Megbabonáztál (Csábításból jeles fanfiction)

Ballag már a vén diák

A gimibe reggel fél 8-ra kellett odaérnünk a 8 órakor kezdődő ballagásra.
- Akkor az ünnepségen találkozunk. – kiáltottam be anyuméknak és elindultunk gyalog Arminnal kézen fogva az iskolába
- El sem hiszem, hogy nem kell több tanórát végig ülnöm. – vigyorgott rám
- Jaja, ennek a korszaknak is vége. – mosolyogtam rá.
Sietősre vettük a lépteinket az iskola kapujában, mert hallottuk az iskolába igyekvő több diáktól, hogy fél 8 van. Az iskolát gyönyörűen feldíszítették az alsóbb évfolyamos diákok, ahogy a termünket is. Szerencsére az osztályterembe nem mi érkeztünk be utolsóként még hiányzott Lisander és Castiel, akik fél 8 után pár perccel értek be.
- Mindenki itt van? – kérdezte Mr. Faraize
Nem sok sikerrel tette fel a kérdését, mivel az osztályban szokásosan nagy volt a hangzavar.
- Tarthatnánk egy névsor ellenőrzést? – próbálta túl kiabálni a ricsajt
- Igen. – válaszolta kiabálva Nathaniel, mire az osztály elcsendesett mégiscsak a DÖK elnökről volt szó.
- Akkor kezdjük Beauville?
- Jelen!
- Dubois?
- Jelen! – kiáltotta Lisander
- Dumont?
- Jelen! – kiáltotta mindkét fiú
- Mindketten? – kérdezte Mr. Faraize
Az ikrek felrakták a kezüket.
- Oké, DuPoint?
- Jelen! – kiáltotta Nathaniel
- Duval...
Az osztályfőnökünk felolvasta a névsort, senki nem hiányzott az osztályból.
- Rendben, akkor párosával felálltok lehetőleg fiú lány. A két lányt kérem magam mellé. – nézett Amberre és Charlottera – Jó rendben és első körben, ahogy felhangzik a csengő végig járjuk az összes osztálytermet, miközben szól a zene, majd kint megkerüljük az iskolát és átsétálunk a tornatermünkbe, ahol lesz az ünnepség. Az igazgatónő beszéde és a méltatások alatt kérlek lehetőleg ne vágjatok pofákat. A virágokat és az ajándékokat a beszéd előtt kapjátok meg amire az igazgatónő fel fogja hívni a figyelmet. Fotózásra az ünnepség után lesz lehetőség. A bizonyítványaitokat az érettségivel együtt kapjátok meg. Érthető voltam?
- Igen! – kiáltottuk kórusban
Felcsendült a csengő ismerős zaja és az iskola rádióból szólni kezdtek a ballagási zenék. Végig vonultunk az iskola összes termén majd megkerültük az iskolát és bementünk a tornaterembe, ahol leültünk a nekünk felállított székekhez. A székek egymás mellett voltak kettesével oszlopban kirakva, kivéve az első sort, ahol Mr. Faraizevel Amber és Charlotte foglalt helyett. A Himnusz meghallgatása után az igazgatónő mondott egy rövid pár perces beszédet, majd következett a virágok és ajándékok átadása a szülőktől.
- Kiki! – kiáltotta anyum, aki apum előtt vergődte át magát a tömegen
- Köszönöm! – öleltem meg őket és vettem el tőlük a hatalmas rózsa csokrot. Kaptam még virágot a nagyszüleimtől, Vikiéktől, az unokatestvéreméktől, nagynénéméktől és nagybátyáméktól, akik el tudtak jönni.
- A közös ballagási ebédeteket majd nálunk tartjuk! – mondta Viki nekem és Arminnak
- Sejtettem. – mosolygott Armin
- Egyszerűbb volt, mint étterembe menni. A kaját megrendeltük. – magyarázta Viki
- Rendben. – egyeztem bele
- Lehetőséged lesz megismerni az egész családom. – mosolygott Armin és megsimogatta a hátam
- Ahogy neked is az enyémet. – fűztem hozzá
- Anya! Claireék mikor érnek ide? – kérdezte Alexy
- Az ebédre ideérnek. – válaszolta Viki
- Okés!
Közben helyett foglaltunk és kérdeztem súgva Armintól:
- Ki az a Claire?
