Sítúra

119 1 0
                                    

A fejezet 18+-os részt tartalmaz!

Alexy izgatottan snowboard felszereléssel vár minket a nappaliban.
- Siessetek már! Odaérve be kell izzítanunk a kandallót Rosáék odajönnek kocsival. Chrisék meg úton vannak. kiabált fel az emeletre
- Megyünk már! szólt le neki a bátyja
- Alexy még hozzám is be kell ugrani a cuccomért! fűztem hozzá miközben jöttünk lefelé a lépcsőn.
- Tudom, épp ezért siessetek!
- Renaultval megyünk?
kérdezte Armin és felhúzta a bakancsát
- Persze, úgyis azzal jöttünk, meg minden cuccunk befér. pusziltam meg lágyan
- Csomagoltam kaját gyereket. mondta Viki és lerakott két nagy szatyrot a táskákhoz.
- Anya nem egy hétre megyünk... - vágott pofát Alexy
- Nehogy éhezzetek, nem hiszem, hogy főzőcskézni fogtok, ezen a két napon.
Felkaptuk a cuccunkat és beraktuk a kocsi csomagtartójába. Alexy behuppant a hátsó ülésre, én pedig az anyósülésre Armin mellé.
- Óvatosan vezess kisfiam! utasította lágyan Viki
- Vigyázok, ne aggódj! nyugtatta mosolyogva az anyját
- Hívjatok, ha odaértetek! Ne ám este! kiabálta és elindultunk az autóval hozzánk.
Nem sokat időztünk nálam, mivel anyum összekészítette már a cuccomat és ő is csomagolt nekünk kaját.
- Anya nincs rá szükség, Viki is két szatyorral pakolt. mondtam és Armin kezébe nyomtam a deszkám, aki berakta a csomagtartóba
- Nehogy éhen haljatok, meg igazából jobb, ha felkészültek vagytok. fűzte hozzá mosolyogva
- Megvan! kiabálta apum diadalittasan és egy dobozzal jött ki.
- Mi ez? kérdeztem tőle és elvettem a dobozt
- Még tavaly vettem neked egy új snowboard szemüveget, amikor Svájcban voltam, mivel a régit már kezdted kinőni. magyarázta
Kibontottam a dobozt és egy hófehér UV védelmes aranyszínű ionizált lencsés szemüveg volt benne.
- Ez az enyém fehér változata szerintem. dünnyögte Armin és kézbe vette, majd a nyakamba akasztotta vigyorogva
- Tudom, hogy kell használni, gondolom emlékszel?löktem finoman oldalba
- Valami rémlik, mikor kint voltunk a műpályán, de havon sosem láttalak csúszni. mosolygott
- Indulunk már? 3 éve nem esett kellő mennyiségű hó, mindig csak a műpályára tudtunk kimozdulni. türelmetlenkedett Alexy
- Máris. válaszoltam és elköszöntem anyuméktól
Armin beindította az autót és el is indultunk a hegyekbe.

- Messze van? kíváncsiskodtam
- Kb. 1,5 óra az autópályán majd fél óra és ott vagyunk. mondta mosolyogva és megsimította a combom
- Régen voltunk már, alig várom, hogy odaérjünk. mondta izgatottan Alexy
- Sokat jártatok oda?
- Egy órára laktunk, így amikor olyan idő volt minden hétvégén igyekeztünk lemenni, csak Armin sokszor akkor is kockult.
válaszolta Alexy
- Hé, azóta, mióta megkaptam a deszkám nem volt rá példa. vágott vissza a bátyja
- Jól van! emelte fel védekezésképpen a kezét – De azt is nagy nehezen próbáltad ki.
- Mondtam, hogy a síelés nem az én asztalom...
- Akkor is mondtam, hogy inkább deszkázzál, de nem.
- Tudtad jól, hogy anyuék nem engedték, ahogy gimisek lettünk akkor kaptunk deszkát.
dünnyögte a fekete hajú
- Igazad van. Rosa írt, hogy ők is elindultak.
