Sera Holmes már kiskorában a feje tetejére állította a ,,tökéletes világ" definícióját. Nála akkor van minden a helyén, ha a családján kívül senki nem tud a létéről, a Baker Street 221B cím alatti kilincset egymásnak adják a képtelen történetekkel e...
- Téged komolyan egy percre sem lehet egyedül hagyni?! - Az ebédlőt elhagyva a bátyám áriázása immáron az előtérben visszhangzott, még kellemetlenebbé téve az amúgy sem rózsás hangulatot. Reggelinél beszámoltam a két hátramaradónak a tegnap este felbukkanó nyomról, s sajnos elkövettem a hibát, hogy öngyilkos akciómról is szót ejtettem - azóta Darius haragos szavai úgy zúdultak a fejemre, akár a jégeső, s akárhogyan próbáltam lenyugtatni, mintha tovább dühítettem volna.
- Nem voltam egyedül! - mutattam a mögöttünk aggodalmas arccal loholó Oliverre.
- És ez az egy szerencse! - kiáltott rám a testvérem, miközben már a lépcsőkön trappoltunk fölfelé. - Bele se merek gondolni, mi történt volna, ha nincsenek ilyen átkozottul jó reflexei!
- Hála istennek nem is kell, mert nem történt semmi!
- Ha nem hagyod abba a folyamatos önpusztítást, felhívom apát! - fordult hirtelen hátra, mire úgy torpantam meg, mintha falnak gyalogoltam volna; a mögöttem nagy lendülettel érkező Ignis és Oliver bele is ütköztek a hátamba.
- Akkor soha többé nem állok veled szóba - hördültem föl villámokat szóró szemmel.
- Ám legyen - vágta rá Darius, s megperdülve a sarka körül tovább robogott az emelet irányába. Egy pillanatig döbbenten szobroztam a széles fokon, elképzelve, hogy is nézne ki, ha most átpenderíteném a korláton ezt a kiállhatatlan tuskót, akit a testvéremnek tudhatok, ám hamarosan újult erővel utána szaladtam, s be is értem a következő lépcsőfordulóban.
- Mit értesz önpusztítás alatt? - kérdeztem kihívóan, mikor ismét fej-fej mellett haladtunk.
- Cigaretta - vágta rá tüstént. - Önmagad túlhajszolása, minden terhet a válladra venni, soroljam még?
- Te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű! - tártam szét a karom értetlenül.
- Akkor tedd azzá!
- Hogy várhatod el tőlem, hogy olyanokkal osszam meg a gondjaim, akik soha nem fogják megérteni őket?! - Hallottam, hogy a hátam mögött érkező Oliver döbbenten felszusszan, ám mindez már nem bírt érdekelni; torkig voltam a bátyám folyamatos anyáskodásával, és azzal, hogy olyan személyiséget akar rám kényszeríteni, amitől nem is állhatnék távolabb.
- Esetleg próbálj meg egy kicsit nyitni mások felé! - ragadta meg a karom, mikor kitárva az ajtót beléptem volna a szobámba.
- Csak azért, mert te görcsösen normális akarsz lenni, ne próbálj engem is azzá tenni! - kiáltottam rá türelmemet vesztve, s ez végre, vitánk kezdete óta először döbbent megállásra késztette. - Mindig is gyűlöltem az embereket és mindent, ami velük jár, fogadd el! Soha nem lesznek olyan kapcsolataim, mint neked, és soha nem fogok érezni irántuk semmit, mert nincs senki, aki méltó lenne rá, s a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hogy ez neked tetszik-e, vagy sem!
Nem törődtem vele, szavaim milyen lenyomatot hagytak a hátramaradókban; csupán lehajtott fejjel becsaptam magam mögött a kopottas ajtót, s az ágy alól dafke is kihúztam egy szál cigarettát, hogy lehetőleg örökre kiűzhessem elmémből a csalódott pillantásokat, melyeket a barátaim vetettek rám.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
