Megbabonáztál (Csábításból jeles fanfiction)

Koreában az életem I. rész

Másnap izgatottan keltem fel és alig vártam, hogy Peter bevigyen a cégéhez, ahol találkozhattam azokkal az emberekkel, akik felajánlották az ösztöndíjam. Peterrel 8 óra tájban indultunk el, szigorú beléptető kapus ellenőrző pontokon mentünk keresztül, mielőtt bemehetünk volna az épületbe. Miután a legutolsó őr is mindent rendben talált beengedett minket. A mosoly le nem fagyott az arcomról, mikor beléptem a hatalmas épületbe, ahol különböző NCSoftos játékok voltak kiállítva, mint például: Aion, Blade & Soul, Lineage II, Guild Wars, Guild Wars 2, Lineage 2 Revolution és még sorolhatnám.
- Ne nyúlj semmihez! – mondta lágyan és beszálltunk a liftbe
Megnyomta a 17-es gombot és felmentünk az emeltre. Csendben árnyékként követtem és egyenesen Yongchan Jee irodájához vezetett:
- Ő intézte el az ösztöndíjas programod. – mondta Peter
- Tényleg?
- Igen. Ugye tudod ki ő?
- Az Aion designer vezetője.
- Pontosan. – válaszolta és kinyitotta az ajtót
Meghajolt, ahogy belépett, követtem a példáját, a bent ülök viszonozták a köszöntésünk.
- Szeretném Önöknek bemutatni Rikuji Legrandot. Rikuji az Aion vezetőségét láthatod.
- Nagyon örvendek, hogy megismerhetem Önöket. – köszöntem tisztelettudóan.
- Maro Shim. – köszönt meghajlással az Aion egyik programozója
- Hyungsuk Kang. – köszönt a másik programozó
- Yongchan Jee! – köszönt az Aion nagy főnöke
- Rikuji Legrand! – hajoltam meg előttük
- Üljenek le! - intett Yongchan és leültünk Peterrel velük szemben – Beszélhetünk koreaiul vagy angol? – kérdezte 
- Lehet koreai is. – válaszoltam
- Üdvözlöm az országunkban! Üdvözlöm az NCSoftnál! – kezdett bele Yongchan
- Köszönöm szépen a meghívást!
- Peter korábban megmutatta a munkáit és úgy gondoltuk, hogy az egyetemi ösztöndíjas programunk keretében szívesen foglalkoztatnánk a cégünknél. Ha szeretne több időre maradni, természetesen lehetséges. Sokan a honvágy miatt fél év eltöltése után visszamennek a saját országukba, azonban van lehetősége elvégeznie itt is az egyetemet. Mi mindenesetre örülnénk, ha hosszú távon tudnánk Önnel dolgozni.
- Hosszú távra terveztem. – válaszoltam a fel nem tett kérdésre
- Remek. A képzése még két és félévet foglal magába. Utána lehetősége van mesterképzést elvégezni. Mi természetesen amíg Koreában tanul folyamatosan foglalkoztatjuk. Fizetjük a gyakorlatát, mivel megláttuk Önben a lehetőséget és a tehetséget. Szeretnénk, ha együtt dolgozna velünk. Elfogadja a lehetőségeket? – kérdezte Yongchan
- Igen. – válaszoltam mosolyogva
- Remek! Van valamilyen kérdése?
- Az egyetemi végzettségemet mindenhol elfogadják?
- Igen, nemzetközileg elismerik és a mesterképzéseket is. – válaszolta Yongchan
- Remek.
- Van még valami?
- Mikor kezdhetek?
- Az egyetemnek elküldtük a papírokat, most Peter körbe vezeti a részlegünkön. A továbbiakat, majd az egyetemen keresztül egyeztetjük. – válaszolta Yongchan
- Köszönöm szépen! – hajoltam meg
- Peter mutasd meg Legrand kisasszonynyak az épületet és a részleget. Köszöntöm a csapatunkban Rikuji! – állt fel velem kezet fogni és a többi vezető is
- Köszönöm a lehetőséget! – hajoltam meg majd Peter is és kimentünk az irodából.
- Akkor gyere, körbevezetlek a munkahelyemen! – vigyorgott rám és körbe kalauzolt a gigantikus épületben. A szívem végig a torkomban dobogott. Megmutatta a fő játékok kiállító termét, a programtervező részleget, teszttermet, a grafikai fejlesztő szobát és még sorolhatnám. Az egész napot az épületben töltöttem vele. Boldog és izgatott voltam. Este alig lehetett lelőni az ágyba, de mint egy gondoskodó báty elküldött aludni.

Másnap elmentem az egyetemre, ahol megismerkedtem a többi ösztöndíjas szaktársammal és osztálytársaimmal. A szakunkon velem együtt 5 külföldi volt még Angliából, Spanyolországból, Kínából és Japánból egyaránt. Az egyetemen tájékoztattak bennünket a tovább tanulási lehetőségeinkről, ha az egyetemet Koreában szeretnénk befejezni. Úgy gondoltam, hogy vesztenivalóm nincs és hosszú távra tervezek az országban maradni.