The Avengers Fanfiction ( szünetel )

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

Sandy dermedten nézte magát a szobájában felállított tükörben. A ruha, amit Loki választott neki már rajta volt, egy hosszabb, vörös szoknyában ácsorgott egyedül a hatalmas helységben, méregetve saját maga képmását.

Ahova költöztették, nem volt olyan vészes. Egy hatalmas franciaággyal ellátott, medencés hálószobába került, mely egyenesen a városra nézett. A fal egyszerű, fehér színű volt, semmi sem volt túl csicsás, ellenkezőleg a többi helységgel. Ez volt eddig az egyetlen olyan részlege ennek a hatalmas városnak, ahol minden letisztult volt, amit a lány furcsállt is, elvégre mindez túl szokatlan volt viszonyítási alapon véve.

- Még mindig jól áll a vörös. - mosolygott Loki az ajtóban állva. - Többet vehetnél fel ehhez hasonló darabokat.

- Én azért annyira nem szeretem őket. - jegyezte meg nyersen a lány. - Tudod szívesebben maradtam volna a bátyáddal. A körülmények ellenére is.

- Túl szép voltál oda.

- Persze, most jöhetsz ezekkel. - fordult a férfi felé Sandy. - Szerinted a történtek után csak úgy meg fogok bocsájtani? Eszméletlen egy, ugye tudod? Vissza akarok menni.

- Hova? - lépdelt közelebb az isten.

- Thorhoz. - forgatta szemeit a Tigris. - Ha valamit lehet katasztrófának nevezni, az ez a hely. Azt sem tudom mit történik, hogy hogy mennek itt a dolgok, egyedül annyi van meg, hogy drága testvéred valószínűleg meg fog halni a holnapi nap folyamán.

- Nyugodj meg, megkaptam a bajnokunk nevét. - állt meg a lány előtt Loki. - Nem lesz vészes.

- Hogy hívják? - kérdezte Sandy.

- Majd meglátod. - emelt ki egy almát a tükör melletti szekrény kosarából az isten. - Egyébként hamarosan vacsora. Ilyenkor, a viadalok előtt, a Nagymester összehívja minden fontos tisztjét és vendégét a reggelizőbe, hogy közösen fogyasszák el ételüket, melyet három fogásban tálalnak. Neked is jelenésed van.

- Na azt felejtsd el. - ragadta meg levetett ruháját a Tigris. - Nem vagyok rá hajlandó.

- Pedig nincs választásod. - ment a lány után a férfi. - Másrészt pedig ki tudja merre hagyják el a köveket.

Sandy gondolatain szinte nyílként hasított végig az utolsó mondat. Loki pontosan tudta mivel lehet rávenni őt arra, hogy elmenjen az eseményre, azonban még így is nehéz döntésnek bizonyult mindez. Tartott tőle, hogy az isten esetleg ellenük fordulna, hiszen a hajón történtek után nehezen bízott meg benne, csak a többiek miatt volt hajlandó együttdolgozni vele.

A férfi mindennél jobban szeretett volna kibékülni a lánnyal, ugyanis kevesek értették meg őt olyannyira, mint a Tigris. Ritkán dobbant meg szíve akárki iránt és mikor kölcsönössé váltak a dolgok, hívta kötelessége, melyről nem igazán szabadna beszélnie, főleg ő előtte. Nem akarta még egy mínuszba belekeverni, tudta, hogy Sandynek így is rengeteg problémája van, nem akart még egy lapáttal rátenni, miközben a lány saját magával is vívódik, melyet eddig senkinek sem sikerült megállítania a múló évek során. Feltétel nélkül szerette, éppen ezért helyezte őt előrébb mindennél, a lány azonban a belsőbb információk miatt csak a nyirkos felszínt kapargatja, nem értheti meg, mi is zajlik le társában pontosan. Ugyan kezdtek megnyílni egymás felé, a kapuk valahogyan mégis visszazáródtak, minden visszaállt a régi kerékvágásba, ami egyre inkább emlékeztette őket a múlt eseményeire.

- Mondjátok csak, egyébként ti ismeritek egymást?

Sandy azt hitte helyben köpi ki innivalóját, mit a mondat közben kortyolgatott. A Tigris kérdően nézett a vele szemben ülő Lokira, kinek reakciója mindössze egy gyenge mosoly volt, mit egy pajkos pillantás követett. Ujjait egybefűzve az asztalon pihentette, különösebben nem zavarta a jelenlévők öltözködése és modora, azonban a lány egyenesen majd beleőrült sok furcsa szokásba és közvetlenségbe. Szinte alig hagytak neki magánszférát, teljesen behálózva érezte magát, választ azonban kénytelen volt adni, választása nemigen volt, egyedül kibújókba tudott menekülni.