat, ahol most már Lizzie-vel együtt költözik be, és amiben már most nekiálltak egy babaszobát csinálni, kisebb-nagyobb sikerrel, ugyanis Queen már az első napon a plafonon volt.

Ők ketten nem voltak egy megszokott pár, ugyanis amikor elmentek festéket vásárolni a babaszobához, illetve a többi szobához is, amit át akartak festetni, mi is elkísértük őket, és ami ott történt, az azóta is az emlékeinkbe égett. Hatalmas patáliát csaptak, aztán amikor ott mindenki szeme láttára ölték meg majdnem a másikat, inkább kizavartuk őket a kocsiba, és mi választottunk nekik színeket.

Ez volt a legjobb megoldás, mielőtt ténylegesen megölik egymást. De persze, mire kiértünk, már nagyban csókolóztak és aztán, amikor megpillantották a kezünkben a festékes dobozokat, teljes egyetértésben voltak egymással, hogy ezek lesznek a megfelelő színek.

Mi csak néztünk Darcyval, hogy mi történik, hiszen odabent még ezeken a színeken vitatkoztak, hogy az egyiküknek az egyik, a másikuknak a másik nem jött be, erre most teljes egyetértéssel egyeztek bele abba, amit vakon kiválasztottunk nekik.

Esküszöm, ilyenkor megkérdezném normálisak-e, de inkább elengedtem akkor is a dolgot.

Nos, igen velük már csak így ment az élet, de ennek ellenére Darcyval a karomban gyakran figyeltem, hogy mennyire bensőségesen viselkedtek. Főleg, amikor Rob átkarolta Lizzie derekát, a keze a hasára csúszott, és olyan óvón fektette rá a tenyerét, ahogy én is szerettem volna egyszer majd Darcyval, de megígértem neki, hogy nem siettetem sehová a kapcsolatunkat. Mindkettőnknek volt mit elrendeznie magában, és figyelnünk kellett arra, hogy ez ne nyomja rá a bélyegét a kapcsolatunkra. Nagyon szerettem volna már magam mellett tudni nemcsak a barátnőmként, de nekem is meggyűlt a múltammal a bajom, sok mindent kellett még most is lezárnom, és neki is. Túl gyorsan változott meg az életünk napról-napra, és még fel kellett vennünk egymás ritmusát.

Most pedig főleg.

Ugyanis a napokban arra értem a lakására, ahogy valakivel telefonon beszélt. A tőle kapott kulccsal, ami egykor Lizzie-é volt, könnyedén beléptem az előtérbe. Darcy pedig pont akkor vett észre, amikor épp levettem a cipőmet. Intett nekem, de aztán már a telefonban hallott dolgokra reagálva kissé aggódóan visszakérdezett.

-Mennyi?

Összeráncoltam a homlokomat, majd figyeltem, ahogy sóhajtva magába roskadva lehuppant a kanapéra.

-Értem-motyogta megtörve.-Köszönöm szépen, de ennyit nem tudok sajnos kifizetni. Értem, nagyon szépen köszönöm még egyszer. Viszonthallásra!

Miután letette az asztalra a telefont, a tenyerébe temette az arcát.

-Mit akarsz venni?-kérdeztem tőle, amíg lehuppantam mellé, és elhúztam a kezét az arca elől. Fáradtan tekintett rám.