Újra a Szent Márkban✔

9. osztály 29. rész

Január 3. (Péntek)

Reggel szomorúan ébredtem, hisz ma volt a temetés. Délelőtt átmentünk a dédiék házába, ahol kiskoromban annyit voltam. A ház látványa és illata előcsalogatta az emlékeimet. Gabesz bátorítóan megszorította a kezem.
- Itt vagyok - suttogta a fülembe, mire én némán bólintottam. Öt éve dédimama hagyott itt minket. 78 éves volt, déditata pedig december 19-én töltötte be a 87-et. Pedig mennyire terveztük, hogy a 90. szülinapján is olyan bulit csinálunk, mint két éve. De már nem lehet. Mély levegőt vettem. Már nem érződött olyan intenzíven az illata, de azért még egy kicsit lehetett érezni az ő illatát. Lassú léptekkel mentem be a szobájába. Leültem az ágyára és a párnáját magamhoz öleltem. - Szia, Vivi - hallottam Szabi hangját az ajtóból. Felnéztem rá és odamentem hozzá, hogy megöleljem. A háta mögött Szabina az ikernővére mosolygott rám szomorúan. - Szia - köszönt ő is és megöleltük egymást. Addig a két fiú bemutatkozott egymásnak. - Ritter Szabolcs.
- Pósa Gábor - fogtak kezet. - Jártok? - kérdezte halkan Szabina.
- Nem járunk - ráztam meg a fejem. A szilveszteri eset után Gabesz messengeren a bocsánatomért esedezett, amiért megcsókolt. Persze megbocsájtottam neki. Azóta nem is beszélünk róla. - Csak az osztálytársam és a barátom. De nem úgy barát! - tettem hozzá rögtön, mielőtt Szabina még keverni kezdte volna a dolgokat. - Értem - bólintott apró mosollyal az arcán. Eközben a fiúk egész jól elvoltak.
- Ó, Lili keres téged - nézett rám Szabina, mire kimentem a konyhába.
- Szabina szólt, hogy kerestél.
- Meg tudnád kavarni a levest?
- Persze - álltam a fazék elé és párszor megkevertem. - Köszönöm - mosolygott rám. - Nincs mit.
- Vivi hol van? - hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. Nagyot nyelve lestem ki az ajtón. Nem mertem azok után a szeme elé kerülni, de nagyon meglepett, hogy itt van. - A konyhába ment - mondta Szabi, mire mindketten felém néztek. Lassan kimentem és odamentem a szőkeséghez. - Szia, Ricsi.
- Szia, Vivi. Részvétem - nézett rám.
- Köszi és sajnálom, hogy anno nem hittem neked se Tomival kapcsolatban.
- Ugyan már. Elvakított a rózsaszín felhő.
- Igen. Sajnálom, hogy nem írtam és nem kértem bocsánatot, de... Nem volt hozzá elég bátorságom.
- Semmi baj. Akkor azért én is hülyén viselkedtem.
- De te jót akartál.
- Igen és örülök, hogy végre belátod.
- Én is - mosolyogtam rá halványan, mire ő szorosan magához ölelt. Miután elengedett bement a konyhába, hogy köszönjön anyunak. Gabesz ekkor jött ki az egyik szobából.
- Jó fejek a rokonaid - állt mellém.
- Ühüm - bólintottam. - Ricsivel, kibékültünk.
- Akivel Tamás miatt vesztél össze?
- Igen.
- Az szuper. Mármint az, hogy kibékültetek.
- Ennek én is örülök - mosolyogtam rá. Olyan fél egy körül elindultunk a temetőbe. Csendben telt az út. Gabesz végig a kezemet fogta. Ahogy megérkeztünk a temetőbe kiszálltunk a kocsiból és bementünk. Többen mentek be a kis kápolna szerű épületbe, hogy elbúcsúzzanak a déditől. - Szeretnél bemenni? - kérdezte anya, mire aprót bólintottam. - Rendben - bólintott apu és elindultunk be. A koporsó fel volt nyitva és többen álltak akörül. Ahogy ránéztem a dédire összeszorult a szívem. A bőre fal fehér volt, a haja hófehér és a szája kissé elnyílt volt. Sose láttam még a műfogsora nélkül.
- Jól vagy? - kérdezte halkan apa. Próbáltam erősnek mutatni magam és bólintottam. A látványt, még a halkan szóló zene tette szomorúbbá. Könnyek gyűltek a szemembe. - Kimegyek - suttogtam anyuéknak és sietősen kimentem a szabad levegőre. Gabesz rögtön jött utánam. - Nem vagy rosszul?
- Nem, csak... Nem bírtam tovább bent lenni - mondtam, majd apuék is csatlakoztak hozzánk. Olyan tíz perccel később kihozták (az immár lecsukott) koporsót, hogy elbúcsúztassák a családtól. A férfi a mikrofon mögé állt és belekezdett a beszédébe. Már nem emlékszem mit mondott, de őszintén nem is arra figyeltem. Végig a régi emlékeimre gondoltam.
„- Ejnye, Vivi! - nevetett kedvesen dédi.
