Schachspiel - Sherlock 2. generation

Eredmény

~SERA~

  Lehajtott fejjel, döbbenten hallgatva szobroztam a nappali küszöbén. Feladta magát. A tettes feladta magát, s közben én a közelében sem jártam a megoldásnak. Hogy történhetett ez?! Hogy kerülhette el egy ilyen nyilvánvaló dolog a figyelmem?! 

  - Bevallotta, hogy ő ölte meg Kitty Riley-t? 

  - Be - bólintott apám, lealacsonyító pillantást vetve rám. Megráztam a fejem, s szó nélkül a felfelé vezető lépcső felé indultam; nem akartam emberi lényt látni egy ekkora fiaskó után. 

  Hallottam, hogy az ajtó becsukódik távozó barátaim után, s kicsivel később Mrs. Hudson is feljött kíváncsiskodni, s hogy kissé rendet rakjon a rumlis konyhában. Hamarosan halk, ám kétségtelenül gyönyörű hegedűszó kúszott be küszöböm alatt; kinyitottam az ablakom, s egy szál cigivel és a fejhallgatómmal kiültem a keretre, hogy még véletlenül se halljam. Semmit nem bírtam elviselni, ami apámmal volt kapcsolatos. 

  Magam elé vetítettem a holttest képét, s akárhogy gyötörtem is végletekig túlhajszolt elmém, nem bírtam meglátni a másik tettes nyomait. Csalódottan fújtam ki egy nagy adag füstöt az alattam elterülő Baker Streetre; ezek után még annyira sem fog támogatni, mint eddig. Itt lett volna a tökéletes alkalom, hogy bizonyítsak, és helyette hatalmasat zuhantam. 

  - Azért nem ugrasz ki, ugye? 

  - Hiányoznék? - húztam el a szám. 

  - Most már mindent megkérdőjelezel? - szusszant fel Darius, s ugyan nem fordultam felé, tudtam, hogy a szemét forgatja. Mikor másodpercekig nem kapott választ, néhány lépéssel átvágott a sötétbe burkolózó szobán, s fürgén felkapaszkodott mellém az ablakpárkányra. Szemem sarkából lopott pillantást vetettem rá; jobbjában, amellyel nem kapaszkodott, egy csomag csokis sütit szorongatott. 

  - Koporsószög - szólaltunk meg tökéletesen egyszerre. Halkan felnevettünk, s miközben én beleszívtam a cigarettámba, ő bekapott egy szem kekszet. 

  - Gondolkodtam az ügyön. 

  - Minek? - horkantottam, s még az sem érdekelt, hogy hangomból üvöltött a csalódottság. - A tettes feladta magát, apa is megmondta. 

  - És te ebbe bele is nyugszol? - igazította meg a szemüvegét a bátyám. - Mert szerintem ezzel egyáltalán nincs vége. Mi van a hajszállal, amit Ignis talált? Vagy a sorozatgyilkossal, a másik tettessel? 

  - Miért hiszel ennyire ebben a teóriában? - fordultam felé hirtelen. - Hiszen még az se biztos, hogy igaz! 

  - Nem a teóriában hiszek, hanem a képességeidben - jelentette ki egyszerűen. - Ha te azt mondod, sorozatgyilkos volt, akkor az volt. 

  Haloványan elmosolyodtam, s óvatosan a bátyám vállára hajtottam az arcomat, fejemet kissé a nyakába fúrva.

  - Mi van, ha végig rossz irányban tapogatóztunk?

  Megint.

  - Mire gondolsz? - nyomtam el a csikkemet. 

  - Szerintem az a gyilkos, aki után mi elindultunk, maga az összekötő ember. 

  A szívem kihagyott jó néhány dobbanást, ahogy a bátyám felé fordultam. Révetegen megráztam a fejem - az egész túlontúl ésszerűtlennek tűnt, holott tudtam, éreztem, hogy igaza van. Mi más magyarázat létezhet? Riley-t nem áldotta meg túl erős fizikummal az ég, nem volt szükség két emberre az ártalmatlanításához... S ha belegondolunk, hogy a második elkövető egy sorozatgyilkos...