Újra a Szent Márkban✔

9. osztály 8. rész

Szeptember 23. (Hétfő)

Hű, jó régen nem írtam, de igazából semmi érdekes vagy említésre méltó sem történt. A másfél hét alatt belekezdtem Leila tizedikes naplójába is.
Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Álmosan kitapogattam, majd felvettem.
- Szia, Vivi! Kapd össze magad és gyere le! - mondta Márkó.
- Oké - feleltem rekedtesen.
- Te még aludtál? Na mindegy, siess! - ezzel lerakta. Ásítva másztam ki az ágyból és amilyen sietősen, csak tudtam elkészültem, majd a táskámmal a vállamon mentem le a konyhába. Elvettem egy almát a tálból és sarkon fordultam, de apába ütköztem. - Hova ilyen sietősen? - kérdezte mosolyogva.
- Ma Márkóval megyek suliba. Szia - adtam egy puszit az arcára, majd elhagytam a házat. Márkó kint várt a kerítésnek dőlve. - Jó reggelt, Vivi! - köszönt vidáman.
- Neked is. Miért rángattál ki az ágyból?
- Mert suli van?
- Ez oké, de hogy hogy jöttél?
- Már nem is mehetek együtt a kedvenc keresztteósmmal suliba? - kérdezte tetetett felháborodottsággal, de láttam a szeme sarkában a nevető ráncokat. - Én vagyok az egyetlen kereszttesód, te lökött - nevettem el magam.
- És pont ezért vagy a kedvencem - karolta át a vállam és egy puszit nyomott a fejem búbjára.
- Na, jó, miben sántikálsz Varga Márk? - néztem fel rá összehúzott szemmel.
- Én? Én semmiben! - védte magát azonnal.
- Gyanús vagy te nekem.
- Najó, csak azt akarom tudni, hogy pont te miért vagy jóban vele.
- Kivel?
- Tamással.
- Miért lenne okom utálni őt? Figyelj, amíg nem ad okot arra, hogy utáljam, addig miért tenném? Különben is, miért kéne utáljam?
- Szóval, amíg nem ad rá okot, addig nem utálod?
- Pontosan, de miért...
- Lényegtelen, pici Vivcsi. Te még kicsi vagy ehhez - paskolta meg a fejem.
- Csak két hónappal vagy idősebb! - nevettem el magam.
- Látod? Hozzám képest kicsi vagy.
- Szemét - boxoltam szórakozottan a vállába, mire ő a hajamat borzolta össze. - Anyukádat!
- Most a keresztanyádat szidtad - nyújtotta ki rám a nyelvét, majd futásnak eredt, én pedig utána szaladtam. A sulinál vigyorogva várt engem. - Már vagy egy éve várlak - vigyorgott továbbra is Márkó.
- Menj a fenébe - ráztam meg mosolyogva a fejem és bementem a suli épületébe. Lassan felmentem a termünkbe és bent leültem a helyemre. Álmosan hajtottam a fejem a padra és lehunytam a szemeimet. Nem sokkal később valaki megrázta a vállam. Felnéztem az illetőre és Gabesz nézett rám. - Minden oké?
- Aha, csak fáradt vagyok - ásítottam.
- Nem aludtál jól? - ült fel Tomi padjára.
- Nem tudtam aludni, ezért hajnalig filmeket néztem.
- Miket?
- Bohém rapszódia, a 2019-es Oroszlánkirály-t és a Harry Potter első két részét - soroltam.
- Ki említette a Harry Potter-t?! - kérdezte hirtelen Evelin.
- Én, de... - kezdtem, de hirtelen a padom mellett termett. - Te is szereted a HP-t?? Végre valaki, aki nem szidja! Olvastad is?! Ki a kedvenc fiú és lány szereplőd? Melyik házba mennél szívesen? Ki a kedvenc Roxfortos tanárod? Melyik a kedvenc varázslatod? - kérdezte Evelin egyetlen levegővel, majd izgatottsággalteli csillogó szemeivel nézett rám. - Öhm, igen olvastam pár éve. A Weasley ikrek és Luna. Hollóhát. McGalagony professzor. Hm az utolsó nehéz kérdés, nem tudom - válaszoltam sorban a kérdéseire.
- Én is olvastam, nekem Draco és Ginny a kedvenceim, a Mardekárba szeretnék kerülni, Piton a kedvenc tanárom és az Alohomora a kedvenc varázslatom, mert azzal az összes zárat ki lehet nyitni.
- Jólvan, Lin, megértettük, hogy hatalmas HP fan vagy.
- Lin? Ez meg honnan a bánatból jött?
- Innen - vigyorgott Gabesz a halántékát megkocogtatva.
- De miért pont Lin?
- Ezt dobta a gép - kacsintott a vörös hajú szeplős lányra.
