Schachspiel - Sherlock 2. generation

Autóstopp

~SERA~

  Lejjebb csúsztam az átmelegedett bőrülésen, s megpróbálva figyelmen kívül hagyni a szemetes tetejére állított táskarádió zaját lehunytam a szemem. Fél órája indultunk útnak az állomásról; kerestünk magunknak egy néptelenebb szakaszt, s miközben én átnéztem a hátizsákot, hogy végül mit is kaptam, Oliver befogott egy állomást, ami reklám és zenék nélkül csak a híradót adta - ez volt a leggyorsabb módja, hogy megtudjuk, észrevették-e a szökésem. 

  Az előttem levő üléssoron műanyagzacskó zörgése hallatszott. Kíváncsian nyitottam ki a szemem, s éhesen szimatoltam bele a levegőbe: dél óta nem ettem semmit, s azért a börtönkoszt sem egy gourmet menüsor. 

  - Kérsz? - nyújtotta felém Oliver. Feljebb tornáztam magam a helyemen, s gondolkodás nélkül vettem néhányat - mint utóbb kiderült, valamiféle chips volt. 

  - Mennyi kajánk van még? - kérdeztem. 

  - Rose elég sokat csomagolt, majdnem egy egész táskányit. Miért? 

  - Mert egy szakaszon valószínűleg gyalogolni fogunk - függesztettem komor tekintetem a mellettünk elsuhanó mezőkre. A fiú lassan bólintott, s hátradőlve folytatta a nassolást. 

  Keveset beszéltünk, mióta elindultunk - korábbi sérelmeink ott lebegtek a levegőben, ám az otthoni események fényében valahogy egyikünk sem akarta őket szóba hozni. Így maradt a kellemetlenebbik út: néma csendben zötykölődni egy csaknem üres kabinban, s addig bámulni a másikat, míg ránk nem néz. Próbáltam kipuhatolni, vajon most hogyan érez irántam, ám az a szoborszerű kifejezés, amit az arca magára öltött, teljesen kiismerhetetlenné tette, engem pedig halálra rémisztett. 

  Hajnalodott, mi pedig kezdtünk bizakodva tekintetni az előttünk álló útra: már a táv felét magunk mögött tudhattunk, s még mindig volt néhány óránk hajnalig. Az egyetlen feszült helyzet akkor érkezett el, mikor az ellenőr bekopogott, hogy ellenőrizze a jegyeinket - szerencsére azonban különösebb érdeklődés nélkül továbbment, s mi fellélegezhettünk. 

  Londoni hírek következnek - recsegte a bemondó, mire mindketten érdeklődve hajoltunk közelebb. Pillantásunk egy másodperc erejéig találkozott, majd ismét a rádiót kezdtük szuggerálni. 

  Tömeges kitörés történt tegnap éjszaka a főváros börtöneiben - hangzott a vezető hír. - Több fogoly, köztük a veszélyes sorozatgyilkos-pár egyik tagja, Seraphina Holmes is eltűnt. Aki bármelyikükkel találkozik, kérjük, azonnal értesítse a Scotland Yard lokális irodáját! Ne próbálják őket egyedül feltartóztatni! A lány súlyosan közvesz- 

  Oliver egyetlen mozdulattal elnémította az apró szerkezetet, majd haragosan a táskája mélyére süllyesztette. 

  - A következőnél leszállunk - közöltem jeges hangon, s szó nélkül a vállam köré kanyarítottam a kabátom. 

  - Az hol lesz? 

  - Newingtonnál - feleltem egy pillanatnyi gondolkodás után. 

  Mire a vonat begördült az apró állomásra, már útra készen várakoztunk az ajtónál. Kapucnimat mélyen az arcomba húzva, lehajtott fejjel leadtam Olivernek a csomagom, s hagytam, hogy lesegítsen a pár soros lépcsőn - szorosan egymás mellett indultunk el a többi leszálló utas között, tekintetünk azonban szakadatlanul az apró épületet pásztázta. 

  - Felszállt néhány ellenőr - súgta a fülembe a fiú aggodalmasan. - Gondolod, hogy itt is számítanak ránk? 

  - A hír húsz perce futott be. A kapitányság is körülbelül ilyen távol lehet. Ha szerencsénk van és egy kicsit kilépünk, pont elkerüljük egymást.