Megbabonáztál (Csábításból jeles fanfiction)

Hírek

- Tessék? – kérdeztem értetlenül és Arminra meredtem
- Armin említette, hogy lehet halasztana. – magyarázta Viki
- Ezt még nem beszéltük meg. – szögeztem Arminnak a válaszom
- Csak megemlítettem anyuéknak, hogy felvetődött bennünk. – látta a mérges tekintettem – Bocsi, bennem, hogy halasztani kellene egy évet.
- Nem vagyok semmi jónak az elrontója, de igazából nem tartom ezt jó ötletnek kislányom, hogy egyetem előtt halasszál, hogy gondoltátok? – kérdezte apum higgadtságot erőltetve
- Nem bennem vetődött fel, hanem Arminban. Nekem meg sem fordult a fejemben ilyesmi, arra gondoltam, hogy a Le Mansi sulit jelölöm meg elsőnek és így a gond elhárítva.
- De ösztöndíjat kaptál Orleansba! – kelt ki magából anyum
- Tessék? – értetlenkedtem
- Pénteken jött meg a papír, hogy az info érettségid alapján bekerültél. – mondta anyum és kiment a levélért, amit a kezembe nyomott és olvastam.

Tisztelt Rikuji Legrand!
Értesítjük, hogy ösztöndíjas programunk keretében felvételt nyert a 2018 őszével induló grafikai tervezői képzésünkre az intézményünkbe. A felvételi elbeszélgetéssel kapcsolatban később értesítjük.

