Schachspiel - Sherlock 2. generation

Jim

~SERA~

  Mikor pirkadni kezdett, feladtam a reménytelen forgolódást, és lassan leosontam a konyhába, hogy föltegyek magamnak egy kávét. Meglepetésemre a helyiséget nem találtam üresen: apa a pultnál ült, előtte összegyűrt és átfirkált papírok hevertek. 

  - Jó reggelt - köszöntem halkan, s elsétálva mögötte kíváncsi pillantást vetettem a lapokra. Kis híján felnevettem, mikor megláttam őket: ugyanaz a sakktábla-ábra díszelgett rajtuk, amivel én is szenvedtem a nagyiéknál. 

  - Ennek a lánynak van esze - jegyezte meg elismerően. -  Soha nem láttam még ehhez hasonlót. 

  - Meddig jutottál vele? 

  - Most végeztem. Csinálj nekem is - intett a fejével a konyhaszekrény felé. 

  Bólintottam, és kivettem egy másik bögrét is. Míg az ital lassan főni kezdett, leereszkedtem a pult másik oldalára apa elé; karikás szemeiből ítélve ő se aludta ki magát éjszaka. 

  - Megnézhetem? - nyújtottam ki a kezem hirtelen. Apám oda se figyelve elém lökte a lapot, amin látszott, elég sok javításon átesett már - mégis eltűntek róla a zavaró vonalak, és csak az egyértelmű, kifinomult ábra maradt. A saját vázlatomra gondoltam, a görbe vonalaimra és áthúzgálásaimra, és egészen elszégyelltem magam. 

  Megkönnyebbülten láttam, hogy a rajzaink majdnem minden ponton egyeznek. Egyetlen különbséget találtam csak: ő az én oldalamon a ló helyére állította Olivert, és a futáréra Dariust. 

  - Ezt nem értem - pillantottam fel. 

  - Ha az ellenfél túl közel ér a királyhoz és királynőhöz, egy átlagember előbb lép a lovassal, mint a gyaloggal. 

  - Szóval úgy véled, Oliver könnyebben kimozdítható, mint Darius? 

  Bólintott, én pedig töprengőn támasztottam állam a tenyerembe. Volt abban logika, amit mondott - elvégre a bátyámmal sokkal szorosabb a kapcsolatom, mint a másikkal. 

  Nem szorosabb. Egyszerűen más. Mindkettőnk állítása lehetett igaz, ugyanazért, amiért hamis. Frusztráltan felsóhajtottam, és belekortyoltam az időközben elkészült kávémba; miért pont érzelmi alapokon nyugszik ez a rendszer?! Ha a logika útján kellett volna megoldanom, már rég kész lennék. 

  - Mycroft letartóztatta Darius támadóit - jegyeztem meg hirtelen, mire apa keze beledermedt a gondolatba, amit eddig végzett. 

  - Megárt neki a kor - húzta el a száját, a gesztus mögött azonban sokkal több feszültség lapult, mint amennyit mutatott. 

  Egy pillanatig egymás szemébe néztünk, majd mintegy vezényszóra mindketten felpattantunk és áttelepültünk a nappaliba. Hamarosan a kis szoba dohányfüsttől volt illatos; én azt szívtam, amit még tőle loptam, ő pedig egy új dobozt bontott meg. Némán ültünk, mégis úgy éreztem, mintha egymás szavába vágva vitatkoznánk; tudtam, mi jár a fejében, így képes voltam reflektálni az ő gondolataira is. 

  Annyi időnk van felkészülni, amíg Ignis megszervezi a támadást. Az általában... 

  - Egy hét - jelentette ki apa. - Ha kiszemelte az áldozatát, kevesebb. 

  - Az emberei úgy tudják, Darius meghalt. Az első adandó alkalommal el fogják neki mondani, ő pedig más célpontot keres. 

  - Kár. 

  - A bátyámról beszélünk! - fortyantam fel. 

  - Pontosan! - állt fel hirtelen apa. - Nekünk az lenne a legjobb, ha továbbra is vele próbálkozna. Sokan védik, és megvan a magához való esze... Nem könnyű célpont. Van Dierennek rámenne az összes gyalogja, mi pedig időt nyernénk.