Baby, I am Worth it {NAMGI}

16. Elválaszthatatlanok

~Yoongi pov.:~

Ahogy ezt Namjoon kimondta elkapott a bánat és a szomorúság. A könnyei elkezdtek folyni gyönyörű arcán és éreztem hogy nekem is gombóc szökik a torkomba.
- Kérlek ne tedd ezt. Pont ezért mert az életed része lettem és te is nekem, pont ezért nem kellene ezt tennünk. Szeretlek Namjoon.- mondtam már a sírás szélén álva.
- Én is szeretlek Yoongi. De nem folytathatjuk ezt így tovább, sajnálom.-mikor ezt kimondta a könnyeim útnak eredtek és mint a vízesés, úgy folytak le arcomon. Nembírtam már ezt fájdalmat ott belül.
- Sajnálom Yoongi.-mondta sírva majd elment. Nembírtam felfogni mitörtént az előzö percben. A fájdalom ami engem égetett belülről még erősebb lett és bögni kezdtem. Bögtem mint egy csecsemő akinek elvették a szeretett plüsmaciját. Pont így éreztem én is. Elvettek tőlem egy olyas valakit akihez én ragaszkodom és minden feltétel nélkül szeretem. Elkapott a düh és nembírtam magammal. Ez mind anyám hibája hogy ez így történt. Ha nem ő akkor Namjoon nem szakít velem és még mindíg itt lenne. Ezt nem fogom ennyiben hagyni. Feláltam nagy lendülettel az ágyamról majd lementem a konyhába. Anya ott ült az asztalnál és a gépén nézegetett valamit. Oda léptem könnyes szemekkel elé majd készen áltam kiosztani őt.
- Ezt akartad? Így akartál látni engem? Összetörve? Szomorúan? Namjoon szakított velem csak is miattad! Mert te kényszerítettél erre minket! Csak hogy te nyugodtan élhezsd az életed! Csalódtam benned mégjobban. Amit már nemhittem hogy még ennél is jobban tudnék de mégis. Legyözted magad. Gratulálok!-szavaimat hozzá vágtam majd a könnyeim újra útnak eredtek. Felkaptam cipőmet és kabátomat majd elindultam. Nembírtam többet anyám közelében lenni. Muszáj voltam elmenni othonról. Az utam megint a kikötőhöz vezetett. Leültem ugyan úgy a mólóra majd reménykedtem benne hogy megnyugtat mint eddig is szokott. Tévedtem. Nemtudtam kiverni az eszemből Namjoont és anyám tettét. Miért kellet ez pont velünk történnie? Miért büntet ennyire az élet? Nemtudtam mitcsináljak. De nemfogom csak ilyen könyen feladni. Kifogok találni valami megoldást.

