The Avengers Fanfiction ( szünetel )

ÖTÖDIK FEJEZET

Sandy szinte biztosra vette, hogy kilépő társai nem fogják annyiba hagyni az ügyet. Főleg úgy, hogy két isten is köztük van, akiknek majdnem, hogy kötelességük vigyázni és figyelni az univerzumot. Az már vitatható, hogy melyikőjükre lehetne jobban számítani, mindegyik másban jeleskedik. Már ha összeszedik magukat, persze.

Thor pontosan olyan vezéregyéniség, mint Sandy, szeretnek belekötni egymás mondandójába, de legtöbbször ezt csak cinkelésből teszik. Sokszor egyet is értenek, ami azt eredményezi, hogy addig erősködnek és harcolnak igazuk mellett, amíg a többiek bele nem egyeznek kivétel nélkül. Mindketten erősek fejben, jó kormányzók, ám néha hirtelen felindulásból oldanak meg szokatlan, veszélyes helyzeteket. Általában ilyenkor a düh vezérli őket, azonban meghallgatják egymást, számítanak a másikra, s ha valahova elmennek, egymás nélkül nem térnek vissza; maximális bizalom alakult ki köztük, ami sokkal inkább testvéri, mint szerelmi.

Loki már más tészta. Ő az, aki mindig a lányhoz siet, ha esetlegesen valami bántja, ha valami baja van. Incselkedik, szeret kicsit játszadozni vele, bókokból és megjegyzésekből sosem fogy ki, mindig akad egy-egy a tarsolyában, amivel másodpercekre megzavarhatja őt. Próbálja Sandyt kizökkenteni a komfortzónájából, hol eredményesen, hol pedig eredménytelenül. Egy biztos: mindig is ilyet keresett.

A csapat másik fele, Peter és Bucky. Az előbbivel lassan két éve osztálytársak, a másikkal pedig nem szokott szót váltani. Csodálkozott is, hogy neki adott igazat, mikor a férfi egyik legjobb barátja, Sam is Julest pártolta kétség kívül. Parkernek azonban rengeteg mindent köszönhetett. Ha kellett, esős napokon késő este a szobájába fogadta, titkot tartott, megmentette az életét, élelmet csent saját konyhájukból, hogy a kollégium postaládáján bedobja azt Sandynek. A nagynénje, May is kevesen bánt vele már azelőtt, hogy tudtak volna szuperhős énéről. A melegszívű nő mindig segített neki, ha kellett, elhordta kocsival, étterembe vitte unokaöccsével együtt, tisztában volt szomorú sorsával. Most is, mindennél gondoskodóbban fogadta őt apró lakásukban. Főzött, sütött, takarított, mindent elintézett, szerette a lányt; mintha lenne még egy fiatal, akire vigyáznia kéne.

- Mennyire vagy éhes? – kérdezte May ajtózárás közben.

- Egy kicsit megéheztem út közben. – sóhajtotta a lány cipőfűzőt bogozva.

- Felhúztam az ágyneműdet, de nem tudtam eldönteni, hol szeretnél aludni. – fordult meg a nő kétszatyornyi bevásárolni valóval. – Aludhatsz a nappaliban, ahol szoktál, de Peter elpakolt a felső ágyról. Ha gondolod, pihenhetsz ott.

- Köszönöm. – mosolygott Sandy.

Miután együtt kipakolták a vásárolt dolgokat, a lány Parker szobája felé vette az irányt narancsos színű takarójával és párnájával. Most a helység nem úgy nézett ki, mint ahol bomba robbant, sokkal inkább rendezett és tiszta volt. A legókat egy dobozba pakolták be, a belőlük kirakott építmények egy hosszú polcon sorakoztak alattuk egy kis cetlivel, melyre azok neve volt írva. A poszterek még mindig a falon csüngtek, a tankönyvek egymáson feküdtek az íróasztalon, a fél pár zoknik eltűntek a földről.

Sandy azt gondolta, May pakolt el az utóbbi két hétben, amíg távol voltak innen. A nő mindig figyelmeztette Petert, hogy ideje lenne rendet rakni, de a fiú mindig csak legyintett rá, túlságosan foglalkoztatta, hogy mindent szépen felépítsen az apró kockákból, tökéletes részletességgel.

- Szia. – kopogott hármat a Tigris az ajtó félfáján. – Bejöhetek?

- Persze. – mondta bánatosan Parker.

- Mi a baj? – rakta fel az emeletes ágy tetejére holmiját a lány, majd lehuppant Peter mellé.

- Ez az egész. – túrt hajába a fiú. – Amióta Mr. Stark meghalt, minden olyan más. Nem úgy történnek a dolgok, ahogyan kéne. Ki osztana be hozzánk vezetőt? Ez pontosan olyan, mint 7-8 éve.