Fura idegen (Yoongi ff.)

10. rész

Fájós nyakkal ébredtem fel a sötétben.
Próbáltam megemelni a kezemet hogy megfogjam a telefonomat, hogy meg tudjam nézni az időt, de a kezemmel húztam a másikat is.

Elkezdtem értetlenül pislogni hogy a szemeim hozzá tudjanak szokni a sötéthez.
Mikor ez megtörtént lenéztem a kezeimre, és azonnal meg is láttam hogy a kezeim neki vannak bilincselve egy radiátorhoz.

Lenéztem magamra. A pizsamám volt rajtam.

Elkezdtem azon gondolkozni hogy mi is történt, hogy hol lehetek.

Egy pár perc gondolkozás után eszembe jutottak kis részletek.
Az idegen. A folytogatás. Az esti üzenetek amiket megkaptam. Hogy Joon valószínűleg nem tudja hogy hol vagyok.

Beütött egy kissebb pánik. Elkezdtem kapkodni a levegőt, összekucorodva a radiátor mellett.

Mikor már elkezdtem lenyugodni meghallottam az egyre csak hangosodó lépteket, majd mikor az ajtó kinyílt, azonnal megcsapott a fény. A lámpáé is, és a természetes fény is.

- Kedvesem! Végre felébredtél! - hallottam meg hírtelen felém siető lépteket.
Szemeimet takarva próbáltam meg kivenni az illetőt.
- Már azt hittem hogy sose fogsz felébredni. - térdelt le elém izgatottan, a rekedtes mély hangú férfi.

Mire végre hozzászoktak a szemeim a fényhez, az előttem térdelő férfira néztem.

- Mi a.. - pattantam ki a szemeim a helyükről amint megpillantottam hogy ki van előttem.

- Annyira jó téged ismét testközelből látni. - imított nagy kezével arcomra egy hatalmas mosollyal.

- Suga. Mi? Hogyan? - húztam el a fejemet a kezétől, jobban belesimulva a radiátorba.

- Jaj édes. Nyugodtan hívj csak Yoonginak. - kezdett el hajammal játszani.
- Tényleg olyan puha a hajad mint amilyennek képzeltem.. - suttogta maga elé olyan hallkan hogy csak éppen hogy meghallottam.

El akartam ütni a kezét a közelemből, de nem tudtam. A félelem miatt se, és a bilincs miatt se.

- Hol vagyok? - remegett meg egy kicsit az alsó ajkam.

- Nálam vagy édes. Mostmár együtt lehetünk. - kuncogta el magát egy kicsit vidáman.

- Mit akarsz? - csuklott el a hangom egy kicsit a félelemtől amit éreztem.

- Téged. - hajolt közel az arcomhoz.

Azonnal elfordítottam tőle a fejemet, hogy akármire is készült, ne tudja megcsinálni.

Nem törődve azzal hogy elfordítottam a fejemet tőle, még közelebb hajolt hozzám, az orrát arcomhoz nyomva.

- Hozok neked valamit inni. - állt fel hírtelen, és fel is sietett a lépcsősoron.

Félve vártam elrablómat hogy visszatérjen hozzám.
Csöndben már most azon gondolkoztam hogy hogyan menekülhetnék meg innen.

- Itt vagyok édes. - térdelt le ismét elém, az számhoz segítve a poharat.

Összepréseltem ajkaimat hogy megakadájozzam a folyadék bejutását.

- Kitudja mit tettél bele. - emeltem meg a kezeimet hogy el tudjam tolni a poharat.

- Vagy iszol magadtól, vagy én itatlak meg. - szűkítette össze szemeit, egy mostmár nem egy valami barátságos hangsúllyal.

Azonnal engedtem neki hogy a poharat ismét a számhoz emelje, tarkómat fogva döntötte egy kicsit hátrébb a fejemet hogy könnyebb dolga legyen.

Mosollyal nézte végig ahogy mostmár ellenkezés nélkül nyakaltam le a folyadékot amit hozott. Olyan nagy erővel öntötte hogy éreztem ahogy egy kevés víz végig folyik a nyakamon.

Nem tudom hogy volt e benne akármi is, de nem volt más íze. Csak sima víz íze volt.

- Na látod. Nem volt ez olyan nehéz. - simogatta tarkómat, majd kezét számhoz vezette hogy letörölje a szám szélén megmaradt kis folyadékot, majd ujjait a szájához téve nyalta le róluk a vizet.

Próbáltam elrejteni az undorral teli tekintetemet, sikeresen. Legalább is nem tette szóvá.

- Tessék. Hoztam neked játékot, hogy ameddig össze dobok neked valamit addig ne unatkozz. - simogatta meg a fejem búbját. Belenyúlt melegítő nadrágja zsebébe, elővéve egy tökéletesen kirakott rubikkockát. Elkezdte elforgatni a színeket, majd mikor az egész egy katyvasz lett átadta nekem.
- Hamarosan jövök. - állt fel, majd elkezdett elindulni felfelé a lépcsősoron, becsukva maga után a pince ajtót.

- Ki kell találják valamit.