Újra a Szent Márkban✔

9. osztály 48. rész

Május 11. (Hétfő)

Az elmúlt időszak unalmasan telt. Az érettségi szünetben nem mentünk sehova, mert Gabesz nagynénje beteg lett és nem akarta, hogy mi is elkapjuk, ezért csak az utolsó héten megyünk hozzá kirándulni. Anyának már csak napjai vannak hátra a szülésig. Gabesszel még mindig nem békültünk ki, de már annyira nem vagyok depressziós emiatt. Azt hiszem, ezzel eldőlt, hogy hogyan is fogok dönteni. Márkónak igaza volt abban, hogy talán életem legnagyobb hibáját követném el azzal, hogyha nem élnék azzal a lehetőséggel amit kaptam. Tehát elmegyek...

Május 12. (Kedd)

Reggel az ébresztőmre keltem. Lassan kimásztam az ágyból és a szekrényemhez mentem, hogy kikeressem ma mit vegyek fel. Ahogy megvolt felöltöztem, a hajamat copfba kötöttem és lementem a konyhába reggelizni. Ettem egy szelet pirítóst, majd gyalog elindultam a suliba. Rögtön a terembe mentem és leültem a helyemre. Elővettem a füzetemet, hogy átnézzem a matekot, mert dogát írtunk belőle, azonban egy alakot láttam magam előtt. Lassan felnéztem az illetőre. - Szia - köszönt halkan.
- Szia. Segíthetek valamiben?
- Reménykedtem benne, hogy esetleg tudnánk négy szemközt beszélni - nézett rám kissé zavartan. - Oké - bólintottam és kimentünk a teremből. Többen értetlenül nézték az iménti jelenetet, de nem foglalkoztam velük.
- Mit szeretnél? - fordultam a barna hajú fiú felé. - Tudom még nagyon korai lenne, de tudod lesz az évvégi buli és arra gondoltam, hogy ketten elmehetnénk - nézett rám kíváncsian, hogy mit mondok. - Nagyon kedves, hogy rám gondoltál... - kezdtem. - de, nem lehet. Ne haragudj.
- Miért?
- Mert én egyáltalán nem fogok elmenni az évvégi bulira. Remélem megérted - néztem rá őszintén, mire csalódottan bólintott. - Persze.
- Próbálkozz más lánynál, például az a-ból Aranka talán szívesen menne veled! - vetettem fel. - Oké, tőle is megkérdezem.
- Drukkolok - mosolyogtam rá és visszaindultam a terembe, de valakibe beleütköztem. Gabesz volt az.
- Bocsi - hajtottam le a fejem és kiakartam kerülni, de elém állt.
- Ne szórakozz már velem! Engedj be kérlek!
- Ki volt ez? - kérdezte hirtelen.
- Mi?
- A srác, akivel beszéltél. Ki volt?
- B-s és Robinak hívják. Mostmár beengedsz?
- Nem - felelte komolyan. - Miért? - tettem csípőre a kezeimet.
- Válaszolnál egy kérdésemre?
- Már meg volt - indultam be, de ismét elém állt. - Komolyan kérdeztem!
- Rendben, válaszolok - sóhajtottam.
- Komolyan gondoltad azt amit múltkor mondtál?
- Sok mindent mondtam múltkor... melyikre gondolsz?
- Arra, hogy nem érdekellek. Komolyan gondoltad?
- Már nem számít. Eddig próbáltam megmagyarázni neked, de nem hallgattál meg, tehát már lényegtelen lenne erről beszélnünk - néztem rá komolyan és ezúttal tényleg bementem a terembe. Ahogy leültem a helyemre belém csapott a tudat, hogy most tényleg elmondhattam volna neki az igazat. A fejemet a padba vertem. Többször is.

Május 13. (Szerda)

„ - Gyönyörű vagy - mosolygott rám öltönyben a barna hajú fiú.
- Köszönöm, te is jól nézel ki - mosolyogtam rá kedvesen. - Sose hittem volna, hogy megélem ezt a napot - jelent meg egy nálunk is idősebb srác. - A húgomat keringős ruhában látom - törölte le a nem létező könnyeit. - Hagyd már a hugodat, Misi!
- Bocs, apa - nézett egy középkorú férfire. - Édesanyád büszke lenne rád! - puszilta meg a homlokom. - Tudom - suttogtam. - Marci, vigyázz a lányomra, megértetted?
- Igen, uram!
- Ügyesek lesztek, kincsem! - mosolygott rám apa.
- Mehetünk, Rebeka? - kérdezte kedvesen Marci.
- Igen, mehetünk - bólintottam, mire megfogta a kezem és elindultunk a folyosón, hogy beálljunk a többiekhez.”
- Vivi, ébredj! - nyitott be apa a szobámba idegesen. - Mi van? Mi az? - kérdeztem kómásan. - Anyád nem sokára szül! Öltözz fel gyorsan és indulunk a kórházba! - ezzel becsukta az ajtót és elment. A szemeimből azonnal kiment az álmosság és magamra kaptam valami ruhát. A hajamat csak átfésültem és mentem is ki. Apa épp anyát vitte ki a kocsiba. Beszálltunk és szélsebesen mentünk a legközelebbi kórházba. Ott hoztak anyának egy hordágyat és bevitték a szülőszobába. - Apás szülés lesz? - kérdezte a nővér aputól. - Nem! - vágta rá. - Nem bírja a vért - magyarázkodtam a nővér értetlen fejét látva. - Rendben - ezzel elment. Apával kint ültünk a folyosón és csak vártunk. - Mennyi az idő?
- Negyed nyolc - nézte az időt a telefonján apa. - Kérsz valamit? - kérdeztem apától. - Egy kávé jól jönne - dörzsölte meg az arcát. - Kis tej kis cukor?
- Igen, egy angyal vagy - adott egy kis aprót én meg elmentem az automatához és vettem apának kávét, magamnak meg forrócsokit. Ahogy kész lettek az italok visszamentem apához és odaadtam neki a kért italt.
- Köszönöm - puszilta meg a fejem, majd belekortyolt. - Apu - néztem rám némi hallgatás után. - Mondd.
- Emlékszel arra, amikor azt mondtam, hogy én nem kaptam olyan lehetőséget a Zeneművészetiben, mint a többi külön meghallgatásos diák?
- Ühüm. Miért?
- Nem mondtam igazat... - hajtottam le a fejem. - Mert kaptam én is kaptam egy lehetőséget. És szeretnék is élni vele - mondtam, majd lassan néztem apára. - Meggondoltad?
- Igen. Szeretnék oda járni suliba, mert az ott tanítók és Kökény tanárnő is sok lehetőséget lát bennem a zene terén.
- Rendben. Ha ezt szeretnéd, akkor legyen - karolta át a vállam és magához húzott. Mosolyogva bújtam hozzá.