- A Ginny jobban illik hozzá, mert hasonlít rá - néztem Gabeszra.
- Ginny? Hm. Jó, legyen. Mától kezdve Ginny leszel.
- Jobban hangzik, mint a Lin.
- Szerintem is - mosolyogtam a lányra. Ekkor csöngettek, Tomi pedig megköszörülte a torkát, mikor odaért hozzánk. - Bocs, de leülhetnék?
- Mert? - kérdezte flegmán Gabesz.
- Mert talán itt én ülök - forgatta meg a szemeit Tomi, mire Gabesz leszállt a padjáról és... leült mellém. Döbbenten néztem a jelenetet. Ekkor Nógrádi lépett be a terembe. - Tamás, miért nem ül a helyén?
- Mert már ülnek ott - dünnyögte.
- Akkor üljön Gábor helyére. Nem fog belehalni, igaz?
- Nem - morogta Tomi és fújtatva ült le az ajtó felőli padsor negyedik padjába.
- Miért csináltad? - suttogtam Gabesznak.
- Idővel megérted. Mi csak jót akarunk neked - válaszolta, majd jegyzetelni kezdett. Még utoljára Tomi irányába néztem, majd mikor elkaptam a dühtől szikrázó tekintetét, inkább gyorsan elkaptam a fejem és én is írni kezdtem az anyagot. Nyelvtan után matekon dolgozatot írtunk. Egészen könnyen ment, csak szokatlan volt, hogy Gabesz ült mellettem, aki nem nézett percenként az én füzetemre/lapomra, hogy mit írok, mint Tomi. A szünetben Tomi felé indultam, de valamelyik nagyeszű fiú felkapott engem és kirohant a teremből.
- Tegyél már le, te idióta! - ütögettem sikongatva az illető hátát. Azonban nem tett le, csak lerohant velem a lépcsőn, mire én rémülten takartam el a balkezemmel a szemeimet, hogy ne lássam, ha elborulunk. Szerencsére épségben leértünk és kiszaladt az udvarra. Ott végre lerakott engem Márk. Hatalmas pofont kevertem le neki, mire akik látták a jelenetet felszisszentek. - Te nyomorék állat! Miattad, baleset is lehetett volna, ha elesel azon a kibaszott lépcsőn! Te nem vagy normális, mi a faszért kaptál a válladra, mint egy kurva krumpliszsákot, te szerencsétlen?! - üvöltöttem teljesen kikelve magamból és életemben nem káromkodtam ennyit, mint ma Nagy Márkkal. Ő csak némán hallgatott, majd mikor úgy ítélte meg, hogy befejeztem kinyitotta a száját, de hamar becsukta. Pár percig csinálta ezt, ezzel úgy nézett ki, mint egy néma hal.
- Sajnálom - suttogta végül halkan.
- Nem érsz ezzel semmit! - néztem rá szikrázó tekintettel, majd bementem az épületbe. Igyekeztem higgadtan felmenni a termünkbe, de a folyosón megtorpantam. Hátranéztem, de megráztam a fejem és bementem.
- Nem volt semmi, ahogy Márkkal kiabáltál - állt meg mellettem Gabesz.
- Kiakadtam. Baszki, mi lett volna, ha rosszul lép a lépcsőn és elesünk?!
- Tragédia. De nézd a dolog jó oldalát. Nem lett semmi baj!
- Tudom, de te nem érezted azt, amit én.
- Nyugodj meg. Vegyél mély levegőt, hátha jobb lesz - tette a vállamra a kezét Gabesz, mire tettem, amit mondott. - Jobb?
- Igen. Köszi - mosolyogtam rá és megöleltem. Esetlenül viszonozta az ölelést, majd hirtelen megszólalt.
- Miért van vaníliás tojás illata a hajadnak?
- Mi? - húzódtam el tőle meglepetten.
- Vaníliás tojás illata van a hajadnak - mosolygott mire megszagoltam egy tincset. - Én csak vaníliát érzek, de lényegében tojásos samponnal mostam hajat tegnap este.
- És az milyen? Pár tojást összetörtél a fejeden? - nevetett fel.
- Nem! És szállj le erről a témáról! - nevettem én is. Ekkor lépett be Kökény tanárnő.
- Remélem mindenki megtanulta a dalt, mert felelés - nézett körbe a tanárnő. Névsorban haladtunk és kettesével. Voltak, akik szünetben akarták felmondani, mert lámpalázasok, de voltak olyanok is akiknek kiemelkedett a hangjuk a párjuk mellett (pl Nagy Márk, akit agyon dicsért és különböző versenyekre akarta küldeni őt, de Márk visszautasította, mondván „A népdalok nem az én stílusom.”). Mi Tomival utolsó előttiek voltunk. Mindketten feltápászkodtunk és kimentünk énekelni.
