Darius

177 21 14
                                    

~OLIVER~

  Közel három nap telt el, mire Sera kiheverte annyira a börtönben töltött napokat, hogy ismét munkához lásson. Indulásunk óta most nyugodtam meg először, hisz végre olyan volt, mint amilyennek megismertem: arrogáns, elutasító és fáradhatatlan. Eleinte megpróbáltam segíteni, ám hamar beláttam, nélkülem jobban megy ez neki, így inkább a ház körüli teendőkbe szálltam be, hogy megháláljam a nagyszülők vendégszeretetét. 

  - Néha kíváncsi vagyok, mi jár a fejükben - jegyezte meg Mr. Holmes mosolyogva egyik nap, mikor fát vágtunk a kertben. 

  - Én is - bólintottam, hisz meg se kellett kérdeznem, kikre gondol. - De szerintem addig jó, amíg nem tudjuk. 

  Az idős férfi felnevetett, s kettéhasított egy újabb tönköt. Hamar kiderült, hogy egyáltalán nem konyítok a favágáshoz, ám hála istennek vendéglátómnak elég türelme volt hozzá, hogy megtanítson rá; még mindig nem vágtam tökéletesen félbe a fadarabokat, de legalább eltaláltam őket. 

  - Min dolgozik most?

  - Nem tudom - húztam el a számat szomorkásan, s lehajtott fejjel odébb rúgtam pár fadarabot. - Mondott pár szót valami sakk-rendszerről, de nem avatott be a mélységeibe. 

  - Sose bánd - hunyorgott Mr. Holmes vidáman. - Így is kiváltságos helyzetben vagyunk. 

  - Mire gondol? - egyenesedtem fel. 

  - Az olyan zsenik, mint Sera, vagy a feleségem, gyakran magányosak. Az az egy ember, akit megtűrnek, nagyon különleges. 

  Haloványan elmosolyodtam, s mindketten visszatértünk a munkánkhoz. Szerettem volna hinni neki, ám tudtam, hogy a helyzet ennél jóval bonyolultabb, elvégre ha él a világon átlagos ember, az én vagyok. Az az egy ember a barátnőm számára sokkal inkább Darius - ő valóban különleges. 

  Valaki a nevemet kiáltotta a ház irányából. Kíváncsian engedtem az oldalamra a fejszét, hogy szembeforduljak az érkezővel; a füvön Sera rohant felém, sötét tincsei valósággal úsztak utána a levegőben. Ugyanazt a ruhát viselte, mint tegnap este: fekete melegítőt, ujjatlan trikót, s válla köré egy vastag kendőt tekert meleg ruhaként. 

  - Kezdek rájönni! - közölte izgatottan. Kis híján a szerszámot is elhajítottam a kezemből, olyan gyorsan fordultam Mr. Holmes felé, hogy elkéredzkedjek; tudtam, mennyit dolgozott a lány a rendszer megfejtésével, így égtem a vágytól, hogy végre én is láthassam. 

  Nyakunk-bokánk törve szaladtunk vissza a házba, s a nappaliban gyorsan ledobtuk magunkat a kanapéra, hogy mindketten a kiszolgált füzet fölé tudjunk hajolni. Sera felkapva egy ceruzát magyarázni kezdett - ujjai közt csak úgy táncolt az íróeszköz, annyira remegett a keze. 

  - Ignis a börtönben azt mondta, nincs semmilyen terve - illetve, a szavaiból azt szűrtem le, vezet egyfajta listát a lehetséges áldozatokról, de hogy éppen kire csap le, random választja ki. A látogatás végén úgy búcsúzott tőlem: es gibt immer eine Revanche, alias mindig van visszavágó. Utalhatna ez másra is, de ő minden egyes szavát tudatosan választja meg, ezzel tehát arra célzott, az egész számára egy játék. Ezt amúgy alátámasztja az ügy szabályos menete is: összejött a társaság, megtaláltuk a hullát, lelepleztük a tettest, találtunk még egy hullát, apám elfogta azt a gyilkost is, meghalt a nagynéném, és végül Ignis most rács mögött ül. Mintha minden lépése attól függött volna, mi hogy reagálunk. 

Schachspiel - Sherlock 2. generationTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang