Schachspiel - Sherlock 2. generation

Jó ember

~OLIVER~

  A buszról egyből egy pocsolyába sikerült ugranom, mikor megérkeztem a Baker Street elé. Futva tettem meg a maradék pár métert a bejárati ajtóig, de az eső olyan hatalmas cseppekben zuhogott, hogy még ezen a rövid távon is bőrig áztam. Ha már előrelátó nem voltam, legalább útközben képes voltam gondolkodni: vízálló dossziéba tettem az iratokat, amiket lenyúltam a Yardtól, és az egyik pékségben vettem pár szelet pitét Mrs. Hudsonnek bocsánatkérésként, amiért megint összegányolom a szőnyegét. 

  - Áruld el - vágott hozzám egy törülközőt Darius a fejét csóválva -, hogy mit tettek a családod ellen az esernyők! 

  - Mindig azt hiszem, hogy nem lesz olyan komoly eső - nevettem fel. Felakasztottam a kabátomat az előszobában, és vizes pulcsimból is kibújva átvágtam a szobán, hogy köszöntsem Serát is, akitől akármennyire húzódozott, csak sikerült végül lopnom egy csókot. 

  - Hideg vagy - fanyalgott.

  - Majd felmelegszem - vontam vállat, és a rend kedvéért még odadugtam hozzá a fejemet. Felkiáltott a csöpögő víztől, és megpróbált eltolni magától, mire én még erősebben tartottam magam - örökké képesek lettünk volna így harcolni, ha Darius nem rontja el - szokása szerint - a pillanatot. 

  - Ha ezt akarjátok csinálni, menjetek el itthonról - vetett ránk egy metsző pillantást. 

  - Mit csinálunk? 

  - Undorítóan szerelmesek vagytok - fintorgott, és a kezébe vett egy könyvet. - Ha két percnél tovább nézlek titeket, diabéteszt kapok. 

  Sera felhorkant, és visszafordult az előtte álló géphez. Én is inkább csöndben kezdtem tenni a dolgomat, de nem bírtam az arcizmaimmal; öröm és cukormáz az élet, ha valakinek ilyen támogató barátja van. 

  Kihalásztam a táskámból a különböző papírokat, és miután lesöpörtem pár könyvet és cigarettacsikket az asztalról, ki is teregettem őket magam előtt. Lestrade  több, mint boldogan bocsátotta rendelkezésemre ezeket az iratokat, mikor bejelentettem neki, hogy beszállok a bizniszbe - azt mondta, büszke, hogy kinevelheti a jövő nagy nyomozóit, de fogadni mertem volna, hogy csak örül, amiért nem neki kellett ezzel foglalkoznia. 

  - Hogy haladsz? - gördült mellém Sera. 

  - Legutóbb Watfordban látták öt napja - böktem az egyik térfigyelő kinyomtatott felvételére. - Más nyom azóta sincs, és ez is kihűlt. 

  - Watford... - ízlelgette Sera a kerület nevét. - Az Észak-London. Mit kereshetett ott Ignis? 

  - A Lutont - jelentette ki Darius szárazon. - Ha tippelnem kéne azt mondanám, azért nincs nyoma, mert elhagyta az országot. 

  Kiszáradt a szám, de azért kierőszakoltam magamból egy bólintást. Volt értelme annak, amit Darius mondott, nagyon is volt. Minden fapados gép a Lutonról száll fel - ezeken Ignis akkor sem kelthetne kisebb feltűnést, ha nem lenne rajtuk. Abban pedig, hogy a körözés ellenére képes volna elhagyni Angliát, egy pillanatig sem kételkedtem. 

  Sera vigasztalóan a tenyerembe csúsztatta a kezét, ez tartott csak vissza attól, hogy mindent lesöpörjek az asztalról. Hosszú napok és álmatlan éjszakák kutatása - mindegyik értelmét vesztette. Ignis már rég elrepült az országból ki tudja, hová; ha ezután megtaláljuk, maga lesz a csoda.