Megbabonáztál (Csábításból jeles fanfiction)

A titokzatos e-mail

Körülbelül már október közepén járhattunk és sajnos Arminnal nem tudtam összeegyeztetni egy találkozót sem. Telefonon és interneten keresztül tartottuk a kapcsolatot. Úgy éreztem kezdünk elhidegülni egymástól. Éppen az óráimról tartottam visszafelé koliba, mikor egy ismeretlen e-mail címről kaptam egy linket. Bementem a szobámba és bekapcsoltam a gépet és megnyitottam az e-mailt:

Nézd meg!

Két link volt benne. Megnyitottam az elsőt, amin egy kép volt Chris és Armin volt rajta egy buliban. Valószínűleg a félév eleji bulin, mivel ismerős volt a kép Chris facebook profiljáról.
A következő linken még egy kép volt, Chris volt lefényképezve egy csajjal, amin hülye képet vágtak és a háttérben egy fekete hajú sötétkék pólós srác smárolt egy fekete hajú lánnyal. Egymás mellé raktam a képeket és a srácon ugyanolyan színű póló volt, mint Arminon. Csak bámultam a képet és jött egy üzenet:
Úgy gondoltam tudnod kell! Egy volt osztálytársad.
Ki vagy? – kérdeztem
Aron Rennesből, a csaj az én volt barátnőm. Ő smárol a te pasiddal.
Kihűltem az üzenetre. Carla azzal a képpel találta szemben magát, hogy egymás mellett nézem a két képet.
- Szia! Milyen volt a napod?
- Szia! – köszöntem neki
Leült mellém.
- Ez Arminék félév eleji bulijáról készült nem? – kérdezte
- Igen. – válaszoltam elgondolkodva még mindig nem fogtam fel
Fókuszálni kezdett a képernyőre, hogy mit nézek ennyire alaposan.
- Baszki! – bukott ki belőle
- Igen. – könny gyűlt a szemembe
- Kiki... - nem talált szavakat
Kiléptem a képekből és lekapcsoltam a gépet. Felkaptam a fekete válltáskám és kirohantam a szobából. Carla utánam:
- Kiki hová mész? – nem válaszoltam csak hívtam a liftet – Kiki ne csinálj hülyeséget! – szálltam be a liftbe és megnyomtam az összecsukó gombot. Carla a lépcsőn próbált utolérni, de a kollégium bejárata előtt már nem látott. – A jó életbe! – kiáltotta
Gondolkodás nélkül hívni próbált, de nem sok sikerrel ,mert a telefonomat a szobában hagytam. A tizedik próbálkozás után egy másik számot hívott:
- Szia Carla! Mizu?
- Kikit megcsalta Armin. – hadarta a lány
- Hol van?
- Nem tudom, próbáltam utána menni, de felszívódott!
- Ne aggódj! Azt hiszem sejtem hova ment. Írok, ha megtaláltam.
- De...
- Nincs de! Maradj a seggeden hátha visszamegy a szobába. Ha visszament írj!
- Rendben. Szia! – köszönt el lehangoltan
- Szia! – köszönt el tőle a hívott fél
Carla visszament a kollégiumba szobánkba és próbálta elfoglalni magát nem sok sikerrel. A hívott fél pedig felkapta a bőrdzsekijét. Kisétált a szobájából hívta a liftet, majd elindult a művészeti szak irányába, ahol a táncterem volt.

