Fura idegen (Yoongi ff.)

14. rész

Meleg. Puha. Kényelmes.

Lüktető fejjel ébredtem fel egy kényelmes ágyban. Egy kis mosoly kúszott az arcomra a kényelemtől amit magam körül éreztem.

Már tényleg kezdtem azt hinni hogy ez az egész csak egy álom volt ami Yoongival történt, mikor kinyitottam a szemeimet és jobban körbenéztem.

Nem a saját szobámban voltam.
Nem a saját ágyamban.
Nem volt mellettem Joon.

Üvölteni, sikítani, sírni és ütni-vágni akartam.

Megpróbáltam felülni, de az ágyhoz voltam bilincselve.
Meg se lep.

A bilincs most sokkal szorosabban ölelte a csuklóimat mint eddig.

Kinéztem az ablakon. Néztem ahogy a szellő a fák lombjait ingatta a sötét éjjszakában.
A szobát csak a mellettem lévő kis lámpa fénye világította be egy kicsit.

Beharaptam alsó ajkam, ahogy megéreztem hogy kibuggyannak az első könnycseppjeim.

Már éppen elengedtem volna őket, mikor meghallottam hogy az ajtó elkezdett kinyílni.
Gyorsan elpislogtam a könnyeimet, majd az ajtó felé fordítottam a fejemet.

- Úr Isten! - vietett az oldalamhoz Yoongi boldogan.
- Azt hittem soha se fogsz felébredni! - tette le a pohár vizet és a fájdalomcsillapítókat az éjjeliszekrényre, és azon is felkapcsolta a kis lámpát.
- Annyira örülök hogy jól vagy. - szívott be egy hatalmas adag levegőt, majd egy szempillantás alatt a nyakamba vetette magát.

- Mi történt? - morogtam ki nehezen a kérdésemet.

- Megütöttelek te pedig nagyon lefejelted a csap szélét. De nem akartam! - tett hozzá azonnal.
- Csak elkezdtél rúgdosni, karmolni, tépni a hajam és harapni a számat ameddig el nem engedtelek. - magyarázta el nekem a történteket, ami hatására azonnal vissza tudtam emlékezni az egészre.

Ez a pszichopata vad állat megcsókolt.
Valaki öljön meg.

- Tessék itt van víz és fájdalomcsillapító. - engedett el és a kezeibe kapta az említett dolgokat.

- És szerinted nekem hogyan kellene FEKVE bevennem azt a bogyót, meg meginni a vizet hm? - ráncoltam össze a szemöldökömet.

- Nem tudom. Ezen nem gondolkoztam. - rántotta meg a vállait.

- Csak eressz el. - motyogtam keservesen.
- Nem csak a bilincsre értem, hanem erre az egészre. Engedj haza. - néztem ki az ablakon.

- Haza. - nevette el magát egy kicsit.
- Ahol a szüleid nem törődnek veled. Soha sincsenek otthon, mert a munkájuk sokkal rá fontosabb mint az egyetlen lányuk. - azonnal a felé kaptam a fejemet, amilyen hangnemben beszélt a szüleimről.

- Ne beszélj róluk így.. - szűrtem fogaim közül.

- Miért ne? Azt se tudják hogy el tűntélt. Nem keresnek, mert a hír hogy eltűntél, valószínűleg még el sem jutott hozzájuk. - döntötte oldalra a fejét.

- De a barátaim tudnak az eltűnésemről te hülye fasz. - vigyorogtam rá.
- Meg fognak találni, és amikor megtörténik, a rácsok mögé foglak juttatni! - emeltem meg a hangomat egy kicsit, mire kuncogásba kezdett.

Arra számítottam hogy nyakon fog borítani a pohár vízzel ami a kezében volt, de ez nem történt meg.

- Aranyos vagy hogy ennyire hiszel bennük. - tette le ismét a dolgokat amiket hozott a kis szekrényre.
- De simán elrendezhetem őket amint észreveszem hogy problémává vállnának. Hogyha meg akarnák akadályozni a szerelmünket. - vette két keze közé az arcomat.
- Hogyha AKÁRKI meg akarná akadályozni a szerelmünket. - nézett egyenesen a szemeimbe egy apró mosollyal.

Már éppen mondani akartam neki hogy nem vagyunk együtt. Hogy ez az egész amit érez nem szerelem.

Ez már megszállottság.