- Kikkel jön?
kérdeztem
- Leighttal. válaszolta a kék hajú
Az út többi része eseménytelenül telt, zenét hallgattunk, Alexy a megszokottnál csendesebb volt. Hamarosan gond nélkül letértünk az autópályáról és áthajtottunk két kisebb városon, majd a hegyekbe értünk. Ott falhajtottunk egy meredek emelkedőn és leparkoltunk egy Range Rover mellett egy takaros háznál.
- Végre ideértetek! szállt ki Emma a kocsi hátsó üléséről és Alexy nyakába vetette magát
- Mikor értetek ide? kérdezte Alexy és kezet fogott a testvéreivel
- Fél órája. válaszolta Chris
- Nem tudtatok bemenni? kérdezte Armin vigyorogva és üdvözölte a többieket
- Nálad van a kulcs tesó. válaszolta Chris – Hello Kiki! – ölelt meg Chris
- Sziasztok! üdvözöltem a testvéreit is
Armin kinyitotta az ajtót, majd visszajött és kinyitotta a kocsi csomagtartóját
- Ez a tied! nyomta a testvére kezébe a deszkáját és a táskáját
- Köszi! Em alszol velem? kérdezte és elindult Emmával a házba
- Persze! mosolygott rá a lány
- Miénk az emeleti szoba, lent meg még van 3 üres szoba. Kedvetekre válogathattok. mondta Armin
- Hányan jönnek még? kérdezte Adam
- Rosa és Leight. válaszoltam
- Ok, akkor külön szoba. vigyorogta és becuccoltak ők is
Vállamra kaptam a táskám, Alexy közben visszaért és bepakolta a kajákat a konyhába a deszkámat elvette tőlem és felvitte az emeletre.
- Begyújtok a kazánba! sietett hátra Alexy
Miután bepakoltunk Armin segített Alexynek, addig bent a fiúk a kandallóba is begyújtottak, mivel a házban 13 fok körül volt.
A ház nagyon takaros volt, Armin magyarázta, hogy az emeleten van egy háló fürdővel, lent a földszinten pedig négy szoba van, és egy fürdő. A konyha amerikai stílusú volt, modern stílusos berendezéssel, kevés elektronikai felszereléssel. Sütő, mikro, hütő, villanytűzhely volt benne.
- Ez a tiétek? kérdeztem
- Igen, anyuék vették, 20 éve. Nem sokkal azután, hogy összeházasodtak. válaszolt mosolyogva
- Nagyon békés és csöndes. fűztem hozzá
- Talán túlságosan is. Itt csak mobilról van net, a hálókban is DVD-ket tudsz nézni. Igaz régebben, mikor itt laktunk több hónapig, akkor minden volt. Ahogy ritkábban jártunk fel anyuék kiköttették a netet és a TV-t is. magyarázta mélázva Armin
Egy gyerekkori képet vettem a kezembe, amin a két fiú síléceken állt.
- Ez vagy te! mutattam rá
- Hogy találtad ki?
- Arcodra van írva, hogy semmi kedved az egészhez. Hány éves voltál itt 10?
- Kb. Pedig próbáltam mosolyogni.
mutatott az álvigyorra
- Ez totál álmosoly. nevettem fel, maga felé fordított és megcsókolt lágyan.
Beszélgetés zaját hallottuk kiszűrödni a nappaliból, így csatlakoztunk a többiekhez.
- Milyen volt Hollandia? kérdezte Armin, miközben leültünk a kanapéra
- Egy szóval brutál. Apám, amilyen játékokról ott beszéltek. Valahogy nehéz elhinni, hogy ennyire előre jár a technika. A szilveszteri buli meg extrém jó volt. Találkoztunk pár ismerőssel velük buliztunk. magyarázta Chris
- Nektek milyen volt a buli? kérdezte Adam
- Kikiéknél tartottuk haveri társaság ült össze, volt minden kaja, pia, zene. Minden, ami kell. válaszolt Alexy és futott ajtót nyitni mert kopogtak
- Nem volt nagy rumli? kérdezte Emma
- Hamar összepakoltunk, a fiúk mindenben segítettek. válaszoltam mosolyogva
- Sziasztok! köszönt Rosa vigyorogva és szorosan megölelte a nyakába ugró Emmát – Ő itt a vőlegényem Leight!
