Újra a Szent Márkban✔

9. osztály 4. rész

Szeptember 5. (Csütörtök)

Életem legborzalmasabb napja volt a mai. De inkább kezdem az elején.
Reggel az ébresztőmre keltem. Felültem az ágyban és láttam, hogy Manó még mélyen alszik. Hagytam pihenni, ezért óvatosan kikeltem az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a mai ruháimat. Gyorsan felöltöztem, majd fogtam a táskámat és lementem reggelizni. Manó nem jött le. Fura, eddig mindig velem jött le reggelizni. Azért tettem a táljába ennivalót és leültem enni. Nem sokat ettem, mert nyugtalan voltam az én picikém miatt. Félbehagytam a reggelizést és felmentem a szobámba Manóhoz. Laposan pislogott az ágyamban fekve. Odamentem hozzá és leültem az ágy szélére, majd elkezdtem simogatni a fejét.
- Mi a baj, Manó? - kérdeztem tőle. Lassan közelebb jött hozzám és a fejét az ölemre hajtotta.
- Manókám, mi a baj? - simogattam meg a füle mögött. Ilyenkor mindig csóválta a farkát, de most nem tette ezt. Megfogtam az orrát, de száraz volt. Óvatosan felálltam és átrohantam anyáék szobájába.
- Apu! Manó beteg! - rontottam be hozzájuk.
- Megyek csillagom - állt fel az ágyról és átment a szobámba a kutyámhoz.
- Mi a baj, pajtás? - nézte meg Manót apa. A körmömet rágva álltam az ajtóban. Manó, csak bágyadtan nézte hol apát, hol engem.
- Hozd be a kajás és a vizes tálját - nézett rám apa, mire tettem, amit kért. Gyorsan lementem és felvittem a tálkáit. Odaadtam apának a vizes tálat. Odanyújtotta Manónak, aki lassan lefetyelni kezdte a vizet.
- Délután elviszem az állatorvoshoz. Remélhetőleg addigra jobban lesz - nézett rám apa. Némán bólintottam és kimentünk a szobából. Lent csendben végeztük a dolgunkat, majd elindultunk a suliba. Csendesen mentem be az épületbe. Infóval kezdtünk ezért felmentem az infó teremhez. Páran a folyosón ettek, mert bent nem lehet.
- Sziasztok - köszöntem a kint ülőknek.
- Szia - köszöntek vissza, én meg bementem. Bácskai tanár úr bent ült a gépe mögött, meg páran gépeztek. Leültem az egyik géphez és bekapcsoltam. Amint bekapcsolt megnyitottam a böngészőt és youtube videókat néztem. Csengetéskor a kint ülők is bejöttek és kezdődhetett az óra. Az órán a word-el foglalkoztunk, majd infó után jött a biosz. Ott az általános iskolás anyagot ismételtük. Föcin megismerkedtünk Janicsák Mária tanárnővel, aki kedvesnek tűnt így az első órán. Föci után törin Szűcs Petra tanárnővel is összeismerkedtünk. Nagyon jófej és nem csak azért mondom, mert ismerem, hanem, mert ez való igaz. Ha nem ismerném, akkoris ez lenne a véleményem. Töri után jött egy olasz Rossi tanár úrral, ahol beszélgettünk, majd matek volt az utolsó óra, ahol folytattuk a bemutatkozást.
- Kinél hagytuk abba? - kérdezte a tanárnő.
- Álmosnál - ásított poénból Geri.
- Jól van, akkor a következő Galambos János - nézett fel a naplóból, mire egy barna hajú fiú feltette a kezét és megkezdte a bemutatkozást.
- Galambos János vagyok, de hívjatok Janinak vagy Jancsinak nyugodtan. 14 éves vagyok, itt születtem Budapesten és van egy nyulam, akit Hektornak hívnak.
- Hektor, a nyúl? - kérdezte Viki értetlenül.
- Aha.
- Dehát az kutya név.
- Kicsi voltam, amikor kaptam na!
- Rendben köszönjük - nézett a fiúra, majd folytattuk a bemutatkozást.
- Gáspár Evelin vagyok, 14 éves és Érdről járok be. Van egy húgom és két cicánk. Az egyik Pici a másik Tigris. Nagyjából ennyi.
- Kovács Vanda vagyok, 14 éves és semmi közöm ehhez a lökötthöz - mutatott Zolira.
- Kovács Zoltán vagyok, de hívjatok Zolinak. 14 éves vagyok és a kedves Vandával csak évfolyam társak voltunk általánosban. Szeretek zenélni, akárcsak az apám.
- Lajtos Adrián?
- Nincs - mondta Geri.
- Nagy Márk?
- Itt vagyok! Hát Nagy Márk vagyok, 14 éves. Imádok énekelni és egyszer szeretnék, majd híres énekes lenni. Ó és a lányok nagy örömére szingli vagyok - kacsintott, mire páran felröhögtek.