Egyenesen a táncterembe mentem. Tudtam, hogy senki nincs itt, mivel péntek délután van és az egyetemisták nagyrésze haza ment, ahogy én is terveztem. Végre együtt lehettem volna vele, de ez az üzenetet fogadott. Nem értettem, hogy miért csinálta ezt velem. Bementem az elhagyatott öltözőbe. Átöltöztem egy hosszú lenge nadrágba és felvettem egy laza pólót. Bekapcsoltam a laptopot és elindítottam youtubot. Gyorsan összeválogattam egy listát, amelyre a Scorpions – Still Loving you, NF - Paralyzed, Paloma Faith – Only Love Can Hurt Like This, Adele – Someone Like You, James Blunt – Goodbye My lover, Aurora – Murder, Ambassadors – Unsteady. Beállítottam, hogy egymás után következzenek a számok majd elkezdtem táncolni a zene ritmusára. Közben a könnyeim folytak, alig láttam valamit, becsuktam a szemem és hagytam, hogy az érzelmeim kitörjenek belőlem. Hagytam, hogy a zene irányítsa a testem, hogy elszálljon a dühöm. Észre sem vettem, hogy egy alak figyeli minden mozdulatom, mikor az utolsó számnak is vége lett. Ahogy a földre érkeztem sírni kezdtem és felordítottam dühömben. Hallottam, hogy felcsendül James Arthur – Impossible című száma. Felemeltem a fejem és egy kezet láttam meg, ami felém nyúlt. A kar gazdája Adam volt. Megfogtam, felhúzott a földről és táncolni kezdtem vele. A zene ritmusára finoman irányított, ahogy a dühömet, haragomat, keserűségemet, összetörtségemet adtam ki magamból. A szám végén a nyakába borultam és sírni kezdtem. Finoman átölelt és megsimogatta a hátam, nem szólt egy szót sem. Miután kibontakoztam az öleléséből leültünk a padra.
- Megcsalt. – bukott ki belőlem ez az egy szó, ami végig marta a belsőmet, a szívem összeszorult.
- Sajnálom. – átkarolta a derekam
Csöndben ültünk egymás mellett közben írt egy sms-t Carlának, hogy megtalált, Carla nemsokára válaszolt is:
- Már vagy tízszer hívta Armin...
- Felvetted?
- Mondtam neki, hogyha akar tőle valamit hívjon téged.
- Most inkább ne beszéljenek.- írta
Látta, hogy csörög atelefonja Armin volt az. Kinyomta, még háromszor csörgött, de folyamatosankinyomta.
- Nem veszed fel? – kérdeztem könnyes tekintettel
- Nem. – válaszolta
Csendben ültünk egymás mellett, közben lenémította a telefonját. Figyelmen kívül hagyta Armin hívásait.
- Hogy tehette ezt velem? – bukott ki belőlem
- Úgy, hogy egy idióta.
- Az.
- Bolond.
- Elmegy az egyetemre és az első bulin megcsal! Ennyit jelentettem neki? Ennyit ért az, hogy eljegyzett? – vettem le a gyűrűt és eldobtam
- Nem értem, hogy tehette ezt veled... Te egy kincs voltál számára és így eldob.
Folyamatosan rezgett a telefonja, majd egy üzenete jött, amit láttam, hogy Armin írt:
- Adam! Beszélni akarok vele fontos! Ne csináld velem haver!
- Vedd fel! – szedtem össze magam, mikor láttam, hogy újra hívja és nyúltam a telefonért, amit átadott.
- Végre felvetted! Valami baj történt vele?
- Szia! – köszöntem bele a telefonba
- Szia kicsikém! Nem jössz haza? Nemsokára indulok és együtt tölthetnénk a hétvégét végre...
- Nem megyek Armin. – válaszoltam annyira határozottan amennyire csak bírtam
- Valami baj történt? – kérdezte aggódva
- Nem megyek, gondolkodnom kell és inkább itt maradok. – válaszoltam elcsukló hangon
- Kicsikém talán sírtál?
- Semmi közöd nincs már hozzá! – kiabáltam bele telefonba
Adam odajött és kivette a telefont a kezemből és beleszólt:
- Szerintem hagyd békén Armin. – mondta határozottan Adam
Leültem a földre és csendben sírtam.
- Ebbe te ne szólj bele! Nem vagy pasija! Tudtommal én vagyok és szeretnék vele beszélni! Szeretném látni a szerelmem!
- Még hogy a szerelmed?! Ember, gondolkozz! Szerintem egy ideig ne is keresd! Ne kerülj a szeme elé se, ha nem akarod még jobban megbántani!
Kis idő múlva Armin beleszólt a telefonba:
- Baszki...
- Igen, megtudta.
- Add vissza kérlek! Megtudom magyarázni!
- Nem akar veled beszélni. A lelkébe tapostál, bízott benned!
- Egy őrületes hibát követtem el... - hallottam a mondatát
- Az biztos. – vettem vissza a telefont Adamtől
- Meg tudom magyarázni...
- Nem vagyok rá kíváncsi... Biztos az lenne, hogy berúgtál és rád mászott.
- Igen és nagyon hiányoztál...
- És az a megoldás, hogy smárolsz vele? Legalább le is feküdtél vele?
- Nem azt nem, ahogy felfogtam, hogy nem te vagy lelkiismeret furdalásom lett és visszamentem a koliba.
- Nem fogtad fel, persze! – nagyot sóhajtottam, erőt vettem magamon és mondtam neki: - Visszaküldöm Adammal a gyűrűt. Legalább segítettél egy döntést meghozni. Szia!
Kinyomtam a telefont, mielőtt mondhatott volna akármit is Armin. Visszaadtam Adamnak a telefonját. Odasétáltam a gyűrűért és odaadtam neki.
- Légyszíves, ha mész haza add majd oda neki. – mondtam lágyan
- Természetesen.
Kimentünk a próbateremből és elkezdtünk sétálni a kollégiumi szállásom felé.
- Milyen döntést sikerült meghoznod? – kérdezte a fekete hajú
- Elfogadom az ösztöndíjas programot és kimegyek Koreába. – válaszoltam
- Felejteni akarsz?
- Valami olyasmi. Már nincs ki és mi itt tartson. A második félévet ott fejezzem be, aztán meglátjuk. Ki kell szakadnom...
- Megértelek. De visszajössz nem?
- Nem tudom. Ott kint is befejezhetem a nemzetközin az egyetemet és még több tudással gyarapodnék. Az unokatestvérem kint dolgozik így felajánlotta, ha úgy döntök, hogy kimegyek nála is lakhatok.
- Értem, mindenesetre örülök, hogy nem szalasztod el életed egyik legnagyobb lehetőségét. Ezzel a bolonddal meg ne foglalkozz!
- A sulira fogok minden erőmmel koncentrálni...
- Jó terv. – ölelt át a kollégium előtt, majd elváltunk egymástól.
Felmentem a szobámba, ahol Carla türelmetlenül várt.
- Végre itt vagy! Minden rendben?
- Igen amennyire lehet. – válaszoltam és átöleltük egymást.
Elmentem zuhanyozni, majd próbáltam lefeküdni aludni. De nem jött álom a szememre így ránéztem a telefonomra. Rengeteg hívásom jött Armintól és egy sms is, amit a beszélgetésünk után írt:
- Tudom, hogy egy bunkó paraszt állat vagyok és nincs mentségem a tettemre. Nem tudom miért csináltam ezt veled... Nem tudom mi ütött belém. Nem akarok magyarázkodni, mivel tudom, hogy nincs megbocsátás arra, amit tettem, én is ugyanígy érezném magam. Korábban kérdezted tőlem miért vagyok fura. Ez a magyarázat rá, ahogy megtörtént összetörtem lelkileg, mert tudtam, hogy elárultalak. Tudtam, hogy elveszítelek, mivel korábban megbeszéltük, hogy nincs megbocsátás a megcsalásra. Számomra mindig te leszel az egyetlen, akivel el tudom képzelni az életem. Azt kívánom a sorstól, ha már az idő kerekét nem forgathatom vissza, hogy legyél nagyon boldog! Érd el a céljaid! És ha netalántán a jövőben meg tudsz nekem valaha bocsátani, tudd, hogy én örökkön örökké szeretni foglak! Vigyázz magadra!