Hirtelen összezavarodtam, de nem akartam bunkó lenni, hogy felviharzok a szobámba és gyengének sem tűnni, hogy potyogni kezdenek a könnyeim. A sírást visszatartva meredtem a papírra, amit többször is elolvastam. Az egyik álmom, amit több éve tűztem ki magam elé teljesülni látszott, de úgy éreztem a másik kezd egyre távolodni tőlem. Nem tudtam mi tévő legyek sírjak, mosolyogjak, dühöngjek.
- Ez biztos? – csak ezt a kérdést tudtam kinyögni
- Igen. – válaszolt apum lágyan
- Nem tudom, hogy akarom-e. – szaladt ki a számon
- Erre vágytál mindig, ne mond azt nekem kisasszony, hogy most meghátrálsz...
- Sofia! – szólt rá erélyesen apum – Hagyd! Ne zavard még jobban össze!
- Philip 15 éves kora óta erre készül, nem dobhatja csak úgy el! – tört ki anyumból
- Igen nem dobhatja el, de azt is meg kell értened, hogy áldozatot sem akar hozni. Ő dönti el, ha odamegy, odamegy, ha nem akkor is támogatnunk kell a döntésében! Ki tudja lehet a Le Mansi suli is felveszi az ösztöndíj programjuk keretében! – korholta le apum anyumat.
- Megoldjuk. – mondta Armin és megszorította a kezem, felemeltem a papírról a tekintettem és egyenesen a szemébe néztem, amitől el kezdtek potyogni a könnyeim. Hirtelen felálltam és felfutottam a szobámba.
- Kiki! – kiabálta utánam Armin
- Hagyd! – szólt rá apum – Békén kell most hagynunk, rendet kell raknia a fejében. Látni lehet rajta, hogy összezavarodott.
- Nem csak ő, én is. – bukott ki Arminból – De döntésre jutottam. – értetlen tekintettek meredtek rá így folytatta: - Nem halasztok. Sosem fogom elhagyni a lányotokat, de én Le Mansba megyek tovább tanulni, mivel nekem is megjött az ösztöndíjas papírom. Valahogy megoldjuk, ahogy ő is mondta korábban az a három év nem hosszú idő és 200 km nem a világ vége. Teljes szívemből szeretem és sosem fogom elhagyni. – mondta Armin határozottan
Csak sírtam és sírtam a párnámba temetkezve. Tudtam, hogy Armin Le Mansba megy tovább tanulni, mivel egy héttel korábban kapta meg az értesítőt, mint én. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kiértesítenek az online jelentkezés miatt. Kopogtak az ajtómon.
- Egyedül szeretnék lenni! – kiabáltam ki síros hangon
- Engem sem szeretnél látni? – szólalt meg Alexy miután kinyitotta az ajtót.
Sírva felemeltem a fejem a párnámból ő reflexszerűen odajött hozzám és karjaiba vont és ringatni kezdett.
- Nem tudom mi tévő legyek. – szaladt ki a számon 5-10 perces hallgatás után
- Nem dönthetünk helyetted, ahogy Armin helyett sem. – mondta lágyan
- Tudom, de ő Le Mansba megy, én pedig Orleansba. Gondoltam, hogy egyszer ez be fog következni, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar, azt hittem csak tavasszal kapom meg az értesítőt, hogy mehetek elbeszélgetésre és akkor még tudok variálni, de így már nem. – hadartam
- Ha szeretnél még mindig tudsz.
- Csalódást okozok, akkor anyuéknak és megígértem nekik, hogy többet nem fogok. Mindig is erre készültem, azért jártam külön órákra, jártam be anyu meg apu cégéhez is. Megtanultam az alapokat... Ez az online jelentkezés, csak egy hirtelen ötlet volt, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar válaszolnak és máris ösztöndíjat kapok. Mindig is arra vágytam, hogy ott tanulhassak, de mégis... - fakadt ki belőlem a sírás
- Figyelj! – utasított lágyan – Te nem az a fajta ember vagy, aki könnyen feladja az álmait, ahogy a bátyám sem. De tudom, hogy végig tudjátok ezt csinálni, ha úgy álltok hozzá. Mindenesetre nem szabad akadályként tekintened erre, hanem egy lehetőségnek, amit meg kell ragadnod, persze ha szeretnéd. Áldozatot kell hoznotok az tuti, de szerintem nektek ez sikerülhet és mégis valóra válthatjátok az álmaitokat együtt. Mindenesetre én most azt tartom legfontosabbnak, ha úgy döntötök, hogy te Orleansban, ő pedig Le Mansban fog tovább tanulni, hogy nem lökitek el egymást, hanem támogatjátok.
- Sosem tudnálak ellökni. – hallottam Armin hangját az ajtóból, ránéztem és láttam az aggódást a tekintetében. Megindult felém és leült a másik oldalamra
- Magatokra hagylak benneteket. Beszéljétek meg! – utasított minket Alexy és magunkra hagyott minket a szobámban. Armin a karjaiba vont és finoman simogatta a hátam, hogy megnyugodjak.
- Szeretlek. – nyögtem ki – Nem akarlak elveszíteni!
- Nem is fogsz. – kezdett bele lágyan a mondókájába – Te vagy az életem értelme és ha ehhez minden hétvégén 200 km-t kell majd utaznom egye fene megteszem. Nem akarom, hogy miattam lemondj az álmaidról.
- Én sem szeretném, hogy te lemondj róluk. – bukott ki belőlem
- Gondoltuk, hogy lesznek akadályok, de túl szép is lenne, ha nem lenne. Gondolj bele, attól lesz erősebb a kapcsolatunk, ha minél több akadályt legyőzzünk és segítjük egymást. Mindig melletted leszek és holmi 200 km nem fog abban megakadályozni, hogy láthassalak, szeresselek, imádjalak. – mondta határozottan és megpuszilta a fejem búbját.
- Engem sem fog! – vágtam rá határozottan és az ölébe bújtam. Ringatott egy ideig, majd lágyan megcsókolt, ezután lementünk kézen fogva a nappaliba és közöltük a szülőkkel a döntésünket, akik biztosítottak minket arról, hogy mindenben támogatni fognak minket. A nap hátralevő részét Arminnal töltöttem, aki nálunk is aludt, így tőlünk mentünk együtt az iskolába. A suliban a napok ezután gyorsan peregtek a tanáraink értesültek, hogy pár diákot ösztöndíjas program keretein belül felvettek rajtunk kívül egyetemre, mint pl.: Violát és Rosát is. Nagyon vártuk az őszi szünetet, hogy pihenhessünk egy kicsit. A srácokkal egy szokásos geek partit beszéltünk meg Arminéknál a szünet első hétvégéjére.