Újra a Szent Márkban✔

10. osztály 5. rész

Szeptember 8. (Kedd)

„Lélekszakadva rohantam egyenesen előre. Nem mertem hátranézni se, nehogy pofára essek. - Ne fuss el előlem! Nem akarlak bántani! - kiabált utánam az idegen. A hangja ismerős volt. Tovább rohantam, de zsákutcába kerültem. Kalapáló szívvel fordultam hátra. Egy férfi alak állt a sikátor bejáratánál. Közelebb jött felém, én pedig hátráltam. Addig lépkedtem hátrébb, míg a hátam a hideg falnak nyomódott. - Nincs menekvés, hercegnő - állt meg a lámpa alatt és így kitudtam venni, Tomi alakját.
- Mit akarsz tőlem?
- Téged - fogta meg a karom, majd magához rántott és megcsókolt.”
„Egy kocsiban ültem, mellettem pedig egy csinos nő ült. - Mit szólsz, hogy lesz egy kistestvéred? Örülsz neki?
- Igen, nagyon! - mosolyogtam rá.
- Ennek örülök. Láttad tegnap Karcsi fiát? Végig téged figyelt a próba alatt - sandított rám sokat sejtő mosollyal az arcán. - Jajj, anya! - nevettem fel.
- Jól van, nem szóltam egy árva szót sem. De azért valljuk be, hogy Marci nagyon helyes gyerek.
- Anyu! - szóltam rá. - Jó, tényleg befejeztem.
- Nem az! VIGYÁZZ!! - sikítottam, mire meglátta, a kocsit, ami áttért a mi sávunkba, mert a sofőr a telefonját nyomkodta. - Kapaszkodj, Rebeka! - mondta anya és elrántotta a kormányt, aminek következtében a kocsi pörögni kezdett az úton. Sikítva kapaszkodtam az ajtón lévő kapaszkodóba, anya pedig a kormányt szorította, de annyira, hogy az ujjbegyei elfehéredtek. Mikor megálltunk, akkor egy pillanatra megkönnyebbültem, de eztán jött a hideg zuhany, mert egy másik sofőr dudálva hajtott belénk anya felől és kétszer átfordult a kocsi. A légzsákok kinyíltak és valami meleget éreztem végig folyni a homlokomon. Kábán fordultam anya felé. A feje erősen vérzett. - Anya? Anya, térj magadhoz! - kérleltem, mire nagyon lassan felém fordította a fejét.
- Rebi... szeretlek! Téged, a bátyádat, az apádat. Mindannyiótokat!
- Mi is szeretünk, de erősnek kell maradnod!
- Nem megy. Kérlek, vigyázz rájuk helyettem is.
- Anyu! Nem fogsz meghalni! Bízz bennem! - kezdtem könnyezni. Mosolyogva simította meg az arcomat, majd lehunyta a szemeit. - Anya! Anya, maradj ébren! - sírtam halkan, majd egy idő után elnyelt a sötétség.” Zihálva riadtam fel. Élek. - Csak egy álom volt! Csak egy rémálom! - nyugtattam magam az éjszaka közepén, majd megpróbáltam visszaaludni. Legközelebb Már az ébresztőmre keltem fel. Nyújtózkodtam egyet, majd kimásztam az ágyból és a szekrényemhez csoszogtam. Kivettem a mai ruháimat és öltözködni kezdtem. A hajamat copfba kötöttem, majd fogtam a táskámat és lementem a konyhába. Apa lent kávézott miközben a telefonján olvasott valamit. - Jó reggelt - ásítottam.
- Neked is kincsem. Neked nem gyanús?
- Ki vagy mi? - mentem a hűtőhöz, hogy kivegyem a narancslét, meg a tegnap csinált palacsintákat.
- Tamás. Vagy csak az én órámon az?
- Nem, tegnap első óra előtt a körmeimet élesítettem az arcán, aztán mondta neki Gabesz, hogy őt jobban bírom, mint Tomit és azután már kezdett normálisan viselkedni, ami nekem is gyanús volt - meséltem miközben beleharaptam az egyik túrós palacsintába. Apa, csak hümmögött egyet. Miután megreggeliztem elindultunk a suliba. A szokásos csapat (vagyis Márkó, Márk, Zoli, Will, Rómeó és Gabesz) kint beszélgettek egymással és néha néha felröhögtek. - Sziasztok - köszöntem nekik.
- Szia, Vivi - vigyorgott rám Will.
- Kezdjek félni?
- Te? Dehogy. Tegnap szépen elintézted Tamást. Kis vad cica.
- Mit szívtál? - nevettem el magam.
- Dilixigént - kacsintott rám Gabesz, mire a gyomrom bizseregni kezdett.
- A-a, azt csak te szívod - nyújtottam ki rá a nyelvem. - Dugd vissza a nyelved, különben leharapom.
- Pfúj! Ne itt akarjatok már egymásnak esni! - imitált öklendezést Zoli. - Én nem is akarok, esetleg ez a kanos disznó.
- Kanos? Én? Kikérem magamnak! - fonta keresztbe a karjait, mire mosolyogva léptem oda hozzá és a füléhez hajoltam. - Emlékszem még a viharra és nem vagyok hülye. Remélem érted mire célzok, ha annyit mondok, hogy kis Gabesz feltámad - suttogtam a fülébe, mire a feje olyan vörös lett, mint egy túlságosan érett paradicsom. - Ugye nem valami mocskos dolgot suttogtál neki?
- Nem, csak az igazságot - mosolyogtam Gabeszre.
- Már reménykedtem benne, hogy elfelejtetted. Vagy inkább abban reménykedtem, hogy nem is tudsz róla - motyogta vörös fejjel.
- Mondom. Nem vagyok hülye - indultam be a suliba.