Fura idegen (Yoongi ff.)

13. rész

Az egész testemben nyilaló fájdalomra nyitottam ki fáradt szemeimet.

Egy pillanatra már kezdtem azt hinni hogy otthon vagyok, de ahogy le pillantottam, megláttam hogy most a változatosság kedvéért egy széknek a kar támaszainak vagyok bilincselve.

Olyan nehéznek éreztem a fejemet, mintha egy tekegolyót próbálnék megtartani a nyakamon.

Mindenem sajgott, bár ez érthető. Hiszen nem kicsit zuhantam. Gondolom jó szétvertem magam esés közben.

Nyöszögve hagytam hogy a fejem előre essen.

Próbáltam vissza tartani a kibuggyanó könnyeket, amiket a fájdalom miatt keletkeztek a szemeimben.

- Hát ébren vagy! Már azt hittem hogy hívnom kell valami orvost hozzád. - hallottam meg a démoni hangot.
- Hogy vagy? - simított rá a vállamra.

Semmi erőfeszítést nem tettem azért hogy rá nézzek. Az arcát se akarom látni.

- Emlékszel valamire?

- Nem vagyok amnéziás hogyha erre akarnál kilyukadni.. - morogtam oda neki fájdalmamban.

- Kár. Pedig már azt hittem. - engedett el egy sóhajt, fájó fejemet simogatva.

- Kimehetek a mosdóba? - emeltem meg végre egy kicsit lüktető kobakomat.

- Csak engedd el. - a mondat hallatán olyan gyorsan kaptam rá a tekintetemet amilyen gyorsan csak lehetett.
- Nem ítéllek el érte. - mosolygott le rám.

- Kérlek. Tényleg nagyon kellene. - próbáltam meggyőzni, hátha ki enged.

Tanakodva simította meg a nem létező szakállát, a plafont bámulva.

- Hogyha mosolyogva elmondod azt hogy "Yoongi oppa, kérlek engedj el a mosdóba." vagy valami ilyesmit, akkor elengedlek hogy elvégezd a dolgodat. - villantotta meg a számomra oly' ördögi vigyorát.

Az oppa megnevezés hallatán az egész testem görcsbe állt a kellemetlen érzéstől.

- Nem mondhatnék inkább hyung-ot? Az oppa nagyon kellemetlen. - húztam el a számat, magamban pedig reménykedtem hogy belemegy.

- Oké, az is megfelel. - tette karba a kezeit a mellkasa előtt.
- Na, akkor mondjad. Könyörögj.

Legjobb mosolyomat festettem fel, amit ebben a szituációban össze tudtam hozni, majd sötét íriszeibe nézve szólaltam meg.

- Kérlek szépen Yoongi hyung, engedj el a mosdóba. - a mondat közben próbáltam nem elhányni magam az undor miatt amit éreztem, de lehet hogy lenne lehetőségem kimenekülni valami ablakon keresztül vagy ilyesmi.

- Tudsz te tisztelettudó is lenni ha akarsz. - simította végig az arcomat elégedetten.
- Akkor most elengedlek. Ne próbálkozz semmi hülyeséggel. - figyelmeztetett.

Farmerja farzsebébe nyúlva előhalászta a bilincsek kulcsát. Miközben kinyitotta a bilincset, minden mozdulatomat nézte a szeme sarkából.

Komolyan azt hiszi hogy van energiám harcolni vele vagy valami? Idióta.

- Gyere, segítek. - nyújtotta ki felém a kezeit hogy kiemeljen a székből, de eltoltam a kezeit.

- Egyedül is menni fog. - forgattam meg egy kicsit a szemeimet.

- Akkor gyerünk. - állt hátrébb, hogy tökéletes kilátást nyerjen rám.

Kicsit remegő kezeimmel belekapaszkodtam a kéztámlákba és fel toltam magam, azonnal vissza is esve a székbe.

Szinte alig éreztem a lábaimat. Csak a fájdalmat és azt a jól ismert bizsergést éreztem bennük. Mint amikor elülöd a lábaidat, és olyan mint hogyha több kis tű el szurkálnák a lábaidat.