Letöröltem egy könnycseppet és előkaptam egy lapot és egy tollat és levelet kezdtem írni:

Kedves Armin!
Nem tudom, mi mást mondhatnék, mint azt, hogy az éjjel nem jött álom a szememre, mert rájöttem, hogy köztünk vége mindennek. Te tanítottad meg nekem, mi az igaz szerelem. Te mutattad meg, mit jelent törődni valakivel, és ettől én jobb ember lettem. Szeretném, ha ezt tudnád. Nincs bennem keserűség a történtek miatt. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ami köztünk volt, igazi volt, és nagyon örülök, hogy legalább egy kis időre együtt lehettünk. Azt kívánom neked, hogy érd el a céljaidat, valósítsd meg az álmaid! Én ezt fogom tenni, elhagyom Franciaországot és kimegyek Koreába tanulni. Lehet csak egy félévre, de lehet ott fejezem be az egyetemet. Szükségem van a környezet változásra, hogy ne veszítsem el önmagam és rátaláljak arra a személyre, aki nélküled is tudok lenni. Úgy érzem ez csak így sikerülhet. Életem egyik legszebb időszakát töltöttem veled, amire boldogan fogok visszaemlékezni. Hiába most fáj minden, a sebek az idő múltával begyógyulnak és hegek veszik át a helyét. Ha a jövőben, egy új életünkben, valamikor még találkozunk, örömmel rád mosolygok és talán egy pillanatra te is ezt érzed majd, visszamosolyogsz, és gyönyörűséggel őrzöd meg közös emlékeinket. Az igazi szerelem felemel, és mindig többre sarkal,
lángra lobbantja szívünket, és békét teremt az elménkben.
Te ezt tetted velem, és remélem, én is ezt tettem veled.
Szeretlek!