- Nádasi Csabi vagyok, 14 éves és olvasni szeretek.
- Pásztor Laura vagyok, 14 éves. Imádok táncolni és ritmikus gimnasztikázni. Van egy nővérem, aki művészeti suliba jár.
- Pósa Gábor vagyok, de szólítsatok Gabesznek. 14 éves vagyok és hip hop-ozok - mondott magáról pár dolgot, majd én következtem.
- Szabó Vivien Tímea vagyok, de csak a Vivire hallgatok. 14 éves vagyok, van egy dalmatám, Manó és a szüleim tanárok. Anya angoltanár míg apa tesitanár. Nagyjából ennyi.
- Szűcs Tamás, gondolom hiányzik - motyogta a tanár nő, majd egy szőke hajú rózsaszín tincses lány következett.
- Tímár Zoé vagyok, 14 éves. Hat éves korom óta akrobatikus rock and roll-ozok és van egy spánielem, akit Sissy-nek hívnak.
- Varga Márk vagyok, 14 éves. Vivivel kereszttesók vagyunk. Nincs testvérem és egy pitbullom van, akit Vezérnek hívnak - ezzel be is fejeződött a bemutatkozás. Még volt öt percünk az órából, de a tanárnő hamarabb engedett el minket. Siettem a tanári elé, hogy megvárjam aput. Amint kijött azonnal hazamentünk Manóhoz. Rögtön felrohantam a szobámba, de Manó ugyanúgy ott feküdt az ágyamon, ahogy reggel.
- Manókám! - mentem oda hozzá. Bágyadtan nézett rám és nyüszíteni kezdett.
- Jobban van? - jött be apa.
- Nem, sőt rosszabbul. Ugyanúgy fekszik itt, mint reggel - néztem apára szomorúan. Óvatosan a kezébe vette Manót és lement, én meg mentem utána. Kinyitottam előtte a bejárati ajtót, majd becsuktam. A kocsi ajtóval is ez volt. Apa betette hátra én meg mellé ültem. Apa beszállt és elindultunk az állatorvoshoz. Egész úton Manó fejét simogattam.
- Nem lesz semmi baj! Minden rendben lesz! - suttogtam a kutyámnak. Ő csak nézett rám a barna szemeivel. Mikor megérkeztünk rögtön bementünk a váróba. Voltak bent kutyák, macskák és egy nyúl. Durván egy óra múlva sorra kerültünk.
- Jó napot, Dr. Dobó Ervin vagyok.
- Jó napot, én Szabó Levente és ő a lányom Vivien. A lányom kutyája, Manó betegnek tűnik, de már reggel óta.
- Tegnap látszott valami jele betegségnek? - kérdezte, miközben elkezdte megvizsgálni Manót.
- Nem! Tegnap még volt étvágya is, de reggel már letörtnek tűnt.
- Nem evett bármi számára mérgezőt?
- Nem tudok róla. Tegnap elvittem sétálni, de én deszkáztam addig ő a kereszttesóm kutyájával játszott.
- Értem. Hány éves?
- 14 - válaszolta apa. A doki levette a sztetoszkópot a füléről és ránk nézett.
- Akkor tudom mi lehet a baj.
- Mi?
- Manó már eléggé öreg. És a közepes méretű kutyáknál 12-15 év az átlag élet hossz. Manó már lassan a végét járja és ez hallatszik a szívverésén is. Lassabban ver.
- És ez mit jelent? - kérdeztem félve.
- Nos, ha nem szeretnéd, hogy tovább szenvedjen, akkor csak egy megoldás van a számára és ez sajnos az altatás - mondta ki azt, amitől a legjobban féltem. Nem! Nem lehet! Vele nőttem fel! Manó ott volt, amikor járni tanultam. Mindig velem volt! Mindig!
- Apu! - néztem fel könnyezve apára. Látszott rajta, hogy ő is szomorú emiatt. De én szomorú voltam, hanem egy világ omlott össze bennem.
- Te sem szeretnéd, ha tovább szenvedne, ugye?
- Nem - töröltem meg a szemeimet.
- Elbúcsúzhatok tőle? - néztem kérdő tekintettel az orvosra.
- Persze - bólintott, majd kiment egy pár percre. Odamentem Manóhoz és elkezdtem simogatni a fejét.
- Te vagy a legjobb barátom, Manó! Köszönöm, hogy velem voltál ennyi éven keresztül, köszönöm! Sose felejtelek el - suttogtam, majd kitört belőlem a sírás. Apa is elbúcsúzott tőle, majd bejött az orvos.
- Ne aggódj, nem fog érezni fájdalmat. Csak egy szúnyog csípést fog érezni utána már csak aludni fog - mondta nekem a doki, majd beadta Manónak az altatót. Manó egyre lassabban pislogott, végül lehunyta a szemeit és nem nyitotta ki többet. Sírva bújtam apához, aki szorosan átölelt.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

