Fura idegen (Yoongi ff.)

9.

Az éjszaka közepén arra ébredtem hogy majd szomjan akarok halni.

Fetrengtem egy darabig még az ágyban Joon mellett, nem akarva kimászni a hideg levegőre.

Minnél tovább feküdtem a sötétben, annál paranoiásabb lettem, ezért úgy döntöttem hogy gyorsan lemegyek, iszok és vissza megyek aludni.

Óvatosan kikeltem Joon mellől, nehogy felébresszem, majd megragadtam a telefonomat hogy legyen mivel megvilágítsam az utamat.

Halkan kiosontam a szobámból, le a lépcsőn, egyenesen be a konyhába, telefonom fénye segítségével.

Elővettem a hűtőből egy kis palack vizet és el is kezdtem inni.

Ahogy a jéghideg vizet kortyolgattam, hírtelen megvillant a telefonom. Lenéztem rá, jól tudva hogy mit fogok látni.

Ismeretlen: Miért vagy ébren? Nem tudsz aludni?

Frusztráltan letettem a palackot, és felkaptam a telefonomat a konyhapultról.

MinJi: Hagyj békén. Ne keress többet!

Ismeretlen: Oh, azt szeretnéd hogy hagyjalak?

MinJi: Igen, pontosan ezt szeretném..

Ismeretlen: Rendben. Ez megoldható. Akkor már csak egy dolog van hátra. ^^

Az utolsó mondatot nem értve kezdtem el pánikolni egy kicsit.

Megfogtam a palackot, és cuccaimmal együtt mentem ki a nappaliba.
Leülve a fotelra megragadtam a távirányítót, és halkan elkezdtem tévétzni, hogy le tudjam valamivel foglalni folyamatosan forgó agytekervényeimet.

Akármennyire is koncentráltam a műsorra ami éppen ment, egyszerűen az agyamat nem tudtam nem elvonni attól amit utoljára írt.

Mit tervel? Mi van hátra?

Ezernyi kérdés futott keresztül a fejemben, de minden egyes kérdés újabb megválaszolatlan kérdésekhez vezettek el.

Hírtelen elkapott egy nagyon rossz érzés. Az összes szőr felállt a hátamon, gyomrom egy gombócba szorult, görcsben állva.

Körbe néztem, a tévé fényével megvilágított sötét helységet, hevesen verő szívvel.

Hírtelen megrezzent a telefonom, ami hatására egy kicsit megugrottam ijedtemben.

Megemeltem a telefonomat, letéve a palackot a dohányzóasztalra.

Ismeretlen: A kis barátodnak be kellett volna zárnia a hátsó ajtót.

Ahogy elolvastam az üzenetet, már meg is éreztem egy kart ahogy szorosan a nyakam köré tekeredett, egy másik kéz pedig befogta a számat, megakadájozva a sikításban.

Hátra nyúltam, hogy megkarmolhassam a mögöttem állót, minek hatására el is engedett.

Előre estem hatalmas levegőket véve. Próbáltam rendbe szedni magam, de az idegen már jött is.

Végigfektetet a földön, rám mászott, leülve a derekamra.
Két kezét a nyakam köré tekerte és szorosan el is kezdett folytogatni.

Próbáltam sikítani, de egy árva hang sem jött ki a számon a levegőhiány miatt.

Az arcához nyúlva kezdtem eltolni magamtól, de nem ment.

- Ne ellenkezz. - hallottam meg hangját a fekete maszkja mögött.

Megpróbáltam kivenni a kinézetét, de nem tudtam. Fél arcát maszkja takarta, haját egy baseball sapka alá rejtette, ez álltal szemeiből is csak egy kicsit láttam.

Szinte egy örökkévalóságnak tűnt mire a látásom elkezdett homályosodni.
Nem tudom hogy a könnyek miatt, vagy az oxigén hiány miatt, de egyre homályosabb lett minden.

Éreztem ahogy elernyed, majd minden elsötétedett körülöttem.