~Namjoon pov.:~

Nemtehettem mást, borzasztóan fájt és láttam Yoongin hogy neki is ,de muszáj volt. Épp hogy haza értem mikor anya már az előszobában várt. Nagyon fura tekintete volt ezért nem hagytam szó nélkül.
- Történt valami ?- kérdeztem még egy kicsit könnyes szemmekkel.
- Nem is mondtad hogy apád itt van.- mondta mire én lefagytam. Ő ezt mégis honnan tudja?
- Ezt te honnan tudod?- kérdeztem már egy kicsit zavartan.
- Volt ide. Mondta hogy tanítsalak meg beszélni mert amit neki mondtál az nem volt helyes.-mondta mire engem teljesen elkapott az ideg.
- Mi az hogy nem volt helyes? Eljön bele szól az életembe, elválaszt az embertől akit szeretek és még azt várja hogy szépen beszéljek vele?-mondtam, de csak aztan fogtam fel mégis mit mondtam.
- Szóval igaz volt amit mondott.-mondta anya.
- Mit mondott?-kérdeztem nagyott nyelve és egy kicsit félve.
De persze tudtam mit fog mondani.
- Hogy egy másik fiú ágyában feküdtél.-mikor kimondta én nemtudtam megszólalni. Az összes szó belém fagyott és csak a padlót tudtam nézni. Most tuti kidob itthonról. Nemfogja eltürni azt hogy a fia a fiúkat szereti.
- Namjoon néz rám.-mondta majd én lassan felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Neaggódj emiatt. Nemharagszom. De igazán szólhattál volná erről. Hisz az anyukád vagyok.- mondta mire nekem egy nagy kő esett le a szívemről.
- Tényleg nem haragszol?-kérdeztem mert  nem hittem el hogy mit mondott az előbb.
- Tényleg nem haragszom.- mondta egy kissebb mosolyal az arcán.
- Köszönöm anya. És azért nem szoltam róla mert te tuti úgy képzelted el a családomat hogy van egy feleségem és gyerekeim , de sajnos ez nem fog működni.- mondtam majd kicsit félre húztam a számat.
- Oh Joonie , nemkell emiatt aggódnod. Én azt szeretném hogy boldog légy. És ha neked ilyen a boldogság akkor legyen. Elfogadlak úgy ahogy vagy, hisz a fiam vagy. Mindenben támogatni foglak.-mondta egy mosollyal mire én is elmosolyodtam.
- Viszont most jelenleg boldog nem vagyok. -mondtam mar kicsit szomorúbban.
- Miért, mitörtént?- kérdezte anya aggódva.
- Hát jelenleg az van , nemtudom apám mondta e, de talált magának egy feleséget.-mondtam majd anyára néztem.
- Igen tudom ezzel mi a gond? Marmint engem nem nagyon izgat már apád hogy mit csinál..-elkezdte de én közbe vágtam.
- Nem, nem erről van szó, engem sem érdekel mivan vele. Ebben az a gond hogy az a nő...a ...barátom anyukája. Vagyis a volt barátomé.-mondtam majd ismét lehajtottam a fejem.
- Te jó ég. Ezt apád nemgondolhatja komolyan?- mondta mire én csak meglepetten néztem anyára.
- Nem szakíthat el téged a szerelmedtől csak hogy neki jó legyen.-mondta anya mar kicsit idegesebben. Anya megért.
- Sajnos már megtette. - anya nem értette mégis hogy értem ezt, ezért folytattam.
- Szakítottam vele. - mondtam és egy könycsepp gördült le az arcomon.
- Oh drágam.-mondta majd magához húzott és megölelt.
- Ne érdekeljen mit mond apád vagy az a nő menj! Beszélj a barátoddal nehagyd hogy közzétek áljanak. Ha ennyire nem tetszik neki hogy eggyütt vagytok, ami kicsit érthető mert így féltestvérek lettetek. De semmi vér nem köt titeket egymáshoz ezért semmien joga nincs elvasztania titeket. -mondta mire én csak szorosabban öleltem őt.
- Köszönöm anya.- mondtam és mégjobban elkezdtem sírni. Örültem hogy anya így melletem ál és az egész kapcsolatunk mellet. Ezért anya tanácsa után el is indultam Yoongihoz. Futottam , rohantam hogy minnél gyorsabban oda érjek. Mikor oda értem becsengettem de senki nem nyitott ajtót. Pár pillanat mulva Yoongi kinézet az ablakon és intett hogy jön. Vártam egy kicsit majd kinyilt az ajtó. Ahogy megláttam Yoongit röktön karjaiba borúltam és olyan erősen öleltem mint még soha. Mikor észbe kapott ő is ugyan úgy visszaölelt.
- Hiányoztal.-súgta füleimbe.
- Te is.- súgtam vissza.
Miután abba hagytuk az ölelkezést felmentünk Yoongi szobájába.
- Muszáj beszélnünk. -mondtam mire Yoongi bólintott és leült mellém az ágyára.
- Anya felnyitotta a szemem. Nemfogom hagyni hogy szétválaszanak minket. Semmi joguk hozzá mivel nemköt minket egymáshoz vér. Nem tehetik ezt csak hogy nekik jó legyen.- mondtam mire Yoongi a szemeimbe nézett.
- Ezzel azt akarok mondani hogy...-mondta de nemhagytam hogy végig mondja.
- Igen azt.-mondtam egy nagy mosollyal az arcomon.
Láttam rajta hogy borzasztóan örült neki csak úgy mint én.
Egy hirtelen mozdulattal az ölébe húzott úgy hogy szembe legyek vele, majd megcsókolt. Ilyen mélyen és szeretetből még sosem csókolóztunk. De bevallom tetszett. Kezeimet nyaka köré fontam ő pedig a derekamat ölelte.
- Szeretlek.-súgta ajkaimra miután elváltunk.
- Én is szeretlek.-súgtam én is ajkaira.

Sziasztook. Itt van a kövi rész ami remélem elnyerte tetszéseteket. Nembiztos hogy fogok tudni kiadni holnap egy új részt mivel nincsenek megírva most előre részek mivel nem volt sok időm és nemtudom hogy ma lessz e annyi hogy megirjak egy teljes részt de igyekszem.