Otthon sírva ültem a kertben Manó sírja mellett. Annyira fog nekem hiányozni! - Részvétem! - hallottam meg Márkó hangját. Patakzó könnyekkel néztem fel rá. Leguggolt hozzám, mire én szorosan átöleltem őt és a vállán sírtam tovább. Márkó ma nálunk aludt és apa szólt Nógrádinak, hogy holnap nem megyek suliba. Este semmi étvágyam se volt, de két falatot nagy nehezen legyűrtem. Vacsora után elmentem fürdeni utána lefeküdtem az ágyamba, míg Márkó a hálózsákjában feküdt. Valamikor este apa benyitott és beljebb jött. Némán leült az ágyamra és rám nézett.
- Tudom, mit érzel - kezdte hosszas hallgatás után.
- Miután megszülettem velem többet volt - néztem rá könnyezve.
- Tudom, de én nem kifejezetten Manóra gondoltam.
- Akkor?
- Három szerettemet is elvesztettem fiatal koromban. Először a féltestvéremet, Vandát, majd az első szerelmemet Timit, aki után kaptad a neved végül a másik húgomat Leilát. Mindegyikük halála fájt, de Vandáé volt a legrosszabb, mert ő a karjaimban halt meg. Tehát tudom mit érzel most.
- Ezeket eddig miért nem mondtad?
- Mert még kicsi voltál és úgy éreztem, még nem kell megtapasztalnod az elmúlást.
- Akkor ezért mondtad minden ünnepkor, hogy Leila azért nincs velünk a családdal, mert ő máshol lakik? Az angyalokkal?
- Igen, mert nem szívesen beszélek róluk és nem azért, mert nem szerettem őket, hanem, mert máskülönben helyben bőgtem volna el magam. De figyelj most rám. Holnap úgyis itthon leszel, ha gondolod reggel az asztalodra teszem a Leila naplóit, hogy olvasd el. Én már sokszor megtettem azóta, mióta meghalt. Legalább így jobban megismered a nagynénéd gimis életét s talán tud segíteni, hogy hogyan tudnád átvészelni ezt a korszakot. De mostmár pihenjetek - nézett rám és Márkóra. Apa adott nekem egy jó éjt puszit, majd kiment.
- Tudtad, hogy együtt voltak? - kérdezte Márkó hirtelen.
- Ki és kivel?
- A nagynénéd az apámmal. Egy évig jártak, de apa féltékeny lett egy évfolyamtársára és szakított Leilával. Leila pedig az évfolyamtársa miatt lett öngyilkos.
- Honnan tudod?
- Apa mesélte, mikor a nyáron a gimis éveiről faggattam.
- Értem, de mostmár tényleg aludjunk. Jó éjszakát, Márkó!
- Neked is, Viv - suttogta, majd ő hamar elaludt, de nekem nem akart egykönnyen álom jönni a szememre. Végül olyan fél egykor aludtam el.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a szomorkásabb rész. A következő részben már megismerhettek egy új szereplőt is! Addig is...

By: Mona❤