Schachspiel - Sherlock 2. generation

Mosoly mögé rejtett kések

~SERA~

- Miért nem tudhattunk erről? - vonta fel egyik világos szemöldökét Rose. A kliens és Mrs. Hudson távozását követően az igen kínos hangulatban toporgó hatosfogat helyet foglalt a szokás szerint háborús övezethez hasonlító nappaliban: a Watson-testvérek a kanapéra telepedtek, mi pedig a bátyámmal melléjük a karfára; kihallgatóbizottság voltunk, kiknek a fotelben ülők most kénytelenek voltak vallomást tenni. 

  - Nem akartunk titeket belekeverni - szólalt meg nagy sokára a szőke férfi. 

  - Nem jött össze - jelentette ki Darius gúnyosan, s merev mosolyt villantott apára. - Nálunk az egész ott bukott meg, hogy együtt nőttünk fel egy levágott fejjel a frigóban. 

  - És mint látod, mi is megtaláltuk a magunk útját a bűnügyekhez - kapcsolódott be Oliver. Így, közelről még szembetűnőbb volt a hasonlóság közte és John között - mintha Rose nem is abba a családba tartozott volna a kék szemeivel és apró orrával. 

  - Megértjük, ha idegesek vagytok... - sóhajtotta a családfő, tenyerével önkéntelenül megtörölve a száját. 

  Bűntudata van. Holnap randevúra megy, de nem tervez másodikat. Három kávét ivott ma, az utolsót negyed órája. Biciklivel jár dolgozni, a porckopása ellenére is. Éjjeli ügyeletes volt, délután ledőlt fél órára, azt már nálunk. Meglepve pillantottam apámra, aki állát a tenyerébe támasztva épp Olivert vizsgálta; mikor egy röpke másodpercig találkozott a tekintetünk, mindkettőnk arcán hitetlenkedő kifejezés suhant át: ez most komolyan ennyire könnyű? 

   - Miért lennének? - kapta fel a fejét kettes számú felmenőm. - Néhány génen és véletlenségből együtt töltött éven kívül semmi nem köti őket hozzánk. 

  Összesen ketten voltak, akiknek a szemöldöke nem szaladt fel a haja tövéig: Darius és Mr. Watson. Előbbi valószínűleg mélyen egyetértett vele, utóbbi pedig megszokhatta az efféle empatikus és megható nyilatkozatokat - a kanapén ülők azonban egyenesen megbotránkozva pillantottak rá. 

  - Van benne valami - húztam el a számat, mire Oliver döbbenten fordult felém. Jót mulattam kétségbeesett arckifejezésén: szemlátomást most tudatosult benne, hogy e fedél alatt valószínűleg ő és a nővére számítanak egyedül épelméjűnek. 

  - Megesküdtél kiskoromban, hogy nem mész vissza dolgozni! - terelte vissza a beszélgetést a háborgó vizekre Rose. - Könnyű ígéret volt, ha közben abba se hagytad! 

  - Bele se gondoltál, milyen veszélyes az, amit csináltok? - pillantott fel összekulcsolt ujjaiból a legifjabb Watson is. 

  - Dehogynem! Pont ezért nem vontalak be titeket! 

  - De itt most nem rólunk van szó! - csattantak fel a kanapén ülők kórusban. Mi hárman, akik nem vettek részt a perpatvarban, meglepetten pillantottunk a szőkékre: meg se fordult a fejünkben, hogy az aggodalom kétoldalú is lehet (na nem mintha apánk borzasztóan félt volna, hogy valami bajunk esik). 

  - Elhiszem, hogy ez régen még működött, de ma már nem vagy olyan fiatal! - könyörgött Oliver.

  - Egyáltalán miféle emberek után nyomoztok? - folytatta Rose is. 

  - Akármelyikük megölhet egy szempillantás alatt! Nem akarlak húsz évesen eltemetni! 

  - Te jó ég, gyerekek! - emelte fel megadóan a két kezét Mr. Watson, mielőtt még jobban belelovalhatnák magukat a korai árvaság gondolatába. - Nem fogok olyan küldetéseket vállalni, amikről úgy vélem, túl veszélyesek. Megfelel?