Napok teltek el azóta amióta elkezdtem megpróbálni meggyőzni hogy "megváltozott a véleményem" az egész helyzetemmel kapcsolatban.
Nem tudom hogy hogyan haladok vele, mert nem mutat ki semmit sem.
Minden olyan mintha semmi se történt volna. Jó nem minden olyan, mert nem kell a pincében aludjak, meg mikor itthon van akkor nem vagyok az ágyhoz bilincselve.
Most is itt ülök a kanapén ülök tévét nézve, miközben Yoongi valamit csinál a konyhában.
Tisztára halálra unom magamat. Ki akarok menni.
Már tisztára rosszul vagyok, annyi ideje nem mentem ki.
Oldalra nézve kinéztem az ablakon, és megláttam egy kosárlabda gyűtűt tornyosulni a hátsó kertben.
Az járt az agyamban hogy ki akarok menni és kosarazni, még hogyha ez az állat ott is lenne hogy nehogy lelépjek.
Annyira bámultam, hogy észre sem vettem a mögöttem álló férfit, ahogy lehajolt és a nyakamba bújt.
- Mit nézel annyira? - helyezte a kezeit a vállaimra.
- Nem mehetnénk ki? - suttogtam félve hogy mit fog mondani, vagy tenni.
- Hogy mi? Nem értettem. - egyenesedett ki egy mosollyal, de hiába is mosolygott hogyha a szemeit nem érte el.
- Nem mehetnénk ki? - ismételtem meg a kérdést, mostmár normál hangerőn, hátra fordultam.
- Kérlek hyung, menjünk ki kosarazni.. - könyörögtem neki, mostmár teljes testel felé fordulva, a kanapén térdelve.
Megfogott az arcom két oldalánál fogva, lehajolt és rögtön meg is csókolt, a szemeit szorosan lehunyva.
Szorosan bele kapaszkodtam a derekába, szemeimet pedig összeszorítottam, próbálva elviselni a cselekedetét.
Megnőtt körmeimet belé mélyesztettem, ő pedig csak egy sóhajjal vált el tőlem.
- Megyek elő keresem a labdát, addig vedd fel a cipődet és várj rám. - adott egy utolsó gyors csókot a számra, meghúzva gyengéden az arcomat, majd el is engedett és már ment is.
Rögtön mentem is az ajtóhoz, már magamra is kapva a cipőimet.
Az ajtónak támaszkodva lenéztem a kis kód panelre az ajtó mellett.
Elkezdtem azon gondolkozni hogy vajon mi is lehet a kód. Ha megtudnám akkor amikor nem figyel le tudnék lépni.
Lehunytam a szemeimet egy pillanatra, és megvakartam a szemöldökömet.
- Baj van? - hallottam meg maga Lucifer hangját magam előtt.
- Nem, csak pihentettem a szememet. - nyitottam ki a pilláimat, ellökve magamat a faltól.
Oda akartam sétálni mellé, de megragadta a karomat, magához húzva. Háttal állított az ajtónak, valószínűleg hogy ne lássam a kódot.
Gyorsan kinyitotta az ajtót, megfordított, összekulcsolta az ujjainkat és már mentünk is ki, becsukva magunk után a bejárati ajtót.
Hátra vezetett a hátsó kertbe, majd elengedte a karomat.
- Tudsz kosarazni? - pattintotta oda nekem a labdát, amit azonnal el is kaptam.
- Persze hogy tudok. Benne voltam az iskolám lány kosárlabda csapatában. - hozzá akartam adni azt hogy csak addig voltam benne a csapatban ameddig el nem rabolt, de inkább vissza fogtam magamat.
- Tényleg? Én is benne voltam az iskola kosárlabda csapatában amikor én jártam iskolába. - sétált oda hozzám.
- Még egy közös dolog bennünk. - karolta át a derekamat, és nagy nehezen megpuszilta az arcomat, majd el is engedett.
- Na, de akkor játszunk hogyha már kijöttünk.
•••
Fáradtan ültünk le a földre. Lihegve néztem a lemenő nap irányába, majd vissza a mellém mászó férfira.
- Amúgy ti Daeguból költöztetek Seoulba? - értetlenül megemeltem az egyik szemöldökömet random kérdés miatt.
- Nem, miért? - húztam fel a térdeimet.
- Nagyon Daegus akcentusod van. Tudom hogy apud Daeguban született meg minden, de nem gondoltam hogy átveszed tőle ezt, hiszen nagyon sokat dolgozik. Alig vannak otthon. - emlékeztetett ezzel arra hogy a szüleim lehet hogy még nem is tudják hogy eltűntem.
- Hát van egy barátom aki Daeguból jött, és annyit voltam vele hogy átvettem tőle. Sokat mentem vele Daeguba. - kezdtem el ujjaimmal babrálni.
- Melyik barátoddal? - hunyta le a szemeit mosolyogva.
- Te is jól tudod hogy melyikük az. Ha tényleg két éve követtél minden felé, akkor tudnod kell. - ráncoltam össze egy kicsit a szemöldökeimet.
- Tőled akarom hallani. - vizsgálta az arcomat közelről.
- Nem mindegy. Most itt vagyok veled, ez a lényeg. - karoltam át a vállait, és közelebb húztam magamhoz.
Látszott rajta hogy a hírtelen cselekedetem miatt teljesen meg van lepődve.
- Úgyhogy csak fogd be és gyere ide. - fogtam meg az arcát, az ajkaira hajolva.
Egy pillanatig sem habozott hogy a testem köré tekerje a karjait.
Annyira undorodok magamtól..
أنت تقرأ
Fura idegen (Yoongi ff.)
أدب الهواةMinJi egy 16 éves diák. Nappal tanul és éli unalmas mindennapját, este pedig egy szórakozóhelyen üti el az idejét azzal amit szeret. Sohase gondolta volna hogy egyetlen rap párbaj ennyire megváltoztathatja az életét. - Vér, erős nyelvezet és pár hel...
