Újra a Szent Márkban✔

9. osztály 44. rész

Március 16. (Hétfő)

Gabesz

Reggel Matteo ébresztett. Nulla életkedvvel másztam ki az ágyból és a szekrényemhez mentem a ruháimért. Ráérősen öltöztem, majd a táskámat fogva, lementem a konyhába. Apa és anya valamin nagyban nevettek, majd elhallgattak, ahogy betoppant a depresszió bomba, vagyis én. - Jó reggelt - köszöntem nekik. - Neked is bogaram - adott egy puszit a fejemre anya.
- Ülj le és egyél - mosolygott rám kedvesen anya, majd csinált nekem müzlit. Nem volt étvágyam, de egy két falatot nehezen legyűrtem. Megköszöntem a reggelit és elindultam a suliba. Lomha léptekkel battyogtam a pokol felé. Akarom mondani, a suli felé. A sulihoz érve megálltam a fiúknál. - Miért nem voltál pénteken? - kérdezte Zoli.
- És Vivi sem volt. Ez roppant különös - vigyorgott Márk. - Nem akarok beszélni róla - motyogtam. - Na neee! Te megfektetted?! - tátotta el a száját Will döbbenten. Már épp nyitottam a számat, hogy válaszolhassak, de valaki megelőzött ezzel. - PÓSA GÁBOR!!! - hallottam Vivi dühös hangját. Lassan megfordultam és a lány dühösen nézett rám.
- Beszélnünk kell! MOST!
- Ajjaj - szisszent fel Zoli. Nagyot nyelve indultam felé és hallótávolságon kívülre mentünk.
- Hogy tehetted ezt?! Komolyan azt hazudtad, hogy megfektettél?! És én még azt hittem, hogy te más vagy, mint a többi srác! Hogy te nem vagy olyan, hogy azt hazudd a haverjaidnak, hogy a lány barátoddal feküdtél le! De... úgy tűnik tévedtem és nem is kicsit - rázta meg a fejét, és a szeméből egy könnycsepp csordult ki.
- Vivi, én egy szóval...
- Nem érdekel a magyarázkodásod. Szia - törölte meg a szemét és elfutott.
- Vivi! - szóltam utána, de nem hallotta. Vagy nem akarta hallani.
- A kurva életbe már! - rúgtam bele egy kőbe. A fiúk odajöttek hozzám és aggódva néztek rám. - Bocs, haver - mondta bűntudatosan Will. - Semmi gond - legyintettem letörten. - Biztos?
- Ja - indultam a bejárat felé.
- Ha van bármi, akkor szólj és amiben tudunk segítünk neked - tette a vállamra a kezét Márkó. - Kösz - mosolyogtam rá keserűen és bementünk a suliba. A terembe belépve Vivit a helyén ülve láttam. Először odaakartam volna menni hozzá, de inkább meggondoltam magam. Nem elég, hogy nem vagyunk barátok, de még utál is engem egy félreértés miatt.

Vivi

Az órákon alig bírtam figyelni, csak az az egy mondat járt a fejemben, amit Will mondott. Te megfektetted?! Hogy volt képes ezt hazudni? Hisz nem történt semmi! Lehunytam a szemeimet és éreztem, ahogy egy könnycsepp távozik a pilláim alól. Ő volt a legfontosabb ember a számomra és ő a hátam mögött kavarja a szart. Jól van, legalább megkönnyítette a dolgom, hogy tudjam őt utálni. Talán így könnyebb lenne nem szeretni őt. Már csak azt kéne megoldani, hogy ne kelljen lássam és teljes lenne az elvonó.
- Vivi, vigyázz! - kiabálta valaki és megragadta a kezem, majd magához rántott. Épp időben, mert egy autó száguldott el néhány centire mögöttem. Hevesen dobogó szívvel álltam előtte, miközben óvatosan magához ölelt. Én nem voltam olyan óvatos, mert szorosan öleltem át és a mellkasába fúrtam a fejem és úgy tört ki belőlem a keserves zokogás. Ő csak a hátamat simogatta, miközben engem nyugtatott azzal, hogy nem lesz semmi baj és, hogy mellettem van.
- Annyira sajnálom! - néztem fel rá. A hüvelykujjával letörölt egy könnycseppet és kedvesen rám mosolygott. - Semmi baj! Csak azt kérem tőled, hogy vigyázz jobban magadra és véletlenül se csinálj semmi hülyeséget.
- Jó, de... - kezdtem, mire félbeszakított engem. - Még egy másik fiú miatt se tegyél butaságot!
- Honnan tudtad?
- Tapadnak rám a lányok - kacsintott, mire elnevettem magam. - Olyan jó, hogy legalább te itt vagy nekem!
- Mindig itt leszek!
- Köszönöm, Bence! - suttogtam a dzsekijébe. - Nincs mit - puszilt bele a hajamba.

