Schachspiel - Sherlock 2. generation

Egy nap

~OLIVER~

  Éles fájdalom hasított a bordáim alatti területbe. Felnyögtem, de rögtön köhögnöm is kellett ettől a kis hangtól - milyen rég nem használhattam a hangszálaimat, hogy így be vannak rozsdásodva? 

  A fájdalom egyre erősödött, csaknem elviselhetetlenné vált. Égett a bőröm, alatta pedig mintha egy szörny rágcsálta volna a húsomat. Becsúsztattam a kezem a kórházi hálóing alá, és mikor az ujjaim gézlapokat tapintottak, hirtelen minden beugrott. A lövés az uszodában, és az, hogy miért vállaltam be. 

  Lassan kinyílt a kórterem ajtaja, és egy nővér lépett be rajta. Mikor meglátta, hogy ébren vagyok, ijedtében elhajította a karján hozott gézlapokat, és hanyatt-homlok kiszaladt a folyosóra. Furcsállva néztem utána, ám a helyzet akkor vett csak igazán ijesztő fordulatot, mikor visszatért a nyomában két orvossal és még egy ápolóval, akik a fejem fölött álltak neki konzíliumot tartani. 

  - Elnézést... - próbáltam közbeszólni, ám az egyik doktor szinte oda se figyelve visszanyomott a matracra, hogy megnézhesse a pulzusom. - Bocsánat... 

  - Furcsa, hogy ilyen hirtelen ébredt föl. 

  - Nem, épphogy várható volt. 

  - Már elnézést! - köhögtem. Oda se bagóztak. 

  Mivel láttam, hogy makacskodással nem megyek sokra, inkább türelmesen kivártam a nagyvizit végét, és mikor már a két tuskó kivonult, kaptam csak el a nővért, aki a kötéseimet cserélte. 

  - Elnézést, megmondaná kérem, mennyi ideje voltam kómában? 

  - Két hete - felelte mosolyogva, nekem azonban hirtelen az összes szervem a gyomromba költözött. Két hete?! Hiszen az rengeteg idő! Örülhetek, hogy nem kapcsoltak le a gépekről!

  És ennyi idő alatt akár már véget is érhetett a sakkjátszma. Főleg, ha Sera a balesetem után kicsit belehúzott. 

  - Kérem... Idehívná nekem John Watsont? - Beszélnem kellett valakivel, mert hirtelen szörnyű rossz érzésem támadt. Tudni akartam, hogy állunk, méghozzá azonnal. 

  - A doktor úr ma nem ügyel - tárta szét a karját a nővér sajnálkozva. 

  - Akkor Rosamund Watsont, Sherlock Holmest, vagy Molly Hoopert, Seraphina Holmest, nekem mindegy, hogy kit, aki meg van adva értesítendő személynek! - könyörögtem. Nem tetszett az a kifejezés, ami az ápoló arcán átsuhant Mr. Holmes nevének hallatán. 

  Az alacsony asszony futó pillantást vetett az arcomra, majd csöndben cserélte tovább a kötésemet. A lépemet eladtam volna valamiféle válaszért, hiszen lassan levegőt se kaptam a pániktól. Valamit nem akar nekem elmondani. 

  Ignis nyert volna?! De azt ő honnan tudhatná?

  Amennyire ismertem a rendszert, Ignis egyféle módon nyerhetett. Leütötte a királyt. 

  - Kérem, valakivel beszélnem kell közülük - nyögtem ki fulladozva. Mr. Holmes meghalt? Hogy történhetett ez?! Ez mindent megmagyarázni látszott; hogy miért nem dolgozik apám, és hogy mi volt az a kifejezés a nővér arcán, amikor megemlítettem a nevét.