- Erdő, erdő, erdő
Maros széki kerek erdő.
Madár lakik benne,
Madár lakik 12 - kezdtük el a dalt. Kökény csillogó szemekkel hallgatta a "felelést", majd mikor befejeztük meghatottan írta be az ötöst, de közben megjegyzést is kaptunk.
- Nem sok páros van, akiknek ennyire összhangban lenne a hangjuk, mint nektek és már ilyen fiatalon! Ti nem szeretnétek népdalversenyekre járni?
- Hát öhm... Még átgondoljuk - felelte helyettem is Tomi. - Rendben, remélem pozitív válasz lesz - mosolygott a tanárnő. Leültünk a helyünkre, majd meghallgatta Zoét és Márkót is. Ők is ötöst kaptak. Ezután pár dolgot írtunk a füzetbe, majd véget ért az óra. A nap további része unalmasan és említésre se méltón telt.  A nap végén Tomi odajött hozzám.
- Te gondolkodtál azon, amit Kökény mondott?
- Még nem, de anyuékkal is megbeszélem, mielőtt döntenék.
- Én is - biccentett a fiú. Beállt közénk a kínos csönd, amit a tanári ajtaja szakított félbe. Mindketten felkaptuk a fejünket és megláttuk apát.
- Jó napot, tanár úr - köszönt apának Tomi.
- Mi járatban, Szűcs?
- Vivivel beszélgettem.
- Jólvan, ha nincs más dolga, akkor mehet is haza. Viszlát holnap. Vivi, te meg gyere! - nézett rám, mire bólintottam és apa után mentem, de még visszanéztem és láttam, hogy Tomi értetlenül nézett utánunk. Erre nem tudtam mit mondani, ezért előre fordultam. Kint beültünk apa kocsijába és elindultunk haza.
- Miért volt feszült a hangulat nálatok? Vágni lehetett a feszültséget.
- Márkkal összevesztem, mert a vállára kapva rohant ki velem az udvarra. A teremből.
- Hogy?!
- Nem esett semmi bajunk. Se neki, se nekem. Csak az udvaron lekiabáltam és rosszban vagyunk.
- Értem - bólintott apu és az út további része csendben telt. Nem tudom miért lett apa ilyen fura, de még szeptember elején rendes volt mindenkivel, de miután Tomi is megjött valamiért megváltozott. Szerintem a többiek közül, csak én vettem észre.
- Miért vagy ilyen?
- Milyen? - nézett rám egy pillanatra, majd visszanézett az útra.
- Hát a suli első hetében tök jófej voltál mindenkivel, de miután megjött Tomi, azóta csak őt szívatod. Miért? - fejtettem ki a kérdést. Apa hosszasan hallgatott, majd mélyet sóhajtott.
- Megvan rá az okom - felelte, majd leállította a motort és kiszállt a kocsiból. Csendben követtem őt, majd egyből felmentem a szobámba. Megírtam a leckét, majd leültem olvasni. Este még vacsorázni se mentem le, mert minél tovább szerettem volna haladni a naplóban. Végül kopogásra kaptam fel a fejem.
- Gyere! - szóltam, mire anya, dugta be a fejét. - Baj van?
- Nem, miért?
- Nem jöttél le enni. Minden rendben? Apád is olyan furán viselkedett. Kezdek aggódni miattatok.
- Én jól vagyok, csak olvasok. Apával, meg nem tudom mi van.
- Mi volt ma a suliban? - ült le az ágyam szélére, mire elmeséltem a mai nap eseményeit. Az énekórai szerepléstől lelkesnek tűnt. - Ez nagyszerű! És, hogy döntöttél?
- Úgy voltam vele, hogy megbeszélem veletek, hogy menjek-e vagy sem.
- Hogy érzed? Szeretnél menni?
- Igen, mert jó lenne, végre valamiben kiemelkedőnek lenni. Amilyen tehetségtelen vagyok mindenben, legalább ez jó lenne.
- Hé, ne mondj ilyet! Nem vagy tehetségtelen semmiben! Te vagy a mi kis tehetséges kislányunk és akármit csinálsz, mi büszkék vagyunk rád! - ölelt meg anya, mire mosolyogva viszonoztam azt. - Köszönöm!
- Nincs mit, kincsem - engedett el. Még pár szót váltottunk, majd elmentem fürdeni utána lementem és ettem egy szendvicset, majd lefeküdtem aludni.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Gondoltam picit meglepem az esetleges HP fanokat egy ilyen kis szösszenettel. Vajon Gabesz miért túrta ki Tomit a helyéről? És Márk miért "szöktette" Vivit a teremből? A tippeket várom kommentbe😊

By: Mona❤