Fura idegen (Yoongi ff.)

8.

A kisebb ajándékok, üzenetek, kis cetlik továbbra is csak jöttek.

Próbáltam kideríteni hogy ki lehet az aki zaklat, de egyerűen soha sem találok semmit sem.
Soha sem látom az illatőt meg semmi. Néha hallom a lépteit amikor éjszakánként egyedül megyek haza, de amint megfordulok hogy rajta kapjam az illetőt, senkit sem látok ott.

Lassan már kezdem azt hinni hogy már csak beképzelem magamnak a dolgokat, és hogy kezdek megőrülni.

Van amikor az üzenetek olyan durván jönnek az idegentől hogy semmit sem tudok csinálni, mert a telefonom folyton csak rezeg és rezeg.

Megrémiszt és az őrületbe kerget az egész helyzet.

A fiúk is észrevették rajtam hogy máshogy viselkedek, de nem mondtam el nekik hogy mi is történik mostanában velem.

Csak Joonnak mondtam el. Nem mintha lett volna választási lehetőségem, mert konkrétan kierőltette belőlem azt hogy meséljen el a dolgot neki.

Azt mondta hogy legyen nappal vagy éjjel, hogyha sms bombázik ez a zaklató, vagy ha az üzenetek átmennek ijesztőbe, nyugodtan hívjam fel, ő pedig átjön hozzám hogy ne féljek annyira.

Most is Joont hívom ezzel kapcsolatban.

- Már megint zaklat? - morogta álmos hangjával a telefonba.

- Igen. Át tudnál jönni? - sajnáltam szegényt hogy este kell ezzel basztassam, de nagyon parázok.

- Persze. - el is köszöntünk egymástól, kinyomva a hívást.

Ahogy dobtam volna le a telefonomat az ágyamra, azonnal megrezzent a kezemben a készülék.

Ismeretlen: Kivel beszélgettél? Ugye nem egy másik sráccal.

Nem nyitottam meg az üzenetet, csak a telefonom kijelzőjéről olvastam el gyorsan, hogy ne lássa azt hogy megnyitottam az üzenetét.

Ismeretlen: Tudom hogy elolvastad az üzenetem cica. Nem szép dolog figyelmen kívül hagyni valakit aki csak beszélgetni szeretne. ;'(

Azonnal eldobtam a telefonomat az ágyra, az ablakomhoz sietve.

Kinéztem, de egyszerűen senkit sem láttám oda kint.

Perceken keresztül csak az ablakomban álltam, hátha megpillantom zaklatómat, de csak a sötétséget láttam.

Megpillantottam hogy Joon leparkolt a házunk elé motorjával, leszállt, leállította a járművet, én pedig azonnal rohantam is le a bejárati ajtóhoz hogy beengedjem.

Azonnal kivágtam az ajtót a helyéről, berántottam a férfit és azonnal bezártam az ajtót, majd lecsekkoltam még egyszer hogy biztos be van-e zárva.

- Na, ennyire be vagy parázva? - nevetett fel egy kicsit, egy fél oldalas vigyorra húzva a száját.

- Ez gecire nem vicces. - vágtam rá mérgesen a hátára.

- Jó, jó tudom. - fogta meg a kezeimet hogy ne üssem tovább.

Lerúgta a cipőt, majd egyik kezemet elengedve indult el velem a lépcső felé.

- Menjünk inkább, mutasd meg hogy miket írogatott neked ez a csávó. Utána pedig elmehetünk aludni.

Ezzel el is kezdett felvezetni a lépcsőn, egyenesen be a szobámba.
Becsuktam magunk mögött az ajtót.

Azonnal ledobta a táskáját a földre, majd kezemet elengedve elindult az ágyamon fekvő telefonomhoz.

Feloldotta, mivel tudta hogy mi a kódom, majd elkezdte elolvasni az üzeneteimet.

- Ki az a férfi aki hozzád jött kedvesem? A barátod, vagy a szeretőd? - kezdte el hülye hangon olvasni az üzenetet, próbálva visszatartani a nevetését.
- Ez a csávó egy bohóc. - fakadt ki belőle a nevetés.

- Persze ha téged stalkolna egy őrült exed vagy egy vad idegen csaj vagy csávó akit nem is ismersz, akkor nem így reagálnál.. - szűrték ki fogaim körül morogva, nem éppen a legvidámabb hangulatban.

- Jaj ne legyél már ilyen. Itt vagyok veled. - ölelt szorosan magához, kezét a tarkómra vezetve, fejemet mellkasára fektetve, ahol hevesen dobogó szívét hallgattam.
- És mivel én itt vagyok, így nincs mitől félned. - motyogta hajamba.
- Menjünk aludni. - karolta át a vállamat, és az ágyhoz vezetett.

Ott álltunk egy pillanatig egymás mellett, az ágyamat bámulva, mikor megtette az első lépést, és felmászott az ágyamra, lefeküdt, kinyújtva a karját, végig fektetve az a párnákon, majd kinyújtotta felém a másik kezét.

- Nem kéne el menned lezuhanyozni? - tettem keresztbe a kezeimet mellkasom előtt.

- Az már megvolt még otthon az előtt mielőtt hívtál volna. - vigyorgott fáradtan fel rám.

- Át is öltöztél az alváshoz otthon? - forgattam meg a szemeimet, ő pedig feltámaszkodott, megragadta a csuklómat és berántott maga mellé, fejemet a párnán fekvő karjára fektetve.

- Azonnal indultam amint hívtál, úgyhogy át se tudtam öltözni utcai ruhába. - engedte el a csuklómat.
- Abban a ruhában jöttem ide amiben aludni készültem. - kuncogott hallkan.

- Akkor jó.. - hunytam le a szemeimet teljesen kifáradva.

Elvettem a telefonom a kezéből, hogy beállítsam az ébresztőmet. Ezt megtéve felpattant egy üzenet a telefonomon.

Ismeretlen: Miért engeded magadhoz olyan közel azt a férfit? Miért engeded az ágyas a feküdni?!

Megpróbélve nem törődni vele, lezártam a készüléket és kettőnk közé tettem.

- Jó éjt Joon. - motyogtam, várva egy válaszra, de csak halk szuszogással találkoztam.

Egy mosoly kúszott az arcomra a szuszogása hallatán, majd közelebb bújtam hozzá, kezemet derekára csúsztatva.

Lehunytam szemeimet, köszöntse az álmok birodalmát.