- Anyu nővére négy gyerekük van. Három fiú és egy lány.
- Ó szegény kiscsaj.
- Á csak hiszed egy nagyon belevaló imádni valóság. – mosolygott Armin
- Az biztos, meg imád téged. – csatlakozott Alexy a beszélgetéshez
- Talán fel leszek mérve? – mosolyogtam
- Az tuti. A telefonba mondta tegnap, hogy alig várja, hogy lásson. Azt is hozzáfűzte, hogy meg kell kapni az engedélyét. – magyarázta komolyan Alexy
Armin vette a lapot és egyetértően bólogatott.
- Komoly? – kérdeztem meglepetten
- Bizony. – válaszolta Alexy
Befejeztük a beszélgetést, mivel Ms. Schermansky elkezdte a ballagási beszédét. Elmondta, hogy milyen nehéz év áll mögöttünk és ezután következik az egyik legnagyobb akadály az érettségi. Felsorolta a különböző versenyeredményeinket, megemlítette a Szalagavatós táncunkat, majd felkérte a DÖK elnökünket Nathanielt, hogy búcsúzzon el az osztály nevében.
- Felkérném az iskolánk volt DÖK elnökét Nathaniel DuPointot, hogy búcsúzzon el az iskolától, tanáraitól, alsóbb évfolyamos diáktársaitól az osztály nevében.
Taps közben Nathaniel a pódiumra sétált, kinyitotta a dossziéját és beleszólt a mikrofonba:
- Köszönöm Ms. Schermansky! Üdvözlöm a kedves szülőket, diáktársaimat, tanáraimat és nem utolsósorban az osztálytársaimat!
Elérkezett a nagy nap mikor ballagó diákoként léptük át az iskola kapuit. Hiába írtam már sok beszédet és mondtam az iskola falain belül. A ballagási beszéd megírása volt a legnehezebb, mivel búcsút kell vennem az egész osztályom nevében az egész iskolától, ahol négy éven keresztül formálódtunk, nevelkedtünk, bontottunk kifelé a szárnyainkat. Ez alatt a négy év alatt egy nagyon jó összeszokott kis közösséggé formálódtunk. – a háttérben villantak fel képek amikor még 9-es volt az osztály és a mostani végzős osztály képünk volt egymás mellé téve. – Sok új ember csatlakozott a kis csapatunkhoz és erősítették meg ezt a köteléket. Nehéz felsorolni mit adott nekünk ez a négy év, de megpróbálom összefoglalni. Barátságok, szerelmek, csalódások, feleletek, röpdolgozatok, témazárók, számonkérések, bulik, sportrendezvények, előadások, kirándulások és még sorolhatnám. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az iskola szerves része lett az életünknek. Sajnos, ha jelképesen is de most megszűnik ez a kapocs, amit a gimnáziumunkkal összekötött minket. – közben fényképeket vetítek az osztályunkról, amik az itt töltött négy évünket szimbolizálják. Nathaniel beszéde alatt végig Armin kezét fogtam, ami közben egy könnycsepp is legördült az arcomon. Nem vettem észre, csak akkor mikor Armin letörölte. Rámosolyogtam, szorosan megszorította a kezem és visszamosolygott.
A ballagási beszédében Nathaniel köszönetet mondott a szüleinknek, tanárainknak és jó tanáccsal látta el az alsóbb évfolyamosokat.
- A beszédemet egy sorozatból vett idézettel szeretném zárni:
„Van egy általános igazság, amivel mindannyiunknak szembe kell néznie, akár akarjuk, akár nem. Egyszer minden véget ér. Akármennyire is vártam ezt a napot, sosem kedveltem, ha valami véget ért. A nyár utolsó napja, egy nagyszerű könyv utolsó fejezete, a búcsú egy közeli baráttól. De a befejezés elkerülhetetlen. A levelek lehullanak, becsukod a könyvet, elbúcsúzol. Számunkra ez is egy ilyen nap. Ma búcsút intünk mindennek, ami ismerős volt, mindennek, ami kényelmes volt. Tovább lépünk. De attól, hogy elmegyünk - és ez fáj - lesznek emberek, akik részesei maradnak az életünknek, akármi is történjen. Ők a mi biztos talajunk, a sarkcsillagaink, és az apró tiszta hangok a szívünkben, amelyek velünk lesznek, örökre." (Castle)