- Sziasztok! – köszönt Leight mindenkinek.
Alexy megmutatta Rosáéknak a szobájukat, majd csatlakoztak hozzánk.
- Melyik pályára menjünk? kérdezte Alexy, aki már hadi felszerelésben várta az indulást.
- Régen volt a lábamon deszka így menjünk a központira, aztán ott szabadjára engedhetjük magunkat. válaszolta Emma
- Egyetértek. fűzte hozzá Armin
- Talán jártatok már itt? kérdeztem Adamtől
- Nem, csak 10 km-re van innen a mi házunk is, de Alexy ragaszkodott hozzá, hogy együtt legyünk és Em nem tud neki nemet mondani, így mi is jöttünk. válaszolta félmosollyal
- Talán terveztétek ti is, hogy idejöttök? – érdeklődtem
- Yep, általában, ha leesik a hó, mindig kint vagyunk, Em imád síelni, csak azt a suli koleszában hagyta, így a deszka maradt. válaszolta
- Meg igazából legelőször itt a pálya melletti játékteremben futottunk velük össze legelőször. fűzte hozzá Armin
- Aha értem, akkor régebbről ismeritek egymást. fűztem hozzá
- Kb. 5 éve. válaszolt Armin vigyorogva és elindultunk a pályára kocsival. Ott a kapunál megvettük a jegyeket. Leparkoltunk a kocsival, majd kézbe vettük a deszkákat, Rosa meg Leight a sílécét, ezután kezdődött a szórakozás. A felvonó előtt mindenki felcsatolta a maga sporteszközét, majd felmentünk. Fent kiszálltunk és körbe kémleltem a vidéket.
- Imádom belátni a messzeséget. mondtam Arminra mosolyogva, mivel a hó vakított felvettem a szemüvegem.
- Ez itt a közepes nehézségű pálya, ha belejöttünk mehetünk a nehezebbekre is. mutatott Chris a jobb oldalon található pályákra, amik meredekebbek voltak
- Lehet, hogy maradok ennél, ha léc lenne a lábamon más lenne a szitu, de deszkázáshoz ez tökéletes. mondta Emma mosolyogva
- Aki utolsónak ér le az a záptojás! süvített el mellettünk Adam
- Azt várhatod öcsi! kiáltott utána Chris és elindult az öccse után.
- Megyünk? kérdezte Armin erre finoman meglökött és elindultam a deszkával
- Hé, ezt visszakapod! kiáltottam
Leszáguldottunk a lejtőn, rég volt deszka a lábamon, de hamar belejöttem, mint a kiskutya az ugatásba, hogy megtaláljam a megfelelő súlypontomat és egyensúlyomat.
- Vigyázat! kiabálta Emma, aki elszáguldott a lejtőn és eltarolta lent Adamet
- Hé, húgi! köpködte a havat – Vigyázhatnál, nem akarom eltörni a nyakam. vigyorgott rá és az arcába nyomta a havat
- Megállj! Emma lecsatolta a deszkáját és rávetődött a bátyjára, aki ismét a hóban landolt – Ez hideg! visította Em, mikor Adam az overáljába dobott egy marék havat
- Gyerekek, fent találkozunk! kiáltotta Rosa és elindultak Leighttal a felvonóhoz. A többiek követték a példájukat, kivéve a két testvér.
- Segítek. mondta Adam Emnek és felhúzta a földről, ők is felcsatolták a deszkájukat, majd csatlakoztak hozzánk.
Csúsztunk még párat a közepes pályán, majd átmentünk a nehezebbre.
- Armin bírni fogjátok az iramot? kérdezte Chris vigyorogva
- Még szép! Nem most vagyunk itt először. Nem igaz Alexy?
- Naná! Ezt figyeld Chris!
Alexy elindult és az egyik ugratónak vezette a deszkáját, ott csinált egy fordulatot a levegőben, majd csúszott tovább
- Nem is tudtam, hogy Alexy tud ilyet. bukott ki belőlem
- Alexy régen versenyszerűen deszkázott, ez piskóta neki. fűzte hozzá Armin
- Te is?
