Megbabonáztál (Csábításból jeles fanfiction)

Az egyetem bűvkörében

Reggel fél 5 - kor indultunk, hogy 8 órára oda érjünk. Mikor megláttam az egyetem épületét hevesen kezdett verni a szívem, anyuék látták rajtam, hogy izgatott vagyok.
- Vigyázz el ne hagyd a papírjaid! – kiáltott rám apum, mielőtt a bejárathoz értem
Annyira izgatott voltam, hogy nekimentem valakinek, így a fenekemre zuhantam
- Áú! – kiáltottam fel
- Nem esett bajod Kiki? – kérdezte anyum aggódva miközben odaértek hozzám
- Nem semmi baj. – nagy nehezen felálltam, akibe beleütköztem pedig nem más volt, mint a legjobb barátnőm nővére Lia.
- Kiki? – kérdezte meglepetten
- Lia? – kérdeztem miközben végigmértem a lányt, akit vagy négy éve nem láttam.
- Jesszusom, te vagy az! – kiáltott fel és megölelt
- Lia megfulladok! – nyögtem ki
- Bocsi, bocsi. Talán ide fogsz járni? Sziasztok! – köszönt a szüleim felé
- Lia? – kérdezte anyum meglepetten
- Teljes valójában, most csinálom a másoddiplomám zeneszerző szakon, ha jól megy jövőre végzek. – hadarta miközben húzott be az épületbe kézen fogva – Állati jó a suli, a tanárok nagyon jó fejek és segítőkészek, a csoporttársaimról nem is beszélve. A férjem is itt tanul, csak ő már elvégezte a zeneszerzőit és most csinálja a mesterdiplomáját. Várj ott is van! – mutatott egy magas fekete hajú srácra – Liam! – kiabálta Megfordult a srác és mintha ismerősnek tűnt volna. Odajött hozzánk, megpuszilta Lia arcát és köszönt:
- Hello! Jó napot kívánok!
- Szia. – nyögtem, anyumék bólintottak
- Kiki emlékszel Liamre? Az arckifejezésedből biztos nem. Tudod mikor Párizsban voltunk hármasban Bekával kirándulni, akkor találkoztunk vele. Ő miatta mentem Párizsba tanulni, majd kötöttem ki itt. Három éve vagyunk házasok.
- Tényleg ő az a gitáros srác ugye? – kezdtek megelevenedni előttem az emlékek.
14 éves voltam, Lia akkor volt végzős és teljesen belehabarodott a srácba.
- Drága, nekem órám lesz a másik épületben, elindulok a srácokkal. – mondta és megcsókolta a lányt, majd a csoporttársai után sietett.
- A nyílt napra jöttetek? – kíváncsiskodott izgatottan a lány
- Igen, ösztöndíjat kaptam grafikai tervező szakra. – mondtam pirultan
- Nem semmi kisanyám! – vágta rá – Ha lesz időd körbevezetlek. Gyere megmutatom, hol van a szakod ismertetője, azután pedig megmutathatom a sulit és dumcsizhatnánk.
- Anya, apa? – néztem rájuk
- Menjél csak, ebéd után úgyis van egy rövid telefonos meetingem. – válaszolta apum
- Én meg elmegyek bevásárolni és gondolom úgysem akarsz csatlakozni. – mondta anyum

- Köszi. – megpusziltam őket
Lia elvezetett minket a nagyelőadóba, mondta, hogy megvár és utána megmutatja az egyetemet. Az előadáson elmondtak pár dolgot a felvételivel kapcsolatban, a tárgyakkal, kollégium, albérlet, gyakorlati lehetőségekkel. Bemutatták pár leendő tanárunkat, majd még beszéltek a város, illetve az egyetem érdekességeiről. Végül bejött a dékán és mindenkinek sok sikert kívánt. A beszéd után láttam, hogy pár fiatal a szüleikkel elindul a dékán és a szakvezető felé nagy mappákkal, így anyumékkal én is elindultam.

- Elnézést! – mondtam a szakvezetőnek
- Igen, kisasszony!
- Rikuji Legrand vagyok és az elküldött anyagom mellé még hoztam az elkészült munkáimból. – odaadtam a mappát, amit a szakvezető kinyitott
- Emlékszem az anyagjára, ösztöndíjat ajánlottunk fel ugye? – kérdezte miközben az egy erdős ösvényes képet nézegetett.
- Igen.
- Jól van, remek képek. Nagy reményt füzök Önhöz kisasszony. Mennyire vannak tervezői tapasztalatai, mert második szaknak a félévtől fel tudná venni és párhuzamosan be tudná fejezni.
- Számítógépes játékokra gondol a professzor?
- Igen, a rajzai megihlették az egyik tervező kollégát, aki az egyik nagy céggel dolgozik együtt és felajánlotta, hogyha az egyetemünkön kíván tovább tanulni, akkor akár azt a szakot is elvégezheti párhuzamosan a grafikaival.
- Igazság szerint, pont úgy akartam szakosodni.
- Ó, remek, akkor sikeres érettségit kívánok és ősszel találkozunk kisasszony!
- Köszönöm! Viszontlátásra! – mondtam mosolyogva, majd odamentem anyumékhoz
- Látod megmondtuk, hogy érdemes ide jönnöd. – mondta anyum mosolyogva
Kimentünk az előadó teremből, apum az órájára nézett és látta, hogy egy óra, így kisietett a kocsihoz, anyum pedig bevásárolni indult. Liát indultam megkeresni, aki a folyosó végén ült egy széken és épp zenét hallgatott.