- Ahogy elnézem még is szükséged van a segítségemre. - jött vissza hozzám cüccögve.
- Öleld át egy pillanatra a nyakamat hogy könnyebben fel tudjalak emelni. - fintorogva tettem amit akart, ő pedig a derekamnál fogva azonnal felemelt.

Látszólag alacsonyabb volt nálam.

- Elengedhetsz az egyik kezeddel. - nem kellett kétszer mondania.

Az oldalához húzott, hagyva hogy rá támaszkodjak, ahogy fel vezetett a pince lépcsőjén, egyenesen a mosdó ajtajáig.

Ahogy kinyitotta az ajtót azonnal átszántottam az egész helyiséget a szemeimmel.

Semmi ablak. Még egy egészen kicsi se.
Most nem azt mondom hogy akkora ablak legyen a mosdókban, mint maga a fal, de azért legalább egy kis szellőzőablak vagy akármi.

Csalódottan harapdáltam szám belsejét.

- Egyébként adok neked fél percet, ha annyi idő alatt nem jössz ki, be fogok menni. - engedett el amikor meglátta hogy a falba kapaszkodok.

Már éppen panaszkodni akartam, de elkezdett visszafelé számolni.

Gyorsan besiettem, becsukva magam mögött az ajtót.
Meg néztem hogy van e zár az ajtón, de nem volt.

Gyorsan neki is álltam a dolgomnak, közben pedig azt hallgattam ahogy számol vissza.
Ahogy az idő telt úgy kezdtem el kapkodni.

Gyorsan felhúztam a fehérneműmet és a nadrágomat az utolsó öt másodpercben, lehúztam a wc-t, majd megmostam a kezemet.

- Ha készen vagy ha nem, bemegyek. - csiripelte vidám hangjával, kinyitva az ajtót.
- Jó gyorsan végeztél. - nyújtotta ki felém a kezét, hogy miért azt nem tudtam.

Talán azt akarja hogy fogjam a kezét ameddig visszavezet a pincébe hogy megint le legyek bilincselve teljesen egyedül.
A fenéket.

Megragadta a csuklómat, ami miatt felszisszentem, de nem tűnt úgy mintha nagyon érdekelné.

- Ez fáj te állat! - emeltem meg a hangomat, próbálva kirángatni a karomat a fogásából.
- Eressz el!

Hírtelen megragadott a nyakamnál fogva, és neki vágott a hideg falnak.

- Fejezd be az ellenkezést, még mielőtt megöllek. - nézett rám üveges, semmit mondó, sötét szemeivel.
- És azt szerintem nem szeretnéd, hiszen ha te meghalsz, akkor megyek utánad. Akkor pedig örökkön, örökkön, örökké együtt leszünk az örök végtelenségben~. - ettől a gondolatmenettől még a hideg is végigfutott a hátamon.

A hírtelen apró megremegésem hatására egy apró kuncogás hagyta el a száját. Egyik kezével eltakarta a száját, másik kezével pedig még mindig a nyakamnál fogva a falhoz szorított.

Keze mögött az arcán megláttam a vörös pirulát, szemeiben pedig a szín tiszta őrületet.

- Ahogy észreveszem tetszik az ötlet. - szorított rá erősen a nyakamra, elzárva a levegő útját.
- Talán tényleg meg kellene hogy tegyem! - ezzel hisztérikus nevetésbe kezdett, testét közelebb nyomva hozzám, hogy ne tudjak támadni a lábaimmal.

Próbáltam leszedni a kezeit a nyakamról. Karmolásztam és tépték a bőrét ahogyan csak tudtam.

- Annyira megtenném. - hajolt hozzám olyan közel hogy még az orrunk is össze ért.
- De túlságosan szeretlek ahhoz hogy megöljelek. - engedett a szorításából, így ismét elegendő mennyiségű oxigén árasztotta el a tüdeimet.

Próbáltam ellökni magamtól, de megragadta a másik csuklómat is, összefogva egy kézzel a csuklóimat magunk között.

Másik kezét arcomra vezette, egy helyben tartva.

Oldalra döntötte egy kicsit a fejét, majd mire észbe kaptam, már az ajkaimra tapadt.