- Kizárt! Szeretek deszkázni, de a játékok az én világom.
vigyorgott rám a barátom
Armin a suhanó öccse után bambult, így kihasználtam az alkalmat és meglöktem.
- Vááá asszony! kiáltotta és hadonászni kezdett, hogy visszanyerje az egyensúlyát, összegörnyedtem a nevetéstől.
- Vigyázz! kiáltottam, mivel, majdnem elsodorta Rosát
- Rosa! kiáltotta Armin
Rosa gyorsan kitért előle, így elkerülték a karambolt
- Armin! Vigyázzál már! kiáltotta Rosa
Armin visszanyerte az egyensúlyát, így én is elindultam a lejtőn. A száguldás minden pillanatát élveztem, ahogy a hideg levegő végig suhant az arcomon. Lent magasabbra húztam a sálam, csak az orrom látszott ki belőle.
- Kiki ebből nagyobb baj is lehetett volna! morgott rám
- Csak visszakaptad életke! kinyújtottam rá a nyelvem, amit ő felhívásnak vett és megcsókolt
Armin a csókot kihasználva az overálomba csúsztatott hátulról egy hógolyót.
- Á ez hideg! kiáltottam fel, miközben éreztem, hogy a hideg olvadó gombóc maradéka a bugyimig csúszik.
- Megtorlás 1. lépés kipipálva. vigyorgott rám a barátom és menekülőre fogta a felvonókhoz.
Lecsatoltam a deszkám és utána eredtem. Ahogy vetődtem, ráestem a hátára, így elhasalt a hóban. Ahogy megfordult a földre estem, de nem voltam rest a kezemben egy hógolyó volt, amit az arcába nyomtam.
- 1-1! nevettem rá
Nem adta fel, mivel felemelt a földről, miközben kapálóztam és bevetődött velem a porhóba, ami teljesen elnyelt minket. Ahogy nagy nehezen kikászálódtunk. Mindketten röhögőgörcsöt kaptunk, mivel úgy néztünk ki, mint a hóemberek.
- Bolondok... - dünnyögte Rosa
- Mintha újdonság lenne?! vigyorgott Alexy
Rosa átvette Leightól a forró csokiját, mi közben hó csatáztunk. Egyikünk sem adta fel, így többszőr landoltunk a porhóban. Lassan Chris, Adam és Emma is megérkeztek és meglepetten szemlélték a hócsatánkat.
- Most mit csinálnak? kérdezte Em, miközben én a csuklyájánál fogva húztam vissza Armint a hóba
- Bolondok egy szóval. válaszolt nevetve Alexy
- Armin sokszor ilyen Kikivel? kérdezte meglepetten Adam
Alexy bólogatott, miközben Armin visszahúzott a hóba és havat nyomott a képembe.
- Sosem láttam még ilyennek, valahogy nehéz elhinni, hogy ennyire el tudja magát engedni. mondta elgondolkodva Chris
- Amikor Kikivel van kibújik belőle a kisgyerek. Kezdetben én is meglepődtem bizonyos húzásaikon, de már megszoktam. mondta Alexy
- Azóta ilyen mióta járnak? kérdezte Adam
- Nem már előtte is voltak, ilyen húzásaik. Régebben összeeresztetted őket és valahogy mindig egymás közelében kötöttek ki. Azt vártuk mikor jönnek már össze. válaszolt Alexy, majd folytatta: - Hé szerelmesek, kezd átmenni 18-as karikába!
Armin ügyet sem vetett rá, csak tovább csókolt, miközben a fenekem markolta.
- Armin! Hagyjátok már ezt későbbre! Csúszunk még? kérdezte Alexy erélyesen
- Máris megyünk! nyögtem
- Szedjétek össze magatokat! szólt ránk a kék hajú
Armin feltápászkodott rólam, majd felhúzott a földről.