Április 16. (Csütörtök)

Az elmúlt egy hónapban nem történt semmi különös. Gabesszel szorgalmasan készültünk a holnapi versenyre, de még mindig nem békültünk ki. Kicsit úgy érzem, mintha a kapcsolatunk olyan lenne, mint tanév elején volt. Nem beszéltünk és nem is kerestük egymás társaságát. De már semmi se lesz olyan, mint akkor volt, mert mi már ismerjük egymást. Talán a kelleténél sokkal jobban és sokkal közelebbről...
- Vivi? - hallottam Kökény tanárnő hangját. - Igen? - kaptam fel a fejem.
- Valami baj van?
- Nincs, miért?
- Csak mert, mintha egészen máshol járnál és nem szálltál be.
- Elnézést, tanárnő - hajtottam le a fejem. Gabesz a szeme sarkából rám sandított, de nem foglalkoztam vele.
- Tartsunk egy kis szünetet - mondta és kiment a teremből, gondolom egy kávéért. Felültem az egyik padra és ittam a kulacsomból egy kis vizet. Gabesz a hangszereket nézte, majd a zongorához ment és leült oda. Kíváncsian figyeltem, hogy vajon mit fog csinálni. Bizonytalanul leütött egy billentyűt, ami mélyebben szólt. Letettem a kulacsomat és a combomra engedtem a kezeimet és így figyeltem őt. Ismét leütött egy újjabb billentyűt, majd egyre többet. Ezzel semmi baj nem lett volna, ha... tud is zongorázni.
- Szerintem hagyd abba - szóltam hozzá az elmúlt időszakban először. Kérdő tekintettel fordult felém.
- Tessék? - kérdezte értetlenül. - Fejezd be.
- Micsodát?
- Ne ütögesd a billentyűket. Rossz hallgatni, amit művelsz - válaszoltam a kérdésére. - Mintha te jobban tudnád - vágta rá picit sértetten.
- Engedj oda - ropogtattam ki az ujjaimat és leültem a zongora elé. Lehunytam a szemeimet, mély levegőt vettem és leütöttem az első hangot, majd sorban a többit. Lassan kinyitottam a szemeimet és csakis a zongora billentyűit figyeltem. Fel se tűnt, de egy idő után már halkan énekeltem a dalnak a szövegét.
- Szép volt, jó volt,
S ez elvarázsolt.
Hagytam, hogy a szív diktáljon,
Ott ahol az észnek kéne megálljon!
Értsd meg, ez így nem menne,
Pedig rabul ejtett a szeme!
Rég volt, hogy ő megcsókolt,
S aztán bemocskolt.
Nem kérek több hazugságból,
Elegem van a csalódásból.
Kérlek értsd meg, hogy ezt nem lehet!
Szép volt, jó volt,
S ez elvarázsolt.
Hagytam, hogy a szív diktáljon,
Ott ahol az észnek kéne megálljon!
Engedd el a kezem,
Indulj el, nehogy vétkezzem.
Mindkettőnknek jobb lesz így,
Hogy többé nem találkozunk ugyanígy - fejeztem be a dalt. - Ez csodálatos volt, Vivikém! - hallottam meg Kökény hangját, mire összerezzentem.
- Mióta áll ott tanárnő? - kérdeztem vékony hangon. - Elég régóta, hogy halljam a csodálatos előadásodat - mosolygott rám egy kávés bögrével a kezében. - Ó, nem nem! Ez minden volt, csak csodálatos nem! - pattantam fel. Kökény csak mosolyogva figyelt.
- Hát jó. Akkor folytassuk a gyakorlást - kérte, mire énekelni kezdtem.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

