A szalagavató

97 3 0
                                    

Reggel 10 óra tájban ébredtünk, majd elmentünk a kozmetikushoz és a fodrászhoz. Rosának kontyba lett feltűzve a haja, nekem pedig enyhén lett feltűzve és be volt hullámosítva. Rosának ezüstös füstösen volt kiemelve a szeme vérvörös rúzzsal, nekem fehérből ment át a sötétbarnába rózsaszínes rúzzsal. Felvettük a kosztümünket, mert először a szalag feltűzés volt. A fiúk időben érkeztek és megbeszéltük anyumékkal, hogy odahozzák a tánc utáni ruháinkat.
- Mi is mindjárt indulunk! Hagyd őket! mondta anyum apumnak
- Jó még egy utolsó fotó! és kattintott a gépével
- Ne felejtsétek akkor el! mondtam és elindultam Arminnal kézen fogva a kocsihoz
- Itt van! mutatott anyum a két zacskóra
- Gyertek már! kiabált Alexy a hátsó ülésről
- Megyünk! kiabáltam neki vissza
Armin kinyitotta az első ülést, majd beült a volán mögé.
- Odaérünk időben. mondta Armin, miközben a belső visszapillantó tükörbe nézett, ahol látta, hogy öccse pofákat vág Rosával
- Akkor indulj már! – unszolta Rosa
Armin sebességbe tette az autót, majd elindultunk a sulihoz. Időben meg is érkeztünk, ahol megkerestük az osztályunkat. Mr. Faraize 17:00 előtt pár perccel létszám ellenőrzést tartott, majd mondta.
- Amikor az igazgatónő tartja a beszédét, nem kérek pofákat!
- Rendben tanárúr, de legyünk már túl rajta.
mondta unottan Castiel
- Csend, vonulunk befelé! intett csendre mindenkit
Bevonultunk és megálltunk a tornateremben az emelvény bal oldalán. Az igazgatónő elmondta a fél órás beszédét, amiben méltatott minket, mint végzős diákokat és elmondta, hogy milyen fontos állomáshoz értünk, amit a ballagás, az érettségi, majd a főiskola, egyetem követ. Ezután egyenként feltűzte a szalagokat. Szünet következett, ami alatt elmentünk átöltözni. Mikor vége lett a fél órás szünetnek és felsorakoztunk az igazgatónő bemondta a mikrofonba:
- Most pedig következzék a végzős osztály szalagavatós tánca! A táncot betanította Rikuji Legrand az egyik végzős diákunk és Adam Moreau! Fogadják sok szeretettel!
Taps és bevonultunk beálltunk a kezdő pozícióba, majd Armin a fülembe súgja:
- Ne izgulj!
- Nem izgulok!
súgtam
- Akkor ne remegj! mosolygott és megpuszilta a könyököm, majd felcsendült a zene.

A fiúk szépen lassan felemelték egyenként a kezeiket a lányok kezeihez, majd szépen lassan oldalra irányították őket és hullámot csináltattak, majd mielőtt felcsendült volna az ének szembefordítottak a fiúk a lányokat magukkal. Egy pár keringő lépés szembe a fiúknak, hátra. A hegedű meghúzásánál enyhe megdöntés és egy kör leírása. Megpörgetés a fiúk a lányok mögé álltak és megfogták a bal kezükkel a derekunkat, a jobbat pedig tartották és keresztlépéssel elindultunk féloldalasan előre, majd hátra 6-6 darab volt belőle. Újra pörgetés kétszer, majd el is értünk a refrénhez. Beálltak ismét a fiúk a lányok mögé oldalra tették a két kezünket, majd két kört írtunk le kisebb szünettel. Emelés és forgás kétszer, majd a combra érkezés, felemelés a magasba spárgába a jobb lábbal, majd a földre finoman spárgába csúsztatás. Felemelés finoman a földről a hónunk alatt fogva és a Radioactive szóra emelés és lerakás. A gyors rész előtt szembefordítás és a gyors résznél lépkedni apró keringőlépésekkel, majd mikor felhangzott a női hang egymás mellkasára tettünk a kezünk körbe forogtunk egyik irányba, majd a másikba. Ezután megragadták a fiúk a lányok egyik kezét a másikkal a derekukat és finoman jobbra, majd balra döntötték. Oldalasan keringő lépés előre és hátra pörgetés kétszer és újra refrén. Beálltak a fiúk a lányok mögé oldalra tették a két kezüket, majd két kör leírása kisebb szünettel. Emelés és forgás ismét és spárgába a jobb láb, majd a földre csúsztatás spárgába. A lassú rész előtt finoman felhúztak minket a hónunk alatt, majd a fiú a lány mögé állt felemeltette jobb kezet lassan, majd a balt is. A fiúk a derekunktól indították a két kezüket lassan egyszerre, majd szépen lassan oldalra vezették a kezünket egyenként és jött a hullám, majd mikor a női hang is megszólalt, megragadta a fiú a lányt a derekánál és lassú megdöntés, ismét refrén. Pörgetés felemelték az egyik lábunkat a magasba, a másikkal a derekunkat fogták a fiúk, hogy megdöntsenek a szám végén. Végül finoman visszaemeltek minket függőleges állapotba. Hatalmas taps és fütty koncert díjazta az előadásunk. Meghajoltunk és levonultunk párosával a zenére.

Megbabonáztál (Csábításból jeles fanfiction)Onde histórias criam vida. Descubra agora