- De finom!
- Elhiszem, de fájni fog tőle a pocakod!”
„- Tati! Megnyertem! Megnyertem a magyar versenyt! - öleltem meg a déditatámat, aki büszkén nézett rám.
- Gratulálok, szépségem!”
„Szomorúan ültem a kanapén. Mindketten csendben voltunk és csak ültünk. - Hihetetlen, hogy elment - szólaltam meg hosszú csönd után.
- Ez az élet része - sóhajtotta, majd kitört belőle a sírás.”
„- Nem fogod kitalálni, hogy hova vettek fel! - kezdtem köszönés nélkül. Mosolyogva nézett rám. - Na hova?
- A Szent Márkba! Ahova apu is járt!
- Ez nagyszerű! Gratulálok! - ölelt meg és egy puszit nyomott az arcomra. Mélyen beszívtam az illatát. Mentol illata volt.”
„Csendben járkált fel s alá. Kérdő tekintettel figyeltem, ahogy benyúl a szekrénybe és egy arany nyakláncot vett ki belőle. - Szeretném, ha a tiéd lenne.
- Az enyém?
- Igen. Még a dédnagyanyádé volt.
- Miért nem a mamának adtad oda?
- Ő mondta, hogy inkább neked adjam oda.
- Nagyon szépen köszönöm! - öleltem meg.”
„Szomorúan vettem észre, hogy tati nincs a családom körében. Lehajtottam a fejem, majd mikor újra fel néztem, már apa mellett állva mosolygott rám. Hát eljött!”
„- Ugye mindig velem leszel és sose hagysz el - néztem tatira, miközben az ölében ültem. - Mindig veled leszek és sose hagylak el - ígérte meg és megpuszilta a homlokom.”
A könnyeim patakokban folytak. Nem mondott igazat, mert nincs velem és elhagyott. Gabesz magához ölelt. Amikor mindenkitől elbúcsúztatták elindult az utolsó útjára. A sírnál rátették két fa deszkára, majd két kötél segítségével leeresztették, miközben a Sose búcsúzz el szólt. Csendben zokogtam Gabesz vállán. A zene elhalkult és ő már lent volt a földben. Egy fekete zsákot tettek a koporsóra, majd a beton lapokat rátették és cementtel fedték be, hogy ne lehessen leemelni. Végül a márvány táblát tették rá a sírra, majd a férfi részvétét nyilvánította és elment. Gabesz a hátamat simogatva nyugtatott, majd mikor már inkább csak szipogtam elindultunk a kocsinkhoz, de alig léptem egyet összeestem volna, ha Gabesz nem kap el. Anyuék rémülten jöttek oda hozzám. - Rosszul vagy?! Hívjunk mentőt?!
- Nem vagyok rosszul, csak lefagyott a lábam és alig bírok menni - magyaráztam, mire apa a bal oldalamon karolt belém, míg Gabesz jobb oldalon. Így hagytuk el a temetőt.
- Jézusom, Vivi rosszul lett?! - ijedt meg Tina. - Nem, csak lefagyott a lábam - mondtam. - Már azt hittem rosszul vagy.
- Nyugi nem - mosolyogtam rá halványan. Lassan a kocsihoz értünk, majd beszálltunk. Haza is csendben telt az út. Dédi házánál kiszálltunk és bementünk. A lányok nagyrésze egyből a radiátorhoz ment felmelegedni. Természetesen én is köztük voltam. - Gyertek enni, az majd felmelegít titeket - szólt anyu, mire bólintottunk és kimentünk a konyhába. Gabesz mellém ült le enni. A leves finom volt, ahogy a második is. Ebéd után még beszélgettünk és olyan négy öt óra környékén indultunk haza. Gabeszt kiraktuk a házuknál. - Köszönöm, hogy eljöttél - néztem rá. - Ne köszönd, hisz barátok vagyunk, nem?
- De - bólintottam. - Jó éjt és köszönöm, hogy haza hoztak - mondta apuéknak. - Nincs mit - nézett rá a visszapillantóból apa. - Szia, Vivi. Viszlát! - szállt ki a kocsiból. Megvártuk, hogy bemenjen aztán elindultunk haza. - Rendes gyerek ez a Gabesz. Remélem ilyen derék gyerek lesz, majd a barátod, mint ő - mondta apa, majd hozzátette. - Azt se bánnám, ha ő lenne, majd a barátod.
- De kitudja mi lesz, mire betöltöm a 18-at - szólaltam meg. - Ha kiderülne, hogy szereted őt és az érzés kölcsönös, akkor talán el törölném ezt a szabályt. Habár szerintem ez már csak rajtad múlik kislányom.
- Te tényleg eltörölnéd? És miért rajtam múlik?
- Először is: ez csak akkor fog így történni, ha egy olyan rendes és jóra való fiút választanál magad mellé. Másodszor pedig: mert, ha a látásom nem csal, akkor bizony ő már felfigyelt rád. Hisz... miért csókolt volna meg? - fordult hátra miután leparkolt a kapunk előtt, mire bennem megállt az ütő. Apa ezt honnan a bánatból tudja?!