- Ügyesek voltatok! - dicsért minket Kökény. - Holnap negyed nyolckor legyetek az iskola előtt. Pihenjétek ki magatokat - mosolygott ránk, mire mi elköszöntünk és távozni készültünk, azonban a tanárnő utánam szólt.
- Vivi, te maradj itt még egy kicsit - kérte, mire némán bólintottam. Gabesz furcsán nézett felém, de elhagyta a termet. - Ha azt a kis bakit szeretné megbeszélni, akkor tényleg sajnálom! - kezdtem mentegetőzni, de félbeszakított egy olyan kérdéssel, amire nem számítottam. - Mit keresel te itt?
- Tessék? - döbbentem meg, mert nem egészen erre számítottam. - Neked nem itt lenne a helyed. Miért vagy itt? Miért nem az ország legjobb zene tagozatos gimnáziumába jelentkeztél? Miért a Szent Márkot választottad? - bombázott a kérdéseivel, amire semmit se tudtam válaszolni, annyira letaglózott ez az egész. - Vivi - kezdte Kökény. - Tudom, hogy a megfelelő képzéssel a legjobb zenész lehetnél, ráadásul dalokat írsz.
- Miből veszi ezt? Mi van, ha egy kevésbé ismert előadó dalát énekeltem? - védekeztem azonnal, mire egy fekete vörös rózsás füzetet húzott elő a táskájából. Megállt bennem az ütő. - Ez...
- Tegnap találtam a folyosón. Nem volt rajta név és ezért belenéztem. Egész jó szövegek vannak benne és ezt a tehetségedet nem kéne hagyni, hogy elkallódjon. Gondold át - adta vissza a füzetemet. Nagyot nyelve néztem fel a tanárnőre. Nem mondtam semmit, csak fogtam a táskámat és kirohantam a teremből. Nem törődtem semmivel, csak rohantam. Otthon rögtön a szobámba mentem, hogy egyedül lehessek. Végig dőltem az ágyamon, mire pár másodperccel később rezegni kezdett a telefonom. Megnéztem, hogy ki az. Gabesz volt az. Nem akartam beszélni vele, ezért kinyomtam. Ahogyan az üzeneteire se reagáltam, csak kikapcsoltam a telefonomat. Lehunytam a szemeimet és elnyelt az álom.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

„- Vivi! Bassza meg, mit csináltál magaddal?! - hallottam egy ismerős hangot. Lassan kinyitottam a szemeimet és Gabesz állt előttem aggodalmas arckifejezéssel. - Te meg mit keresel itt? - ismételtem meg, amit nem olyan régen még Kökény kérdezett tőlem. - Nem reagáltál a hívásaimra vagy az üzeneteimre és féltem, hogy valami bajod eshetett.
- Nem kell aggódnod értem - fordítottam el róla a tekintetemet. Gabesz értetlenül nézett rám. - De kell.
- Miért?
- Szerinted miért voltam mindig olyan a közeledben, amilyen?
- Passz - vontam vállat. - Hát most elmondom. Azért, mert beléd szerettem! Szerelmes lettem beléd, Szabó Vivien Tímea! - mondta ki, mire én döbbenten néztem rá. - Micsoda?
- Szeretlek, Vivi!" - Vivi! Hahó, még nincs itt az ideje, hogy Szent Péterrel találkozz! - rázogatta a vállamat valaki. - Kérlek ébredj fel! Szépen kérlek! - könyörgött, mire kinyitottam a szemeimet. Gabesz aggódva figyelt engem. - Jaj, de jó, még élsz! - ölelt magához szorosan, mire én meglepetten néztem magam elé.
- Gabesz... megfojtasz! - nyöszörögtem.
- Ne haragudj! - engedett el azonnal.
- Hogy kerültél ide?
- Tudom már nem vagyunk barátok se semmi, de aggódtam érted!
- Nem kellett volna, csak aludtam. Ha csak ennyit akartál, akkor akár mehetsz is - biccentettem az ajtó felé.
- Jó - bólintott kelletlenül és az ajtó irányába ment. Csendben figyeltem, majd eszembe jutott, hogy mit mondott az álmomban. - Gabesz!? - szóltam utána, mire rögtön felém fordult. Mélyen belenéztem a szemeibe, amik mindig is rabul tudtak ejteni engem. - Te szeret... ed a lekvároskenyeret? - kérdeztem végül, mert nem mertem megkérdezni, hogy szeret-e engem, mert tuti az lett volna a válasza rá, hogy nem. - Ööö... persze - nézett rám kissé furcsán. Bravó, Vivi! Így kell totálisan hülyét csinálni magadból! Gratulálok! - Oké.
- Mást nem szeretnél kérdezni? Esetleg, hogy imádom-e a mosoly... gós almát? - korrigált gyorsan ő is.
- Nem is létezik mosolygós alma.
- Ó, dehogyisnem.
- Nem létezik. Szia, Gabesz.
- Szia - köszönt el kissé csalódottan és kiment a szobámból. A párnámba fúrtam a fejem és belesikítottam. Hogy lehetek ekkora idióta liba?!

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Bocsi az időugrás miatt, csak alig vannak ötleteim. Vivi félreértett egy helyzetet, ami miatt összeveszett Gabesszel és kiderült az ismeretlen srác neve, na meg a két fiatal újra szóba állnak egymással! Vajon Vivi a zenét választaná vagy pedig a Szent Márkot, ahogy annak idején Leila is? Várom a tippeket kommentbe😊

By: Mona❤