Összehajtogattam a levelet. Beleraktam egy borítékba, majd ráírtam: Arminnak. Gondoltam másnap odaadom a levelet Adamnak, majd lefeküdtem és álomba sírtam magam.
Másnap nehezen keltem ki az ágyból összeszedtem magam a fürdőszobában, majd átadtam Adamnek a levelet, aki indult haza Nantesba. Haza mentem vele, ahol otthon elmondtam anyuéknak a tervemet, már a telefonban közöltem velük az Arminnal történteket. Nem kérdeztek semmit, támogatták minden döntésem. A barátaimtól nem tudtam elköszönni, mielőtt utoljára visszamentem volna Orleansba. De tudtam, hogy még találkozunk.

Hétfőn közöltem az ösztöndíjas programot felügyelő tanárommal, hogy elfogadom a koreai továbbtanulást. Leraktam az utolsó vizsgám és készülődtem az új életemre. Összepakoltam a kollégiumban az összes holmimat és kimentem a reptérre. Ott felszálltam a párizsi gépre, majd ott átszállással felszálltam a Szongnamba tartóra. Az út 11 órát vett igénybe. A reptéren unokabátyám Peter várt izgatottan:
- Szia! – ugrottam a nyakába!
- Szia kicsi! – ölelt át szorosan – Hogy vagy? – mért végig
- Jól leszek! – jelentettem ki határozottan
- Helyes! Készen állsz?
- Igen. – vágtam rá mosolyogva
Megfogta a bőröndöm és elkezdtünk sétálni a repülőtér kijárata felé. Csak bámultam a sok embert.
- Gyere! Ne maradj le! – utasított lágyan
Bólintottam és követtem. A repülőtér előtt kinyitotta a Toyota C-HR-je csomagtartóját és berakta a csomagom. Beültem előre az anyós ülésre mellé.
- Gyakoroltad a koreait?
- Természetesen. – válaszoltam koreaiul
- Szuper még mindig a kiejtésed. – mosolygott rám és rákanyarodott az autópályára, majd bementünk a belvárosba – Üdvözöllek Szongnamban Kiki! – mondta mosolyogva
Csak ámultam és bámultam a fényeket, a nagy kivilágított üzleteket.
- Az ott az NCSoft! – mutatott egy hatalmas épületre, ami a város fölé tornyosult
- Azta! Ott dolgozol?
- Igen és majd téged is beviszlek.
- Királyság!
- A főnökeim intézték az ösztöndíj programod. Szeretnének veled találkozni.
- Alig várom.
- De még egyelőre pihenned kell. – fordult le egy nyugalmasabb környék felé, ahol lakott. Megállt egy egyszintes családi ház előtt, ami full automatikával volt felszerelve. Miután kinyílt a kapu, beállt a garázsba. Bevitte a cuccaim majd mondta:
- Ezek a kódok - adott a kezembe egy papírt – Az az én szobám. – mutatott egy ajtóra – Az pedig a tiéd. A konyhát szemben találod. Minden szobához külön fürdő van. Ha kell valami sikíts! Még elintézek egy konferenciahívást. – simította meg a fejem
Bólintottam és bementem a szobámba. Modern letisztult berendezés jellemezte a szobát. Első dolgom az volt, hogy kipakoltam a szekrényembe és utána elmentem zuhanyozni. Az út teljesen leszívott, így lefeküdtem aludni. Izgatottan vártam, hogy elkezdődjön az új életem.