Schachspiel - Sherlock 2. generation

Bűnrészesség

~OLIVER~

  Délelőtt tizenegy óra volt, mire a vonatunk begördült a Paddingtonra. Ahogy közeledtünk a fővároshoz, úgy uralkodott el rajtunk a szorongás: tudtuk, onnantól, hogy betesszük a lábunkat Londonba, mi magunk is első számú célponttá válunk Ignis szemében - elhatározásunk azonban szilárd volt, így liftező gyomorral ugyan, de taxit fogtunk, s elindultunk a Baker Street felé. 

  Idegesen doboltam a térdemen, s magamban számoltam a hátralevő utcákat. Egész úton egy percre sem hunytam le a szemem, így már jóformán szédelegtem a fáradtságtól. Darius ezzel szemben úgy viselkedett, mintha semmi gondja nem volna a világon; ahogy kihúzott háttal, semleges arccal ült az ülésen, olyan volt, mint egy modern kori kőszobor. Hihetetlen, mennyire különbözik ez a viselkedés Sera impulzív kitöréseitől. 

  - Darius?! Oliver?! - Mrs. Hudson egyik meglepetésből zuhant a másikba, mikor megpillantott minket a küszöbön. - Hallottátok, igaz? 

  - Sera itthon van? - fordította a fejét a szobatársam az emelet felé, tökéletesen elengedve a füle mellett a kérdést. 

  A főbérlő sértetten bólintott, s félreállt, hogy bemehessünk. Bocsánatkérően pillantottam rá, s röviden elmeséltem, miként szereztünk tudomást Ignis pálfordulásáról - mire én is felszaladtam az emeltre, Darius már a nappaliban üdvözölte a szüleinket, akiket csodák csodájára ismét együtt találtunk. Apám elképedve tápászkodott fel a foteljéből, mikor engem is megpillantott az ajtóban, Mr. Holmes ellenben úgy viselkedett, mint aki már számított rá, hogy beállítunk.

  Már nyitottam a számat, hogy barátnőm felől érdeklődjek, ám abban a pillanatban meghallottuk, hogy kitárul az emeleti hálószoba ajtaja, s hamarosan a zsanérok zajához két láb dobogása is társult, ahogy a lány lerohant a lépcsőn. Egy pillanatig meglepetten torpant meg a küszöbön, ám akármi hökkentette is meg, hamar túllendült rajta: ajkát halovány mosolyra húzta, s pár lépéssel a bátyjánál termett, aki olyan szorosan ölelte magához, mintha egy éve nem találkoztak volna. 

  - Hogy vagy? - mormolta a hajára hajtott arccal. 

  - Pocsékul - felelte Sera, s reszketegen felnevetett. - Annyira sajnálom... Ha rájöttem volna... 

  - Nem a te hibád - csóválta a fejét Darius, s eltolva magától a lányt komolyan a szemébe nézett. - Én se láttam. 

  - Mondtad, hogy valami nem stimmel vele, és én nem hittem neked.

  - Én pedig nem gyanakodtam tovább. 

  - Mert bíztál az ítélőképességemben - húzta el a száját Sera csalódottan. 

  - Nem, hanem mert fel se merült bennem, hogy egy ilyen élénk lány, mint Ignis, egy beteg ember lehet. Végig segített nekünk, sose próbálta eltitkolni, ki ő valójában, s ezzel elaltatta minden balsejtelmem. 

  - Ha valamit titokban akarsz tartani, kürtöld világgá - suttogta a lány fájdalmasan, Darius pedig lesütött szemmel bólogatott. 

  - Nem az a kérdés, hogy ki mekkorát hibázott - léptem előre, félbeszakítva a testvérek agonizálását. Szomorúan néztem végig rajtuk: egyiküket sem láttam még ennyire maga alatt, sőt, a szobatársam most először viselkedett érző emberként, amióta ismertem. Ijesztő volt, és egyben dühített is a gondolat, hogy Ignisnek ekkora hatalma van fölöttük. 

  - De igen, az - bólintott Sera, s végre, érkezésünk óta először felém fordult - pillantása azonban nagyon nem olyan volt, amilyent vártam. Hiányzott belőle a tettre kész csillogás, ami akkor sem hunyt ki, ha netán elakadt. Elhagyta karót nyelt tartását és gunyoros mosolyát - mintha teljesen kiégett volna. - Sajnálom, Oliver. Tényleg.