- Két hóember. mondta vigyorogva Em
Nevetni kezdtünk egymáson, majd segítettünk leseperni a havat. Végül felcsatoltuk a deszkáinkat és csatlakoztunk a többiekhez. Még 1 órán keresztül csúszkáltunk, mivel kezdett besötétedni, úgy gondoltuk, hogy jobba haza indulni. Beszálltunk a kocsiba, majd visszamentünk a kis házhoz. Ott mindenki evett egy-egy szendvicset a konyhában, majd leültünk a nappaliban Activityzni. Alexy Emmával volt, Rosa Leighttal, Chris Adammel, mi Arminnal együtt. 1 óra önfeledt kacagás után a rajzos feladványok és a mutogatások után, következett az utolsó feladvány, amivel eldőlt, hogy ki lesz a nyertes.
- Szabad rablás! jelentette ki Alexy és húzott egy kártyát. Érdekes arcot vágott és hozzátette: - Halljátok ez komoly lesz.
- Lássuk partner! – biztatta Em
Alexy elkezdett mutogatni. Mutatott magának két mellett és elkezdett csajosan járni.
- Nő! kiáltott be Chris
Alexy bólogatott, majd folytatta. Magára mutogatott.
- Te! vágta rá Em
Alexy rázta a fejét, de a lába közé nyúlt és a kezét lóbálta.
- Férfi! vágta rá Adam
Alexy bólogatott, majd újra mutogatta a nőt és úgy csinált mintha valamit vezetne, erre mutatta a férfit és keresztbe tette egymáson a kezét ökölben és ugyanazon az útvonalon sétált, mint, amikor a nőt mutatta.
- Női rendőr bilincsbe verte a férfit! vágta rá Rosa
Alexy mutogatta, hogy majdnem, folytatta a mutogatást. Terpeszbe állt és felemelte a két kezét, mintha kifeszítették volna és mutatta, hogy a férfiról van szó. Újra mutatta a nőt, aki mintha felvett volna valamit és csapkodni kezdett oda, hol előbb a férfit mutatta. Armin a fejét vakarta, majd bekiabálta:
- Domina!
- Azaz!
vágta rá Alexy
Arminnal egymás tenyerébe csaptunk, majd felkiáltott:
- Nyertünk szívem! és megcsókolt
- Honnan tudtad? kérdezte Em
- Pedig egyértelmű volt, a nő bilincsbe verte a srácot, vagyis a rabszolgáját. Így a csaj lett a domina. magyarázta Armin
- Rá nem jöttem volna. dünnyögte Em
- Én se. tette hozzá Adam
- Talán Armin részed volt már benne, hogy ennyire egyértelmű volt. mondta röhögve Chris
Armin fülig vörösödött, majd elmosolyogta magát és hozzátette:
- Szerintem apám örülnél, ha olyan szexuális életed lenne, mint nekem. vágott vissza és megsimogatta a combom
- Ha elvernek tuti nem! mondta röhögve Chris
- Sosem vertem el, máshogy szeretem húzni az idegeit. tettem hozzá vörösödve és megpusziltam Armin arcát
- Húha apám, nem semmi kis asszonykád van. tette hozzá Chris vigyorogva
- Állj! Nem akarok többet hallani! Eleget tudok a szexuális életetekről és még több mocskos részlet már sok lenne a lelkivilágomnak. mondta nevetve Alexy
- Srácok mi megyünk lefeküdni. Holnap hajnalban indulunk, mert ebédre haza kell érnünk. – mondta Rosa és elköszönt Leighttal és mentek lefeküdni.
- Alexy jössz? Még befonhatnád a hajam. mondta vigyorogva Emma és Alexyvel mentek lefeküdni.
- Maradsz? kérdeztem Armintól, miközben nyújtózkodtam egyet.
- Nemsokára megyek. El ne aludj! csókolt meg
- Előkészítem a fürdővizet. mosolyogtam rá – Jó éjt srácok!
- Jó éjt Kiki! – köszöntek el egyszerre
Mikor hallótávolságon kívülre értem, a fiúk el kezdtek beszélgetni.

Megbabonáztál (Csábításból jeles fanfiction)Where stories live. Discover now