Megbabonáztál (Csábításból jeles fanfiction)

Alexy kirohanása

Másnap reggel szorosan a karjaiban ébredtem. Nem tudtam magam kikommandózni anélkül, hogy fel ne keltsem.
- Maradj még! – kulcsolta át a derekam
- Ideje kelnünk, lassan dél. – suttogtam
- Nem baj, majd szólnak, ha kész az ebéd. – nyögte álmosan és átölelt szorosan
Engedtem a kísértésnek és közelebb bújtam hozzá, hagytam, hogy a keze felfedezőútra induljon. Ahogy simogatott éreztem, hogy megmerevedik. Nem bírtam vele betelni, így rácsúszantam oldalról.
- Ráadást akarsz? – nyögte a nyakamba
Biztatásképpen megmozdítottam a csípőmet, neki sem kellett több átvette az irányítást. A karjaiban remegve mentem el. Mikor magunkhoz tértünk az órára pillantottunk és úgy döntöttünk ideje felkelni. Felöltöztünk melegítőbe, majd lesétáltunk a földszintre. Lent Viktória éppen az étkezőben fejezte be a terítés utolsó lépéseit. Arnold TV-t nézett Alexyvel.
- Végre kimásztatok az ágyból! – kiáltotta Alexy mikor meglátott minket
- Kicsit elaludtunk. – vakarta meg Armin a fejét a szabad kezével
- Én meg búgócsiga vagyok... - bukott ki az öccséből
- Mindjárt kész az ebéd! Üljetek le addig a nappaliban. – mondta lágyan Viki
Armin finoman rácsapott biztatásként a fenekemre és leültünk a kanapéra.
- Jól aludtatok? – kérdezte Viki – Nem akartunk felkelteni titeket.
- Aludtak? Tőlük zengett az emelet! Nem lehetne szobát kialakítani a földszinten? – kérdezte Alexy
- Alexy ne túlozz! – szólt rá Arnold
- Apa! Te lehet nem hallottad. Nem tudom mit csináltatok, vagyis tudom. De nem tudnátok visszafogni magatokat? Eddig sikerült nem? – kérdezte Alexy erélyesen
- Alexy! – szólt rá Viki
Totál vörös voltam, éreztem, hogy Armin kezd feszült lenni.
- Bocsánat, de eddig tekintettel tudtak lenni az emberre...
- Azok vagyunk! – bukott ki Arminból
- Észrevettem! Bocs tesó, de csináltok mást is mikor kettesben vagytok?
- Bocsi, hogy nem hagytunk aludni. – mondtam bűnbánóan
- Köszönöm, de nem sokra megyek vele...
Armin majdnem felállt mellőlem, de visszahúztam
- Alexy, Armin! Most fejezzétek be! – szólt rájuk erélyesen Arnold
- Ő kezdte! Őt zavarja, hogy boldog vagyok! Őt zavarja, hogy háttérbe szorult nálam és Kikinél is! – bukott ki Arminból
- Örülök, hogy boldogok vagytok. Sosem voltam az elsők között számotokra! Mindig is elsők voltatok egymás számára, csak nektek nem tűnt fel! Ha magadba néztél volna korábban, talán leesik, hogy első láttásra beleszerettél, de nem, te tetted a fejed!
- Ez most, hogy jött ide? – kérdezte meglepetten Viki
- Egy tökéletes love story a történetetek, de nem veszítek észre magatokat! Hány hónap is kellett? Várj! Ne válaszoljatok! Megmondom, majdnem 6 hónap! A bénázásotokkal mindenkinek szemet szúrtatok!
- Fogd vissza magad öcsi! – szólt rá erélyesen Armin
- Armin, hagyd! – utasítottam lágyan és megszorítottam a kezét
- Igen, hagyj! – azzal felállt a fotelból és a szobájába indult
- Alexy Dumont! Álljál csak meg fiam! – kiabálta Viki és a lépcső aljánál megállt
- Hagyjatok békén! Nyugalomra van szükségem! – kiabálta és becsapta az ajtaját
- Most elvetette a sulykot, beszélek a fejével. – állt fel Arnold a kanapéról
- Hagyd szívem, nem körülötte forog a világ. – mondta Viki és leült az asztalhoz – Jöttök enni?
- Megyek. – válaszolta Arnold és csatlakozott hozzá, mi csak ültünk magunk elé meredve. Arminon éreztem, hogy feszült, nekem pedig Alexy szavai csengettek a fejemben.
- Gyerekek? – kérdezte Viki
Csak ültünk és bambultunk magunk elé, éreztem, hogy Armin engedd a szorításon és elengedi a kezem.
- Beszélek vele. – bukott ki belőle és felállt mellőlem, majd az emeltre ment.
- Kiki? – kérdezte Arnold
- Bocsánat, majd később eszem. – válaszoltam és felmentem az emeltre Armin szobájába és leültem az ágyra és Alexy szavain emésztettem magam, hogy milyen sok minden bántja és emészti és sosem beszélt róla. Írtam egy SMS-t Rosának: