9. osztály 32. rész

727 41 13
                                    

Január 7. (Kedd)

Reggel kopogásra ébredtem, ahogy a többi lány is. Inez kócos hajjal ment kinyitni az ajtót, ami mögött Nógrádi állt. - Készülődjetek, mert negyed óra múlva reggeli utána kisbuszba ülünk és elmegyünk megnézni a környező településeket.
- Jó - ásította Ginny. Nógrádi elment, majd Inez becsukta az ajtót. Nagy nehezen kimásztunk az ágyból és készülődni kezdtünk. Ahogy elkészültünk lementünk a hallba, ahol már a többiek vártak ránk. Nógrádi vezetésével elindultunk a folyosón, majd a harmadik ajtón beléptünk egy helyiségbe. - Nahát! - hallottuk Janka hangját. Mindenki becsődült az étkezőbe és kiszolgáltuk magunkat a szabad szedéses asztalnál. Én omlettet tettem a tányéromra és néhány zöldséget. Mikor megvoltam leültem a többiekhez. - Ez izgi lesz - dörzsölte össze a kezeit vigyorogva Will.
- Micsoda? - kérdeztük tökéletesen egyszerre Gabesszel. - Semmi! - vágták rá többen. Gyanúsan néztem rájuk.
- Hát jó - kezdtem enni. Reggeli után kimentünk a parkolóba, hogy beszálljunk a kisbuszba.
- Hova megyünk tanár úr? - érdeklődött Vanda.
- Először elmegyünk Padovába, majd onnan átmegyünk Veronába. Mindkét helyen elteltünk eltöltünk pár órát, majd visszajövünk Velencébe - magyarázta a mai programot Nógrádi.
- Mikor érünk Padovába?
- Körülbelül háromnegyed óra múlva - válaszolta a tanár úr. - Addig barcobázzunk - vetette fel az ötletet Jani. - Kezdem! Ööö... gondoltam - vigyorgott Márk.
- Tárgy?
- Nem.
- Állat?
- Nem.
- Személy?
- Igen!
- Híresség?
- Naná - vigyorodott el Márk.
- Barna haja van?
- Igen.
- Zöldek a szemei?
- Nem.
- Akkor kék?
- Nem.
- Barna?
- Igen.
- Külföldi híresség?
- Nem.
- Magyar?
- Jaja.
- Buzás Bence?
- Nem.
- Jól néz ki?
- Hát ez természetes!
- Nálunk idősebb?
- Nem.
- Velünk egykorú?
- Aham.
- Ki az?
- Én - röhögött fel, mire páran hozzávágtak egy palackot vagy papírzsepi galacsint. - Gyerekek ne szemeteljetek! - szólt ránk szigorúan Nógrádi. - Mikor érünk már oda? - nyafogott Zoli.
- Még csak öt perce vagyunk úton.
- Öt perce?! Jézusom - nyögött fel fájdalmasan Zoli. - Ne itt és ne most mutasd be, hogy hogyan adod a lányok tudtára ha valami nem tetszik - vihogott fel Will. - Tudomásom szerint itt senki se múlt el 18, hogy ilyen dolgokkal tisztában legyen - kommentálta a beszélgetésünket Nógrádi. - Hát de tanár úr! Rossz, aki rosszra gondol!
- De hülye, aki nem - tette hozzá vigyorogva Will. - Inkább ejtsük ezt a témát - sóhajtotta Nógrádi és csendben vezetett tovább. Fél órával később végre megérkeztünk Padovába. - Megérkeztünk a Piazza dei Signori főtérre - fordult hátra, mire mi kiszálltunk a kisbuszból. Mindenki kinyújtotta az elgémberedett végtagjait, majd elindultunk sétálni egyet. - Először a Szent-Antal Bazilikát látogatjuk meg - ment egyenesen előre Nógrádi.
- Komolyan kezdem azt hinni, hogy erősen vallásos - motyogta Will.
- Én nem hallottam, hogy este imádkozott volna. Mondjuk egész éjjel rockot hallgattam - mélázott el Adrián.
- Ne maradjatok le! - nézett hátra az oszi és tovább ment. Mikor odaértünk a bazilikához az építészetről kezdett beszélni, majd tovább mentünk a Szent Jusztina Bazilikához. - Mennyi bazilika van egy olasz kisvárosban.
- Régen szörnyen vallásosak voltak az emberek, azért - válaszoltam.
- Pontosan! - helyeselt elölről a tanár úr. - Azonban a reneszánsz idején már sokkal ember központúbb volt a világ. Az emberek nem voltak annyira isten félőek, nem jártak annyian templomba és nagyobb hangsúlyt fektettek az ember központúságra és az élet örömére.
- Aha - bólogatott Geri. Amikor mindent megnéztünk, amit Nógrádi akart, akkor kaptunk másfél óra szabadfoglalkozást. - Nem eszünk valami édességet? - kérdezte Gabesz.
- De - bólintottam és kerestünk egy éttermet, ahol szerencsénkre volt desszert. Bementünk és kíváncsian néztük az étlapot. Egy pincér jött oda hozzánk széles mosollyal az arcán.
- Cosa posso portare?¹
- Vorremmo richiedere Tiramisu² - válaszolta Gabesz. - Due?³
- Si - bólintott Gabesz, mire a pincér elsietett. - Eddig, hogy érzed itt magad? - érdeklődött mosolyogva Gabesz. - Egész jól.
- Ennek igazán örülök.
- És te? Milyen újra itt lenni?
- Hát... Már hiányzott nekem. Jó, Budapest se rossz, de azért mégiscsak itt húztam le kilenc évet az életemből.
- Elhiszem.
- Megjött a tiramisu - mondta csillogó szemekkel, ahogy lerakta elénk a fiatal srác a sütit, majd egy tálból öntötte rá a vanília sodót és frissen reszelte rá az étcsokit. A nyál összefutott a számban, már a látványától. - Buon appetito!³
- Grazie - köszöntük meg, majd elment. Lassan kóstoltam meg a sütit.
- Mmm!
- Milyen?
- Mintha angyalok simogatnák az ízlelőbimbóimat - válaszoltam, amin Gabesz elnevette magát. - Szép hasonlat.
- Köszi, most találtam ki - nevettem én is, majd egy újabb falatot kaptam be.
- Otthon is csinálhatnák így.
- Ühüm - bólogattam hevesen. Mikor végeztünk a pincér kihozta a számlát. Mindketten kifizettük, majd egy kis cetlit tolt elém, amin számok voltak.
- Che cos'è questo? [Mi ez?] - néztem fel kérdőn a pincérre. - Il mio numero di telefono, caro [A telefonszámom, kedves] - kacsintott rám. Gabesz azonnal felpattant. - La signora perde questa opportunità, grazie! [A hölgy kihagyja ezt a lehetőséget, kösz!]
- Chi te l'ha chiesto? [Ki kérdezett?] - nézett szúrósan Gabeszre. Mielőtt valami meggondolatlanságot csinált volna, megragadtam a karját.
- Menjünk még mielőtt valami hülyeséget csinálnál - suttogtam a fülébe, de nem reagált, hanem a pincérrel nézett farkasszemet.
- Rodrigo! - hallottunk egy mélyebb hangot, mire a pincér rögtön odakapta a fejét. - Gyere már! - rángattam Gabeszt a kijárat felé, míg Rodrigo mással volt elfoglalva. Kint Gabesz dühösen morgott valamit az orra alatt. - Nyugodj már le!
- Dehát az az alak megadta volna neked a számát!
- De nem fogadtam el!
- Hihetetlen! Ilyet nem tehetnek a vendéglátósok! - puffogott dühösen.
- Gabesz nyugodj már le! Nem történt semmi botrányos!
- Méghogy semmi botrányos - horkantott mérgesen. - Csak egy pedofil vetett rád szemet. Tényleg nem történt semmi botrányos!
- Pár évvel lehetett nálunk idősebb.
- És?!
- Komolyan mondom Gábor! Ha nem nyugszol le, akkor belelöklek a legközelebbi vízbe, hogy lehűtsd magad!
- Már másodjára.
- Mi?
- Másodjára hívtál Gábornak - mondta, mire csak megráztam a fejem. - Örülök, hogy megragadtad a mondat értelmét - forgattam meg a szemeimet. - Ne haragudj, jó? - fogta meg a karom. - Nem akarom, hogy valami olasz jött ment elcsábítson és itt tartson.
- Ahhoz apának lenne egy-két nem túl kedves szava - nevettem el magam.
- Igaz. Akkor... Nem haragszol?
- Nem. Gyere sétáljunk valamerre - mosolyogtam rá és elindultunk sétálni.

Újra a Szent Márkban✔Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang