Schachspiel - Sherlock 2. generation

A reszkető gyilkos

~SERA~

- Mi van? - Darius ritkán feledkezett meg tökéletesre polírozott illeméről, de ez most pont kivételt képezett. A Rose Watson által átlinkelt újságcikk alapos áttanulmányozása után tüstént összehívtuk a kupaktanácsot, hogy megbeszéljük a fejleményeket, amelyek nem épp azt a reakciót váltották ki közönségünkből, amire számítottunk: a bátyám megrökönyödötten kikerekedő szemmel vizslatta izgatottan vibráló kettősünket, Ignis pedig a másik ágyon egy csomag chipsszel a kezében vigyorogva figyelte a családi közjátékot.

- Én se tudtam róla, nyugi - legyintettem beletörődően.

- Azt hittem, egyedül anya volt az, aki... akivel... - próbálta megfogalmazni mondandóját a testvérem, mire Ignis és Oliver is nevetésben törtek ki.

- Ki hitte volna, hogy apánk sem szent ember - húztam el a szám, ajkaim sarka azonban önkéntelenül fölfelé húzódott.

- Tehát ott tartunk, hogy van egy magas, balkezes, hajós gyilkosunk és egy médiaprostink, aki Sherlockkal kavart fiatalkorában? - összegezte Ignis felvont szemöldökkel. - Lehet, hogy én vagyok a hülye, de ennek a kettőnek köze sincs egymáshoz.

- Dehogy nincs - meredtem rá értetlenül. - Összeköti őket egy gyilkosság.

A következő fél órában a chips ropogásán kívül más nem törte meg a csöndet. Mindnyájan Oliver legkülönbözőbb fájljai fölé hajolva igyekeztünk kibogozni Janine Hawkins halálának történetét; megnéztünk néhány biztonsági kamerás felvételt, elolvastuk az általa készített interjúkat és riportokat, a cikket pedig, melyben ,,kitálal" apámról a nagyközönség előtt, már betéve tudta valamennyiünk. Közel egy óra után pillantottam fel legközelebb, s az elém táruló látványtól csaknem felnevettem: Ignis denevérpózban tartotta az arca előtt a telefonját, egyedül a lába volt csak fenn az ágyon, Darius keresztben elnyúlva a matracon aludt vagy meditált, arra nem jöttem rá, Oliver pedig törökülésben, lehajtott fejjel szuszogott, ölébe ejtve a világító kijelzőt.

- Sind sie eingeschlafen?* - suttogta egyszer csak Ignis, s mivel németül szólalt meg, tudtam, szavait hozzám intézi.

Előrenyúlva megböködtem a bátyám arcát, ám várakozásaimhoz híven a szeme se rezdült, így nyugodtan fordultam vissza barátnőm lábfeje felé.

- Beide.**

- Gyanúsak vagytok ti nekem - váltott vissza angolra. Sejtettem, hogy erről fúj a szél, mégis inkább tettem a hülyét, hátha kicsit húzhatom az időt, és az illetékes esetleg felébred, megmentve engem egy kínos beszélgetéstől.

- Mármint kik?

- Te és Oliver - lendült fel hirtelen, hogy visszakapaszkodva az ágyra a szemembe nézhessen. - Mostanság sok időt töltötök együtt. Esetleg... Imponál a kitartása?

- Imponál - bólintottam, elvégre nem mondhattam, hogy nem esett jól a fiú lankadatlan udvarlása, még úgy is, hogy talán nem szándékosan tette. - De ez sajnos nem elég a vonzalomhoz. Ha esetleg féltékeny lennél-

- Erről szó sincs, Gott, dehogy! - nevetett fel Ignis hátravetett fejjel, hogy frufruja egészen a szemébe lógott. - Nekem egészen más fajta srácok jönnek be. Miattad kérdeztem.

- Miattam?

- Jót tenne neked egy kapcsolat - pillantott végig rajtam a barátnőm. - Ne forgasd a szemed, igazam van! Oliver jó fej és viszonylag még helyes is, ráadásul rajtad kívül észre sem vesz mást, pedig ha kicsit felnéznél a cipőd orrából, meglátnád, hogy mennyien forognak utána.