A következő rész tartalmából:

- Gabesz nagyon nagy baj van!
- Mi az?
- Apa tudja, hogy mi történt szilveszterkor és azelőtt - hadartam, mire döbbenten nézett rám. - Dehát honnan tudta meg?!
- Hát... - kezdtem, de megakadtam, mert üzenetem jött. - Úristen - motyogtam.

***

Vacogva álltam a házuk előtt és az ablakot bámultam. Sose hittem volna, hogy egyszer itt fogok fagyoskodni, csak azért, hogy láthassam őt.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte értetlenül a barna hajú fiú.

***

- Gyerekek, indulhatunk? - kérdezte Nógrádi. - Nem! Még Gabesz nincs itt! - szólaltam meg, mire ebben a percben futott be Gabesz. Nagyot sóhajtottam, hogy nem nélküle utazunk el.

***

- Ciao, Rome! - tárta ki a karjait Will, ahogy leszállt a gépről. - Na, ennek már most sok volt az olasz levegő - állapította meg Zoli, mire szinte mindenkiből kitört a nevetés.

***

A térképet tanulmányozva mentem egyenesen előre, de eltévedtünk.
- Hát ez csodás - morogtam.
- Nagyon eltévedtünk?
- Eléggé - bólintottam. - De jó - mondta Gabesz.

***

- Ketten a kegyetlen világ ellen?
- Ketten a kegyetlen világ ellen - bólintott mosolyogva. (...) Többen tapsolni és füttyögni kezdtek, miközben tartott az egyik legromantikusabb pillanat. Hisz, ki ne vágyna arra, hogy Velencében kérje meg egy fiú a lánytól, hogy lenne-e a barátnője? - Ez annyira megható, hogy itt jöttetek össze! - mondta elcsukló hangon Ginny, mire mosolyogva néztem rá. - Igen, tényleg az.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a szomorúbb rész. Mit szóltok hozzá, hogy Levi rájött arra, hogy Vivi és Gabesz csókolóztak? Vajon kitől tudja? Vivi kitől kap üzenetet és kinek a háza előtt fog állni? És a talán legfontosabb kérdés... Vivi és Gabesz fog összejönni Velencében?

By: Mona❤